Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Körforgásban

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára.
A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. Az ily módon megszületett műtárgy maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget.
A kiállításnak legalább olyan fontos része a dizájnt mint gondolkodási folyamatot bemutató film, melyen keresztül a látogatók végigkövethetik, hogyan született meg az a mára már a múzeum műtárgyállományának részét képező darab.

A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indítottuk útjára, melynek eredményeként három egyedi öltözékkel és ehhez tervezett kiegészítőkkel bővült a gyűjtemény. A sorozat második kiállítója Maria Jeglińska lengyel dizájner volt, aki egy 1969-ben Mikó Sándor által tervezett karosszéket választott inspirációs forrásként, és erre reflektálva négy térelválasztó falat hozott létre, melyek azóta szintén gyűjteményünket gazdagítják. A harmadik meghívottunk Fazekas Valéria kalapdizájner volt, aki két díszedényt választott ki, melyek harminc egyedi kalap elkészítésére inspirálták. Ebből tizenöt került be gyűjteményünkbe.


Dechem Studio

Negyedik meghívottunk a kortárs cseh üvegművészet legelismertebb képviselői közé tartozó prágai Dechem Studio. Tervezői, Michaela Tomišková és Jakub Janďourek a munkában és az életben is párt alkotnak. 2012-ben alapították meg a Dechem Studiót. Széles körű tervezői és gyártói tapasztalattal rendelkeznek.

Egyik legsikeresebb termékük a 2015-ös Bandaska vázasorozat. A legendás francia Ligne Roset e vázák közül néhányat saját gyűjteményébe is beemelt. A Dechem saját termékein kívül olyan márkák számára dolgozik, mint a BOMMA, az AQForm vagy a KAVALIERGLASS. Jelenleg leginkább világítástervezéssel foglalkoznak. Kiállítottak többek között Milánóban a Rosanna Orlandi Galériában, a frankfurti Light and Building épületében, a London Design Festivalon. Cseh Grand Design-díjasok.

A Dechem Studio egy egyedi kötésű könyvet választott ki a múzeum művészi könyvgyűjteményéből: Flaubert Madame Bovaryját. Az eredetileg 1930-ban Párizsban kiadott kötethez Grill Károly könyvkiadó vállalata készített márványozott papírelőzék használatával egyedi kötést.
A Dechem Studio tervezői munkájukkal reflektálnak a könyv küllemére és tartalmára is. Egy a márványozott papír mintázatához nagyon hasonló jegyeket magán viselő üveg felhasználásával készítették el az új tárgyat, mely nem más, mint egy egyedi kivitelezésű tükör.

A lithyalin üveget 200 évvel ezelőtt Friedrich Egermann fejlesztette ki egy észak-csehországi kisvárosban, Nový Borban. Éppen ott, ahol a Körforgásban sorozat aktuális darabja is készült. A márványozott papír és a lithyalin üveg külsőre nagyon hasonlítanak. Az egykor habosnak (francia: moire) nevezett rajzolatot ma már inkább szalagszerűen hullámzóként írjuk le. A lithyalin féldrágakövekre emlékeztető, márványos mintázatú, nem áttetsző, úgynevezett opaque üveganyag. A szó maga a görög lithos (kő) és hyalos (üveg) szavak összetételéből ered.
Választásuk során nem siklottak el a könyv tartalmi része felett sem, hiszen Flaubert Bovaryné című regényében az üveg és a tükör újra és újra felbukkan.

Kurátor: Horváth Judit PhD, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője
Társkurátorok: Farkasdy Melinda és Komporday Rita, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának munkatársai

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/576,K%C3%B6rforg%C3%A1sban%3A+Dechem+Studio