KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY
Az Iparművészeti Múzeum főépülete az épület rekonstrukciós munkálatai miatt zárva tart, ezért 2017. szeptember 4-től nem látogatható.Az Iparművészeti Múzeum online adatbázisában közel 42 000 műtárgy érhető el és tekinthető meg.
A budapesti Iparművészeti Múzeumot a hasonló profilú londoni, bécsi és berlini intézmények létrejöttét követően, 1872-ben alapították.
A múzeum a kezdetektől fogva egyaránt gyűjti a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotásokat. A mintegy 100.000 műtárgyból álló gyűjtemény valamennyi műfajban áttekintést nyújt az egyetemes és magyar iparművészet történetéről, a középkortól a 20. század első harmadáig, sőt napjainkig.
A múzeum gyűjteményei több forrásból származnak. A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett egyetemes régiségek jelentették, míg a kortárs gyűjtést világkiállítási vásárlások (1873, Bécs; 1878, Párizs; 1889, Párizs) és neves cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra, Zsolnay-gyár) ajándékai alapozták meg.
A fokozatosan gyarapodó gyűjteménynek önálló épületet emeltek, a mai múzeumépületet, amit 1896. október 25-én Ferenc József uralkodó jelenlétében adtak át, a millenniumi rendezvények záróakkordjaként.
A múzeum első két főigazgatója, Ráth György (1828–1905) és Radisics Jenő (1856–1917) elismertségének köszönhetően a múzeum kiterjedt és élénk nemzetközi és hazai kapcsolatokkal rendelkezett, mely a kollekciók gyarapodásának is nagy lendületet adott.
Radisics Jenő főigazgató érdeme, hogy megteremtette a szecessziós gyűjtemény alapjait, főként az 1900-as párizsi világkiállításon, valamint a múzeumban évente megrendezett karácsonyi tárlatokon vásárolt tárgyakkal. A történeti gyűjteményt is kitűnő alkotásokkal gyarapította.
1917-ben az intézmény élére Végh Gyula került, s ezt követően elsősorban a műgyűjtőkkel kialakult kapcsolat vált meghatározóvá. A Múzeumbarátok Egyesületének köszönhetően kitűnő tárgyakkal, gyűjteményegységekkel gyarapodott a múzeum.
1922-ben létrehozták az Országos Gyűjteményegyetemet, több közgyűjtemény érdekeinek hatékonyabb, közös képviselete céljából. 1934–1948 között az Iparművészeti Múzeum egy időre elveszítette intézményi önállóságát, és a Magyar Nemzeti Múzeum egyik, ún. iparművészeti tárakánt működött.
Az 1940-es évek végétől egészen az 1960-as évek elejéig hihetetlen mérvű műtárgy-gyarapodásnak lehetünk tanúi. A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága közreműködésével kastélyokból, palotákból a múzeumokba kerültek a még megmenthető, megmaradt műtárgyak. A fordulat évét (1948) követően több, addig önálló gyűjteményt újjászervezés, racionalizálás címén felszámoltak (Ráth Múzeum, gróf Zichy- és gróf Vigyázó-gyűjtemény); ezek anyaga különböző közgyűjteményekben, így az Iparművészeti Múzeumban nagyrészt megmaradt.
1948–49-ben az intézménybe két nagyszabású, hézagpótló kollekció került: Fettick Ottó több mint ötezer műtárgya s Wartha Vince vegyészprofesszor, Zsolnay Vilmos munkatársának kerámiagyűjteménye. A Kiscelli Múzeum 1961-ben Schmidt Miksa bécsi bútorgyáros kollekcióját adta át az Iparművészeti Múzeumnak .
A 20. század második felétől elsősorban magyar történeti vonatkozású és egyre inkább modern, korabeli tárgyak kerültek a gyűjteménybe. Ma is a kortárs magyar alkotások gyűjtése jelenti a gyarapodás fő irányát.
