„A mű és ami mögötte van – több mint 40 év tapasztalat után ez a kérdés foglalkoztat az utóbbi években. E kérdés tisztázatlansága, elkenése az egyik ok, amiért a köztudatban az ipari formatervezés feladatát, célját és jelentőségét mind a mai napig bizonyos homály fedi. Hol misztifikálják, hol lekezelik, hol a műszaki-gazdasági tényezőkre rárakott divatnak tartják, nem ritkán felesleges pénznyelő hóbortnak. Több a bölcselkedés és a kritika, mint amennyi a mű. Ez inkább zavart okozott, mint segített, még ha a jó szándékot nem is vitatjuk. Nem véletlen a sok félreértés, mivel a jól megdizájnolt mű felületi látványa volt egyedül csak az, ami az értelmezés, a kritika tárgya. De hogy mi van mögötte, milyen tervek, felvetések, utak, hogy az mitől lett jó vagy nem, hogy mennyire ötvözöttek a műszaki és formai kérdések a tárgyban, az nem volt igazán érdekes. Nem érdekes, mert nehéz. Ezért a szokásos rövid interjúkban elhangzottak olykor többet ártanak az ügynek, mint használnak. Ha a kérdező a tárgyban tájékozatlan, nem is lehet kielégítő, jó választ adni.
Az életmű-kiállításon szeretnék a magam módján, saját tapasztalataim alapján választ adni a címbe rejtett kérdésre: Mi van a mű mögött?
Eredményesnek nevezhető tervezői pályám azon alapult, hogy azt a bizonyos hátteret, a célzott mű születéséhez vezető utat – nem kis erőfeszítések árán – sikerült meggyőző módon világossá és evidenssé tenni a létrehozásban közreműködő partnerek előtt, a velük való együttműködés kezdetén, majd a tervezés menete közben. A közös munka során győződtek meg róla: a termék műszaki és formai kvalitása szétválaszthatatlan.
A piaci eredmények, a pozitív vélemények igazolták ezen új típusú együttműködés nélkülözhetetlenségét. Az eredményeken a cégek műszaki és kereskedelmi gárdája egyaránt elámult. „Nem gondoltuk volna” - hangzott el sokszor.
Az első néhány komoly siker után azon két nagy cégnél, ahol a legtöbb munkám született (Ganz Villamossági Művek, Medicor Művek), már nem nagyon kellett érvelnem. Megkaptam a kiinduló műszaki adatokat, s a továbbiakat, a befejezést rám bízták. Konstruktőr társaim természetesen voltak, de a fejlesztésben a formához szorosan kötődő konstrukció (gyakran a teljes főterv) saját feladatommá vált. Itt jöttem rá arra, hogy konstrukcióesztétika is van a világon, amiről meggyőződésem, sokat fogunk hallani a jövőben.
Az ezredforduló táján kiszámoltam, kb. 60 milliárd forintnyi érték létrehozásához volt közöm, az akkori átlagárakon számolva. Ezek között voltak kísérleti, egyedi, kis- és nagyszériás termékek, a kisméretű orvosi műszerektől az erőművi egységekig.
A tervezői pályám összes dokumentumát digitalizáltam. Először ösztönösen, csak hogy rendet csináljak. E gépies folyamatban kíváncsi lettem a lassan kialakuló teljes áttekinthetőség tanulságaira. Számítógépes feldolgozás nélkül a szintézis, a gyors és teljes áttekintés lehetősége, majd az egyes fő fejezetekben a teljes részletességig eljutni véleményem szerint lehetetlen.
Magam is meglepődtem, hogy egy ekkora anyagban rendet lehet tenni, könnyen lehet benne mozogni, így a legkülönbözőbb rendező elvek – nézőpontok – szerint újabb és újabb irányból fejezeteket lehet nyitni. Úgy tűnik, mintha az életmű egyetlen mű lenne, mert az áttekinthetőség szervezi az egészet, a részletekhez pedig több irányból lehet eljutni és viszont. Így szép lassan összemosódik az egész és a rész közötti különbség.
Bízom abban, hogy mindez nemcsak az alkotó, hanem a szakma, a szakma iránt érdeklődők, a designkultúrában tájékozódni kívánók számára is tanulságos lesz."
Simon Károly
