Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Múzeumpedagógia

A program általános célkitűzései

A 2012. júniusában lezárult projekt legfőbb szakmai célkitűzése az volt, a múzeuban őrzött tárgyak, mint a pályázatban is megfogalmazott „kortárgyak” az egyes gyűjtemények darabjaiként kerüljenek bemutatásra. Az „Egykor tárgy egy kortárgy” programban a múzeum kiállításainak és jelenleg ki nem állított műtárgyainak felhasználásával valamint a rájuk szabott pedagógiai módszerekkel mutattuk be, hogy a különböző korokban hogyan változott a tárgyak, ezek között hangsúlyosan a textíliák funkciója, előállítási technikája, megjelenési formája továbbá azt, hogy az öltözködési szokások és divatok mennyiben határozták meg az adott kor viselkedés-, és mozgáskultúráját.

A program egyedisége abban állt, hogy olyan kísérleti projekt volt, amelyik a közép,- illetve alsóközéposztály által frekventált iskolák mellett, jellemzően a szerényebb szociális helyzetű, (és egyre nagyobb számban hátrányos helyzetű) gyermekek oktatását felvállaló közoktatási intézmények munkájához kívánt segítséget, támogatást adni. Figyelembe véve az ott tanulók speciális igényeit is, az egy-egy tematikát feldolgozó programjaink többféle változatban készültek el, oktatási intézményenként, esetenként osztályonként, illetve csoportonként alkalmazkodva az igényekhez.

A program szakmai célkitűzése

A tematikák a XVI-XVIII. valamint a XIX.-XXI. századi iparművészetet dolgozzák fel muzeológiai alapokon, műtárgyak, kézműves-, és drámapedagógia foglalkozások segítségével. A lebonyolítás során élményszerű, tanulásra inspiráló, összetett programmal vártuk a csoportokat külön e célra készült kiegészítőkkel (enteriőrök, jelmezek, másolatok, stb.) igyekeztünk még gazdagabbá tenni az anyagot, különös figyelmet fordítva a művészettörténeti korstílusok ismeretére és a kölcsönhatások vizsgálatára.

Ma a diákoknak jóval kevesebb információjuk van az iparművészetről, mint a képzőművészetről, holott saját koruk tárgykultúrája meghatározó a számukra. Ezért tartjuk rendkívüli lehetőségnek, hogy a hétköznapi tárgyakon keresztül egyrészt tudatosítsuk bennük, hogy azok milyen mélyen jellemeznek egy kort, - ízlést, stílust, szépségideált, funkcionalitást, és egy mesterségbeli tudást,- másrészt hogy segítségükkel "belülről" is megértsenek egy kort, és felismerjék, hogy a régi korok tárgykultúrája milyen előzményeken keresztül alakítja ki mai környezetünk tárgyi kultúráját, forma- és ízlésvilágát.

Ezért a hagyományos ismeretátadás mellett nagy hangsúllyal szerepelt a kézműves műhelymunka, a drámajáték. Minden résztvevő számára személyes, szociális hátterétől független eszközrendszerrel alakítottuk ki a kulturális érzékenység megfelelő szintjeit az ismeretanyag megszerzéséhez és beépüléséhez. Céljaink közé tartozik az is, hogy a gyerekek nyitottá váljanak az esztétikai élmények befogadására, átélésére úgy, hogy idővel maguk is a társadalmi-kulturális élet aktív résztvevőivé válhassanak. Három korcsoportot jelöltünk meg: 3-7 éves korú óvodások és 10-12, valamint 13-15 éves korú iskolások számára dolgoztuk ki a projekteket. Az óvodások számára az ONOAP-ban megfogalmazottakkal összhangban az anyanyelvi és értelmi fejlesztést és nevelést megvalósítására törekedtünk, míg az iskolásoknál a NAT kulcskompetenciákra, fejlesztési feladatokra és műveltségi területekre helyeztük a hangsúlyt, mint pl.: hatékonyság, önálló tanulás, vállalkozói kompetenciák, kifejezőképesség, énkép, önismeret, hon-és népismeret, európai azonosságtudat, ember és társadalom, stb.

A Program felépítése – főbb tematikái

A teljes akadémiai évet átfogó programsorozat minden korosztály esetében 2 ciklust, illetve két fő tematikát tartalmaz, s az egyes tematikák 3 egymásra épülő témanap során kerülnek feldolgozásra. Az egyes tematikákon belül - a partnerintézmények kívánságának megfelelően - a csoportfoglalkozások különböző módszertannal folytak alkalmanként két, párhuzamos csoporttal A ciklusokat lezáró harmadik alkalom, minden esetben, egy – a korábbi alkalmakkor tanultakat is feldolgozó - közös drámajáték. A második ciklusban az iskolások számára az első két témanapon egy-egy vetélkedőre is sor került. A témanapok az óvodások esetében 180, az iskolások esetében 180 ill. a vetélkedővel együtt 240 percesek voltak.

Tematikák és témanapok

Óvodás korosztály:

  1. 1. ciklus: A török szultán palotája
    témanapok:
    Török ruhásláda
    Török kincsesláda
    Tulipán és törökméz
  2. 2. ciklus: Az erdélyi fejedelem udvara
    témanapok:
  3. Főurak ruhatára
    Főúri kincsesláda
    Fejedelmi bál
     

Általános iskola 10-12 éves korosztály

  1. 1. ciklus: Hódoltság és aranykor XVI –XVII. század
    témanapok:
  2. A török szultán sátrában
    Az erdélyi fejedelemasszony udvarában
    „Hátra van még a fekete leves”
  3. 2. ciklus: Ez a divat!, (XX) - XXI. század
    témanapok:
  4. Divatmúzeum
    Divatműhely
    „Dressz Feszt”
     

Általános iskola/középiskola 13-15 éves korosztály

  1. 1. ciklus: Barokk és rokokó kortár, XVII-XVIII. század
    témanapok:
  2. Pompa és luxus
    Méltóság és játékosság
    Elveszett szépségjegyek
  3. 2. ciklus: Ez a divat!, (XIX) - XXI. század
    témanapok:
  4. Divatmúzeum
    Divatműhely
    „Dressz Feszt”
     

Vetélkedők: 

  1. 2. ciklus: Hozd formád!
    témanapok:
  2. Múzeumi tortúra
    Múzeumi kultúra


Egykor tárgy, egy kortárgy (TÁMOP – 3.2.11/10-1/KMR-2010-0018)

A fejlesztést az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) TÁMOP 3.2.11/10/1/KMR program részeként az Iparművészeti Múzeum valósítja meg.

 

              

 

 


Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/muzped/view/29,Egykor+t%C3%A1rgy%2C+egy+kort%C3%A1rgy