Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Nemzetközi Kerámia Stúdió az 1970–1977 közötti években jött létre, és mindmáig Magyarország egyik legjelentősebb, egész évben folyamatosan működő művészeti alkotótelepe. Alapítója a Bács-Kiskun Megyei Tanács és a Finomkerámiaipari Művek volt, létrehozásának gondolata és kivitelezése Probstner János keramikusművész nevéhez fűződik, aki a kezdetektől 2011. november 30-ig irányította az intézményt. A stúdió a kezdetektől nyitott a legkülönbözőbb irányzatok, műfaji sajátosságok és művészi kísérletek iránt, az alkotómunka egyetlen mércéje mind a mai napig a legmagasabb művészi színvonalnak való megfelelés, ennek is köszönhető a kortárs kerámiaművészetben kivívott nemzetközi és hazai tekintélye.

A kor követelményeinek megfelelő technikai háttérrel egész évben rendelkezésére áll az itt alkotni szándékozó magyar és külföldi művészeknek. Szakmai programjai mesterkurzusok és szimpóziumok köré csoportosulnak.

A Kerámia Stúdióban egy évtizeden át működött a Magyar Iparművészeti Egyetem Mesterképző Intézete. 2001 óta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete szilikát szakirányos formatervező művész hallgatóinak gyakorlati képzési helye.

Szakmai programjaiban csakúgy, mint a művészeti felsőoktatásban vállalt szerepében kiemelt jelentősége van a különböző kultúrák megismerésének és megismertetésének, az egymás iránti tolerancia támogatásának és a kulturális sokszínűség megőrzésének.

A stúdió alapítása óta gyűjt kortárs kerámiaalkotásokat, a meghívott művészek helyben készült műveit. E töretlen elkötelezettség eredményeként a kollekcióban jelenleg több mint 500 művész mintegy 4000 alkotása szerepel. A művészek 5 kontinens 45 különböző országát reprezentálják. A gyűjtemény anyaga rendszeresen szerepel kiállításokon itthon és külföldön, az egyik legemlékezetesebb hazai bemutatkozás a Múzeumalapító kiállítás volt 1995-ben, az Iparművészeti Múzeumban. Itt és most, kevés kivételtől eltekintve, az ezen a kiállításon be nem mutatott, valamint az azóta eltelt időszakban készült, a gyűjteménybe került alkotások láthatók.

A Nemzetközi Kerámia Stúdiót 2012-től Szegedi Zsolt keramikusművész vezeti. A stúdió a Forrás Kiadóval és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhellyel együtt a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. része, melynek igazgatója dr. Füzi László. A társaság Kecskemét város tulajdonában van, és az önkormányzat támogatását élvezi.
 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/218,Art+from+the+Cloister+of+Clay++-+The+collection+of+the+Contemporary+Art+Studios+-+International+Ceramics+Studio+in+Kecskem%C3%A9t?type=archive