Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Ráth György-villa 2018 őszén A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitotta meg újra kapuit, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé a rekonstrukció ideje alatt is a nagyközönség számára, egyúttal méltó emléket állítva Ráth Györgynek, a múzeum első igazgatójának.

A kiállításon szereplő közel 600 műtárgy az iparművészet minden ágát képviseli, kiegészítve festményekkel és Ráth György gyűjteményének érdekes darabjaival. Több, most restaurált tárgy – állapota miatt – eddig nem szerepelt kiállításon.

Ráth György egykori villájában enteriőrökben mutatjuk be a szecesszió három meghatározó (brit, osztrák, francia) irányát. Magyarországi otthonokba nyújt bepillantást a szecessziós ebédlő és a fogadószoba. Tárgyak sokaságát csodálhatjuk meg látványtári elrendezésben, köztük Zsolnay-kerámiákat, Gallé- és Tiffany-üvegeket, Lalique-ékszereket. Felvillantjuk a keleti művészet hatását, főként Bugatti exkluzív bútorai révén, de bemutatjuk a századforduló magyar művészetében az erdélyi gyökerek és a magyar nemzeti múlt inspiráló szerepét is.

Maga az épület, a Városligeti fasori Ráth-villa szecessziós belső terei korhű környezetet, hangulatot teremtenek a kiállítás számára. Az egykori tulajdonos, Ráth György (1828–1905), az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója otthonában képtára és historizáló ebédlője rekonstrukciójával emlékezünk a 190 esztendeje született kitűnő polgári műgyűjtőre.

Ráth szellemiségének megfelelően a villában a régmúlt és a jelen alkotásai együtt lesznek jelen, hiszen két kortárs üvegművész szecesszió-ihlette művei szintén helyet kaptak a kiállítótérben.

A kiállítás kurátora: Horváth Hilda
Társkurátor: Pandur Ildikó
Főmunkatárs: Balla Gabriella

      


Hogy készült a kiállítás?

Restaurátor videók:





 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/489,A+mi+szecesszi%C3%B3nk