Az Iparművészeti Múzeum az épület rekonstrukciós munkálatai miatt zárva tart, ezért 2017. szeptember 4-től nem látogatható.
Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A háromnapos workshopon hat, szecessziós épületeken is megjelenő dekorációs elem restaurálási, helyreállítási irányelveit ismerhették meg az érdeklődők. Nagy gyakorlattal rendelkező restaurátor kollégák osztották meg tapasztalataikat a műemlék épületek helyreállítása kapcsán. Az alábbiakban összegezzük azokat a tanulságokat, melyek minden, az épület rekonstrukcióban érintett félnek hasznosak lehetnek.

Egy műemléki értékekkel bíró épület rekonstrukciója, felújítása nagyon összetett, gondos előkészítést igénylő folyamat. A beruházó/fenntartó céljának meghatározása sok mindent sejteni enged a munka várható kimeneteléről. Egy tőkeérdekelt befektető vagy az állam, mint tulajdonos más szempontok és érdekek szerint vállalja fel egy épület helyreállítását, mint a restaurátor- vagy műemlékes szakma képviselői. A magánbefektető főként olyan beavatkozásokat finanszíroz szívesen, amely számára esetleg a későbbiekben hasznot hoznak, vagy amelyek szükségességéről a hatékony lobbi meggyőzi. Ez lehet egy olyan restaurátor, aki kiáll az épület eredeti elemeinek megőrzése mellett és hatékony kampánnyal eléri a munka megrendelését az épület megmentésének érdekében. Itt leszögezhetjük, hogy egy szecessziós épületen fellelhető, eredeti, de rossz állapotban lévő dekorációs elem további sorsa nagymértékben függ a beruházó hozzáállásától, jószándékától. Állami megrendelés esetén a beruházást szükségszerűen politikai tényezők befolyásolják. Itt sokszor a fő szempont a gyors, látványos, költséghatékony eredmény.

Ezekkel a célokkal szemben, mi egy elhivatott, szakrestaurátor célja? Az eredeti, korabeli épületelemek legteljesebb megismerése, kutatása és megőrzése. A kutatásnak ki kell terjednie az eredeti technika, korabeli anyagok és rögzítésmódok ismeretére. Ezek nélkül az ismeretek nélkül nehezen meghatározható, hogy egy állagromlás okozója maga a korabeli anyag elöregedése, elhasználtsága, vagy az épület szerves részeként az épület romlásával összefüggő probléma. A romlás okának pontos feltárása nélkül nem lehet megoldást tervezni, hiszen nincs mire alapozni azt. Sokszor probléma, hogy nincs meg egy épületen végrehajtott, előző beavatkozások nyoma, annak dokumentációja. Ezek hiányában ugyanis nemcsak az eredeti alkalmazások és anyagok feltárása, hanem a későbbi beavatkozások anyagainak, technológiáinak megismerése is nehézkes. Meg kell tudni, hogy ezek a minden bizonnyal jó szándékú és az adott kor technikai felkészültségének megfelelő beavatkozások hosszú távon milyen előnnyel vagy hátránnyal jártak. Fontos a korábbi – esetleg téves – helyreállítások megfelelő kezelése is. Egy hibás, azonban gyakran a kivitelezés gyengeségei ellenére is indokolt kiegészítés eltávolítható, de számolni kell azzal is, hogy ezek a korábbi pótlások eltüntethették az eredeti díszítés nyomait – pl. egy mozaik esetében a mozaikdarabok eredeti rakási módját. Szolgálatot is tehetnek azonban a vitatottnak vélt kiegészítések; megvédhetik a dekorációs elemet a további állagromlástól. A restaurálás során minden esetben törekedni kell a visszakövethetőségre, az eredeti és a kiegészítés megkülönböztethetőségére.

A kutatásnak és az anyagvizsgálatoknak pénzbeli vonzatai vannak. Sokszor tapasztalják restaurátorok, hogy ezek költségeit az építtető nem akarja vállalni. Ezek nélkül azonban nehéz megtervezni a hiteles és etikus restaurálás lépéseit. A korabeli alapanyagok ismerete azért is lényeges, hogy a restaurátor következtetni tudjon az eredeti megjelenésre és a ma fellelhető, alkalmazható anyagok közül felkutassa, esetleg legyártassa az eredetihez leginkább közelítő pótlást, kiegészítést.

Beszélnünk kell ugyanakkor egy harmadik típusú tulajdonosi körről is, amely kifejezetten kis költségvetéssel, viszont motiválható hozzáállással rendelkezik, hiszen nem csak a kiemelt műemlékeken fontos a megőrzés, hanem társasházak esetében is. Erre mutattak be jó példát a kollégák például egy 8.és egy 9. kerületi társasház (az egykori Polgári Serfőzde és egy Ráday utcai lakóház) kapcsán. Egy társasháznak több tulajdonosa van, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek saját forrással, amely fedezné az épületükön fellelhető dekorációs elem restaurálásának költségét. Ilyenkor szerencsés, ha egy elhivatott restaurátor a megőrzendő épületelem mellé áll és felvállalja a ház lakóinak tájékoztatását, esetleg hatékonyan együttműködik a közös képviselővel. Példákat láthattunk arra, hogy ugyan több ütemben, és mindig más forrásból gazdálkodva, mégis sikerülhet egy pótolhatatlan szecessziós értéket megőrizni, megmenteni.

A lipótmezei kórház kápolnájának esetében elhivatott orvosok egy csoportjának sem volt könnyű úgy forrást találni a szecessziós műalkotások rekonstruálására, hogy közben a saját szakmájuk tárgyi és anyagi feltételei sem minden esetben biztosítottak. Mégis sikeresen elindulhatott a restaurálás, igaz, hogy a munkát sajnos a teljes megvalósulás előtt a kórház hirtelen bezárása miatt félbe kellett hagyni.

Sokszor előfordul, hogy egy épületet állapota miatt kiürítenek, majd évekig üresen állva várja, hogy a sorozatos tulajdonosváltások után valaki nekikezdjen újjáélesztésének. Valamennyi bemutatott szakterület egyet értett abban, hogy igen kártékony, ha egy épületet gondozatlanul évekig magára hagynak. A falazatban, csövekben, alapokban, födémekben bennmaradó víz a fűtetlen épületben drasztikusan felgyorsítja az összes állagromlási folyamatot. Sajnos senki nem gondol arra, vagy inkább az anyagi forrásokat sajnálja, hogy az üres épület elemeit megfelelő védelemmel lássa el, netán egy minimális fűtés fenntartásával meggátolja a fagykárok bekövetkeztét. Annak felismerése is fontos, hogy ezek az ismétlődő hőingadozások – melyek különösen terhelik a Duna-menti régiókat – nagyobb kárt tehetnek az épületben, mint a tartós, állandó fagypont alatti hőmérséklet.

Gyakori probléma, hogy egy elhanyagolt épület ugyan megkapja a szakszerű helyreállításhoz szükséges pénzforrást, azonban a végelszámoláshoz kötött szűkös határidők miatt mégsem lehet a legideálisabb restaurálást kivitelezni. Ez a helyzet vezethet olyan kényszerű megoldásokhoz és kompromisszumokhoz, amik gyakran ellentmondanak a restaurátor szakma alapvető elveinek.

A feszített határidőből adódó nyomás miatt kialakuló kapkodás minden esetben a munka rovására megy. Szem előtt kell tartani, hogy a gyorsan, nem ideálisan kivitelezett munka nem is lesz olyan tartós, tehát az ilyen munkáknál az utógondozás kiemelt jelentőségű. A restaurátor tehát a megrendelő–határidő–költségvetés–saját korlátai négyes fogatában, a szaktudása legjavát adja, miközben hatékonyan és felkészülten koordinál az építtetővel, a kivitelezővel és a többi szakág képviselőjével. Emellett kulcsfontosságú, hogy gazdaságilag is átlássa, koordinálja cégét, alkalmazottait. A hitelesség kontra megváltozott körülmények/anyagok/lehetőségek/helyzetét úgy kell összehangolni, hogy a műemléki érték megőrzése a lehető legteljesebben megvalósuljon. A hatékony munkához gyakran a más célok által vezérelt generálkivitelezővel is el kell fogadtatni, hogy munkálataiban legyen tekintettel a restaurátor által védett és kezelt speciális felületek igényeire, s a restaurátornak képesnek kell lenni az értéket fel nem ismerő tulajdonos hozzáállását is kezelni, jó irányba befolyásolni.

Ugyanakkor felmerül a megrendelő felelőssége is, hogy a műemléki védett érték restaurálására az arra valóban alkalmas szakembert megtalálja, annak referenciáit ellenőrizze.
Az elkészült, megújult műemléki épület rendszeres, szakszerű karbantartása elengedhetetlen. Nagyon fontos, hogy az esetleges kisebb károkat időben észleljék az épület fenntartói, de legalább ilyen fontos a restaurátor által megadott utógondozási feladatokat elvégezni. Az épületet karbantartó tulajdonosnak a későbbiekben alkalmazható tisztítás/takarítás módjaival is tisztában kell lennie. Ugyan számos esetben az erős, maró anyagok használata tűnhet indokoltnak (pl. a Gellért fürdő napi használatú nyilvános tereinek kerámiafelületein, de lakóházak közös tereinek terrazzoi esetében is), azonban ez komoly károkat okozhat a (restaurált) felületen. A restaurátori dokumentációban lévő karbantartási utasításokat be kell tartani.

Nagy hangsúlyt kell fektetni az előzetes felmérés során az archív fotók felkutatására. A századforduló környékén már számos esetben fotográfia örökítette meg az épületeket és sokszor ezek a felvételek szolgálnak támpontként a hiteles rekonstrukció számára. Így volt ez a Zeneakadémia Europa Nostra-díjas épületének előcsarnokában a mozaikdíszek és a medence vízköpőfejének restaurálásakor és a lipótmezei kápolna falfestményeinek rekonstruálása esetében is.

Az anyagvizsgálati és történeti kutatás eredményeit a restaurátor szakember értelmezi és ez alapján előír egy olyan restaurálási protokollt, mely az adott épület konkrét problémájának megoldásait tartalmazza. Itt megjegyzendő, hogy a munkálatokat megelőző értékleltár összeállításakor nem lehet reális összegszerű értéket rendelni a különböző épületdekorációs elemek mellé, hiszen ezek rendszerint a műtárgypiacon nem szereplő tételek – anyagi és eszmei értékük azonban vitathatatlan. Sajnos gyakran a gondos tervezés ellenére, a munka megkezdése után váratlan helyzetek, nem várt események következtében a munka újratervezése szükséges, amely újabb pénz- és időbeli források bevonását teheti szükségessé.

Ideális esetben a restaurátor részt vehet a tervezői munkában. Ebben a kezdeti, előkészítési fázisban, ha a beruházó–tervező–kivitelező gárda és a restaurátor között bizalom épül ki, az együttműködés gördülékenyebb lesz. A jó együttműködés azért is elengedhetetlen, mert a generálkivitelező kezében van a hordozó falazat, az alapozás és a homlokzat előkészítése, amelyet alkalmassá kell tenni a restaurált épületdekorációs elemek tartós fogadására. S fontos a különböző területeken dolgozó restaurátorok együttműködése is, hiszen ezekben az épületben sokféle anyag él egymás mellett és restaurálásuk, karbantartásuk közös kezelést kíván.

A legtöbb meghívott szakrestaurátor beszámolt a régi épületek falazatában, alapozásában, mennyezetében vándorló nedvesség károsító hatásáról. A tartós nedvesedés az építőanyagokból sókat képes kioldani, melyek a vízmozgással a szerkezetben vándorolnak, majd a felszínen a víz párolgása folytán visszakristályosodva lefeszítik az alkalmazott díszítő elemet. A sókivonás és a nedvesség tartós(!) megszüntetése érdekében elengedhetetlen, hogy a kivitelező és a restaurátor együtt dolgozzon. Egy elhanyagolt épületen leromlott állapotban is kialakul egy épületfizikai egyensúly, amelynek megváltoztatása, és a beavatkozások utáni egyensúly beállása szintén időt igénylő, nem siettethető folyamat. Egy évek óta nedvesen álló fal kiszáradásához a legmodernebb eszközök bevonása esetén is meghatározott idő szükséges, aminek prioritást kell élveznie a szűk határidőkkel szemben is A határidők miatt megsürgetett, nem megfelelő, nedves alapozáson dolgozni kénytelen restaurátor munkájának nemcsak tartóssága rövidül le, de a garanciális költségek is jelentősen megnövekednek.

Sokszor megnehezíti a restaurátor dolgát, hogy nem maradtak fenn korábbi dokumentációk. A napjainkban elkészülő rekonstrukciós, restaurátori munkák dokumentációját a tulajdonos megkapja, a restaurátor elrakja. Kérdés azonban, hogy hogyan fog ehhez 30-40 év múlva az akkori tulajdonos hozzáférni, ha nincs egy műemlékvédelmi szakhatóság, amely minden dokumentációt megőriz? Jelenleg törvény szabályozza a műemléki épületeken elvégezhető munkálatok menetét, engedélyhez köti azok elvégzését. A törvény betartatására semmiféle hatékony eszköz, intézmény nem áll fenn. Az engedélyek kiadása formalitássá silányult.

Összefoglalva a fentieket és a workshopon elhangzottakat elmondható, hogy egy teljes műemléki rekonstrukció sikeres megvalósításának elengedhetetlen feltétele egy kellően motivált, a műemléki értékekre fogékony beruházó, aki képes reális kivitelezési időt szánni a felújításra; együttműködésre kész generálkivitelező és az elhivatott, szakmája iránt kellő alázatot tanúsító, megfelelő képesítéssel és referenciákkal rendelkező szakrestaurátor megbízása.

A program a szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna-menti régióban című pályázathoz kapcsolódó kutatási projekt első lépcsőfoka. A projekt az Európai Unió (ERDF, IPA, ENI) és a Magyar Állam támogatásával valósult meg.


 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/189,%C3%96sszefoglal%C3%B3+az+Iparm%C5%B1v%C3%A9szeti+M%C3%BAzeumban+megrendezett+restaur%C3%A1tor+workshopr%C3%B3l