Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Nagytétényi Kastély kamarakiállítása Radvánszky Ferenc, Svájcból hazatelepült órarestaurátor-óramérnök magángyűjteményének 17-19. századi órakülönlegességeit vonultatja fel.

Ezek a művészettörténeti korszakokat felidéző tárgyak nemcsak esztétikailag jelentősek, hanem az ipartörténet korhű dokumentumai is. Radvánszky Ferenc több évtizedes munkásságának eredményeként, olyan luxus darabokból álló gyűjteményt mutathatunk be, amelyek mind külső megjelenésükben, mind működőképes szerkezetük révén, igényes enteriőrben is felkeltik az érdeklődést, s egyben muzeális értéket is képviselnek. További különlegessége a mintegy 300 évet felölelő, állandó kiállításként megtekinthető gyűjteménynek, hogy olyan óra remekeket is felsorakoztat, melyek egyetlen magyarországi közgyűjteményben sem láthatóak.

Szeretettel várjuk a látogatókat!

 

„1956-os forradalomban való részvételem miatt kénytelen voltam hazámat elhagyni. Svájcban tudtam letelepedni. Itt 1963-ban diplomát szereztem a Solothurn-i óratechnikumban. Dolgoztam Genfben a Rolex-óragyárban, később Angliában a Watches of Switzerland-nál, majd Horgenben, a zürichi tó partján saját üzletemben antik órákat restauráltam, innét ezen iparművészeti alkotások iránti szenvedélyem. 2003-ban végleg hazatelepültem „tele tarsollyal”.

Több, mint 30 éve neves óratervezők által tervezett és készített antik kar-, zseb-, álló- és faliórákat gyűjtöttem a 17 – 18 – 19. századból. A gyűjteményem minden darabja hiteles, többségében regisztrált és egyedi darab. Kiemelkedő jellemzőjük, hogy pótlások nélkül eredeti állapotukat állítottam helyre, megtartva a szerkezet – számlap – óraház hiteles egységét. Mivel ezek a tárgyak egy-egy művészeti korszak és irányzat tanúi, nemcsak esztétikailag jelentősek és szépek, hanem egy bámulatos mérnöki tervezés párosul a csodálatos kézműves kivitelezéssel. Mindezeken kívül funkciójuk is van, működőképesek úgy, hogy a mai követelményeknek is megfelelnek!

Szakmai képzettségem tudatában kijelenthetem, hogy ezek a darabok múzeumi értékek, amit számos nyugati államban lévő óramúzeum hasonló darabjai is tanúsítanak. Meggyőződésem, hogy az elmúlt évszázadok hiteles művészeti termékei nemcsak a festészetre, szobrászatra, építészetre szorítkoznak, hanem a belső dekorációra is, azaz az iparművészet produktumaira, melynek egyik legjelentősebb luxusdarabja az óra, amely tükrözte az eleganciát, életstílust, presztízst, a főúri szalonok fő helyén.

Az időmérő óra egyesíti nemcsak a kor művészeti, hanem a technikai és precizitás színvonalát, tehát egyben ipartörténeti érték is. Ezek a több száz éves darabok az európai kultúrtörténet hiteles és hamisítatlan része.”

Radvánszky Ferenc

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/250,Prec%C3%83%C2%ADzi%C3%83%C2%B3+%C3%83%C2%A9s+luxus+-+%C3%83%C2%93raki%C3%83%C2%A1ll%C3%83%C2%ADt%C3%83%C2%A1s+a+Nagyt%C3%83%C2%A9t%C3%83%C2%A9nyi+Kast%C3%83%C2%A9lyban?type=permanent