Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A II. világháború alatt az 1919-ben az Iparművészeti Múzeumba került Esterházy-kincstár mindkét strucc alakú asztaldísze súlyosan megsérült. Bár a madarak feje leemelhető, nem ivóedényként szolgáltak, hanem reprezentációs funkciójuk volt. A megbecsült daraboknak önálló tokot készíttettek. A ritka, egzotikus, Afrikából származó tojásokat aranyozott ezüstfoglalatba helyezték. A tollazat mintázatát a talapzathoz hasonlóan trébelték, cizellálták, a madár üreges feje és lábai öntéssel készültek. Bár a körülbelül két tucat tyúktojásnyi strucctojás héja kemény és vastag, a bombázás során mindkettő apró darabokra tört.

A deformálódott fémrészeket ötvösmódszerekkel helyre lehetett állítani. A két asztaldísz restaurálását végző Szvetnik Joachim számára az igazi problémát a műtárgy központi eleme, a strucctojás pusztulása jelentette. 1960-ban még nem sikerült ilyet beszerezni Magyarországon. Ezért fából faragott, gipsszel bevont és színesre lakkozott imitációt készített pótlásként. 1968-ban – a Staatliche Kunstsammlungen közvetítésével – a drezdai állatkert ajándéka révén szerencsére a másik asztaldíszt már eredeti tojással tudta pótolni. Ez utóbbi máig kitart, sokkal jobban bírja, mint a gipszes fapótlás, amely az eltelt évtizedek alatt megrepedezett, felülete lepattogzott, zsugorodott, szerkezeti szerepét már nem töltötte be. (A kétféle anyag alkalmazása azzal járt, hogy az összeszáradó fa ledobta magáról a gipszes, elszíneződött lakkozással ellátott borítást.) 2006-ban ezért ismét kézbe kellett vennem a műtárgyat. Gondos mérések segítségével és több struccfarm bejárásával sikerült megtalálni azt az egyedi darabot, amely a meglévő pántokba méretpontosan illeszkedett. (A strucctojások sem teljesen egyformák a valóságban.) Az újrarestaurálással – a törékenyebb, de időtállóbb anyag alkalmazása révén – a műtárgy visszanyerte eredeti küllemét és szerkezeti stabilitását.

Ahogy a műtárgyak, úgy a restaurálások sem örök életűek. Nem ritka, hogy korszerűbb anyagok, technikák, technológiák megjelenésével egy korábban helyreállított tárgyat újrarestaurálunk. Nem szabad véglegesnek tekinteni a restaurálás műveletét. Ezt a mai restaurátoretikai szemlélet is tükrözi. Az utóbbi években az elfogadott irányelvek egyre kevésbé megengedőek az olyan típusú beavatkozásokkal szemben, amelyek a tárgy szerkezeti vagy egyéb tulajdonságainak súlyos, esetleg visszafordíthatatlan megváltozásával járnának. A műtárgy érdekét előbbre helyezve a restaurátorénál, elkerülhetőkké válnak a korábbi évek, évtizedek gyakorlatából néhány esetben ismerős öncélú, ”művészkedő” restaurálások.

Szerző: Juhász Gábor főrestaurátor

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/272,Mi+volt+el%C5%91bb:+a+strucc+vagy+a+toj%C3%A1s%3F+%E2%80%93+Esterh%C3%A1zy-kincsek+restaur%C3%A1l%C3%A1sa+gener%C3%A1ci%C3%B3kon+%C3%A1t+?fbclid=IwAR0OoCka_R6_UXYXYNPMZxwKa9rqu9PKO5xsDQoKs8HsL68PnNZa53Cs2FQ