Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A halasi csipke 1902-ben, az Iparművészeti Társulat, Országos Iparművészeti Múzeumban rendezett karácsonyi kiállításán mutatkozott be először. A 2012. december 13-án, az Iparművészeti Múzeumban nyíló kiállítás az azóta eltelt – napra pontosan(!) – 110 évet kívánja bemutatni csipkéken, félkész munkákon, munkaeszközökön, fényképeken, rajzokon, okleveleken, bélyegeken keresztül.

Magyarországon – a több száz éves múltú vert csipkével szemben – az ún. levegőbe varrott csipke készítésének nem volt hagyománya. Az első igazi magyar varrott csipke, a halasi csipke volt, melyet Dékáni Árpád (1861-1931) tervezett és Markovits Mária (1875-1954) kivitelezett. Dékáni Árpád (1861-1931) erdélyi származású rajztanár, a Mintarajztanoda egykori diákja, a kor meghatározó alakjaként a háziipari mozgalom mozgatórugója, később az Iparművészeti Iskola háziipari osztályának vezetője volt. Ő tervezte a különleges szépségű halasi csipke mintákat, melyeket a szecesszió formavilága, a magyar népművészet mintakincse és a család nőtagjai által készített és gyűjtött kézimunkák inspiráltak. Markovits Mária (1875-1954), a Nőipariskola hallgatója, a csipke egyedi technikájának megalkotója, szintén elismert tehetség volt. Ő készítette Vaszary Kolos hercegprímás megrendelésére a Mátyás templom miseingeinek hímzéseit, majd a király számára készített garnitúra kárpitjaival az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. Kettejük szerencsés találkozásának gyümölcse a halasi csipke.
   A csipke újdonságát a morrisi formavilág és a magyar hagyományok hangulatos keveredése mellett az egyedi készítéstechnika adta. A varrott csipkétől szokatlan módon – Markovits Mária újításának köszönhetően – a főmintát a stoppolásos technika emelte ki, amit a színes selyemszálak és a korai darabokon a hangsúlyos zsinórozások tovább fokoztak. A rendkívül dekoratív, világi és egyházi használatra szánt csipkeszegélyek, női gallérok, zsebkendők, sáldíszek, zsabók, legyezők, alátétek, terítők rövid időn belül nagy feltűnést keltettek az országhatáron belül és kívül egyaránt. Az I. világháború után a felhasználás az öltözetkiegészítőkről évtizedeken keresztül fokozatosan a lakberendezésre tevődött át, a kisebb-nagyobb terítők, csipkeképek és címerek irányába tolódott el. Az 1930-as évekre ennek megfelelően a csipke karaktere is kissé megváltozott. A stoppolás kisebb felületre szorult vissza, helyét a változatos csipkeöltések vették át. A halasi csipkében ismert és alkalmazott öltések száma meghaladja a 60-at, mely szintén egyedülálló bravúr. Új, főként virágindákból és alakos jelenetekből álló mintájának légies könnyedsége ragadja magával a szemlélőt. Dékáni Árpád utódai a változó kor követelményeihez és stílusáramlataihoz igazodva formálták a csipke megjelenését, továbbra is a 20. századi európai csipkeművészet élvonalába tartozva. Legjelesebb tervezők: Stepanek Ernő, Tar Antal, Bazala Béláné, Szebeni Mária, Tóth Béla, Molnár Béla, Pongrácz Margit, Esztergominé Nagy Kálózi Lili, Bródi Mária.
   Az egyértelmű szakmai sikerek ellenére a 20. század viszontagságai, a világháborúk, a gazdasági válságok, a tőke-, illetve a vásárlóerő hiánya meggátolta a nagyobb mennyiségű készítés lehetőségét és újabb telephelyek létesítését. Az 1935-ben felépült halasi Csipkeház – ami napjainkban is a halasi csipke készítésének ad otthont – kibővítve, és felújított állapotban ma is látogatható.
   A halasi csipke világhírű magyar innováció, már a megalkotásától kezdve hungarikum, 2010 óta pedig a magyar Szellemi Kulturális Örökség védett eleme. Egyediségét a magyar hagyományokkal keveredő szecessziós mintakincs és a különleges, egyedülálló készítéstechnika adja. Az eltelt 110 év alatt a halasi csipke számos díjat nyert, pl. 1903 Iparművészeti Társulat és Vízcsöpp Társaság Legyező pályázat – 1. díj; 1904 Kereskedelmi miniszter – 2000 koronás iparművészeti díj; 1904 St. Louis-i Világkiállítás – nagydíj; 1906 Milánói Világkiállítás – nagydíj; 1937 Párizsi Világkiállítás – aranyérem; 1938 Berlini Nemzetközi Kézműipari Kiállítás – nagydíj; 1940 VII. Milánói Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás – Diploma D’onore; 1958 Brüsszeli Világkiállítás – nagydíj; 1965 Budapesti Nemzetközi Vásár – 1. díj. 2010-ben a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe is felvették, ahol élő hagyományként 2012-ben a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Milleniumi díját is megkapta.
   A halasi csipke 110 éve alatt nagyszámú diplomáciai ajándék került a világ különböző pontjára, pl. színes legyező Roosewelt Alice részére, egy csipketarsoly, terítő és legyező Zita királynő koronázására, címer Horthy Miklósnak, hatalmas terítő Julianna holland trónörökösnő számára, terítő II. János Pál pápa részére és 2004-ben Mádl Dalma asszony ezüst tálcába foglalt halasi csipke ajándéka a japán császárnénak és II. Erzsébet királynőnek.
   Az Iparművészeti Múzeum rendelkezik az első 15 év munkáiból a legnagyobb halasi csipke gyűjteménnyel, de a későbbi korok munkái is nagy számban megtalálhatók a textilgyűjteményben. A korai halasi csipkék a szecesszió kiemelkedő darabjai, melyek a szecessziós kiállítások és nemzetközi csipkekiállítások állandó szereplői hazánkban és külföldön egyaránt. A halasi csipke a világ számos nagy múzeumi gyűjteményében megtalálható, pl. a londoni Victoria and Albert Museum-ban, a brüsszeli Musée Royaux d’Art és d’Histoire-ban, a New York-i The Metropolitan Museum of Art-ban, a szentpétervári Ermitage-ban, a római Vatikáni Múzeumban, a bécsi MAK – Österreichisches Museum für angewandte Kunst-ban.

Erdei T. Lilla

                              

 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/199,C%C3%A9rn%C3%A1ba+sz%C5%91tt+%C3%A9vsz%C3%A1zad+%E2%80%93+110+%C3%A9ves+a+Halasi+Csipke