Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

„Ezek a tárgyak egy-egy művészeti korszak és irányzat tanúi, értelmesnek tartottam a gyűjtésüket, mert nemcsak esztétikailag szépek és jelentősek, hanem bennük a bámulatos mérnöki tervezés párosul a csodálatos kézműves-kivitelezéssel, amely gyakran megelőzte az adott kor fejlettségét.”

A szenvedélyes gyűjtő, Radvánszky Ferenc Tokajban született 1935-ben, de Svájcban szerzett órásmesteri oklevelet, Németországban pedig gemmológiai diplomát. 2003-ig saját üzletet vezetett Svájcban, ahol antik órák restaurálásával is foglalkozott. Több mint harminc éven át gyűjtötte és hozta működőképes állapotba az óraművesség válogatott emlékeit: elsősorban svájci, francia és angol mesterek 17–20. századi óráit. A szerkezeti ritkaságokat is magába foglaló kollekció valamennyi darabja autentikus. Helyreállításuk eredeti állapot szerint, a szerkezet, a számlap és az óraház egységét hitelesen megőrizve, pótlások nélkül történt, és mindegyik óra működőképes.

Az utóbbi háromszáz év, de elsősorban a 19–20. század különböző óraház-típusai mellett a szerkezet-típusok széles skáláját is reprezentálja ez a gyűjtemény. A kollekciót 2021-ben vásárolhatta meg az Iparművészeti Múzeum, közel nyolcvan óraritkasággal egészítve ki ily módon mintegy hatszáz darabos óragyűjteményét, köztük olyan kuriózumokkal, mint például a „világ legvékonyabb zsebórája”.

Radvánszky Ferenc és az Iparművészeti Múzeum 2004 óta tartó együttműködésének keretében az Üllői úti főépületben, majd 2013-tól a Nagytétényi Kastélymúzeumban is láthatta már a közönség az óragyűjtemény válogatott darabjait.

Ez alkalommal – a kollekció múzeumba kerülése óta első ízben – elsősorban funkciójuk és szerkezetük alapján csoportosítva mutatjuk be a gyűjtemény legjellemzőbb óratípusait. A válogatás három évszázadot ölel föl, az 1825 körül készült, Herkules mitológiai alakjával díszített, rugóhajtású díszórától az 1960-as évek elejéről való, napenergiával működő genfi asztali óráig; a kronológia néhány ma is gyártott óratípussal egészen napjainkig tart.

A kiállítás 2022. június 2-től augusztus 31-ig tekinthető meg a Mezőgazdasági Múzeum Királytermében.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/647,Herkulest%C5%91l+a+szol%C3%A1rpanelig