Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat a Magyar Formatervezés Tanács (korábban Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanács) javaslatára három minisztérium alapította azzal a céllal, hogy ily módon segítse a fiatal formatervezők szakmai fejlődését, hozzájáruljon a magyar tárgykultúra és környezetkultúra fejlesztéséhez, valamint a design innovációs integrációjával tovább növelje a hazai gazdaság versenyképességét.

Az ösztöndíjra pályázhat minden 35 év alatti természetes személy, aki Magyarország területén folytat alkotói tevékenységet és szakirányú, egyetemi diplomával rendelkezik. Az ösztöndíjasoknak évente írásban és nyilvános kiállításon kell számot adni a végzett munka eredményéről.

Újdonság, hogy 2008-tól az alkotók immár a gyártó cégekkel közösen kialakított programmal is pályázhatnak. 2014-es pályázati felhívásban a cégek által javasolt, előre meghatározott témák közül is választhatnak ösztöndíjprogramot az alkotóművészek.

A 2014. évi ösztöndíjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közösen finanszírozza. Az ösztöndíjprogram meghirdetéséről és lebonyolításáról a Magyar Formatervezési Tanács gondoskodik.

Hivatalos kiírás

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/107,Moholy-Nagy+L%C3%A1szl%C3%B3+Formatervez%C3%A9si+%C3%96szt%C3%B6nd%C3%ADj+2014