A múzeumi munka számomra egyik legérdekesebb folyamatát szeretném a következő történettel illusztrálni. Sokszor nem gondolja az ember, hogy egy portré mennyi mindent elmond az ábrázolt személyről. A családjáról, illetve a korról, amelyben élt az illető. Mennyire értékes forrás! Erről szeretnék most mesélni egy, az Iparművészeti Múzeum Ötvösgyűjteményében őrzött miniatűr portrén keresztül.

A gyűjteményben a következő, több évtizeden keresztül – igaz, kérdőjellel – Eszterházy Antal (1738–1794) képének tekintett portré által ábrázolt személy kilétét az egyenruha és a rajta levő kitüntetések segítségével sikerült beazonosítani.

A fekete, fürtös hajú fiatal férfit a császári, királyi 4., esetleg 5. huszárezred mentéjében látjuk. Ez prémmel szegélyezett, ezüstzsinóros téli viselet. A két kitüntetés, amely a mellén mellszalagon látható: az osztrák Hadseregkereszt, illetve a szárd Szent Móric és Lázár Rend lovagkeresztje. Miután az osztrák Hadseregkeresztet 1814-ben alapította I. Ferenc osztrák császár, Eszterházy Antal személye azonnal kiesett, mivel ő jóval előbb elhalálozott.

A beazonosításhoz a Hadtörténeti Múzeum tanácsosa, Sallai Gergely felvetése is támpontot adott, aki a kitüntetések egyeztetése során felvetette Széchenyi István nevét, mivel az egyenruha is megegyezik az általa viselttel. Ám a fiatal Széchenyi Istvánról viszonylag kevés ábrázolást ismerünk. Egyiket ezek közül Johann Nepomuk Ender készítette 1818-ban, amikor is elkísérte a grófot itáliai útjára. Ender a Habsburg Birodalom főnemességének festőjeként ismerkedett meg gróf Széchényi Ferenccel és családjával Bécsben. A művészt István hívta meg útitársnak itáliai, görög és közel-keleti utazásaira 1818–19 során. A festő az útja során készített vázlatait későbbi festményein felhasználta.

A jellegzetes vonásokat kihangsúlyozó civilportrén ábrázolt férfi arca megegyezik a múzeum – eddig ismeretlen festő által készítettnek tekintett – katonát ábrázoló portréjával. Így az ábrázolt kilétét feloldhatjuk Széchenyi Istvánra. Ezt támasztja alá a két kitüntetés is, amelyeket 1814 folyamán kapott Széchenyi, amint ezt Hermann Róbert említette is „Széchenyi István mint katona” című előadásában. Diószegi Szabó Pál még azt is közli tanulmányában, hogy Széchenyi a Szent Móric és Lázár Rend keresztjét még 1814 tavaszán kapta meg.

Miután Johann Nepomuk Endert 1815–17-ben már kedvelt bécsi festőként foglalkoztatták, valamint az alapján, hogy ebben az időben már ismerte a Széchenyi családot, joggal merül fel személye a miniatűr portré készítőjeként. Stíluskritikai alapon – ha e művet összevetjük az általa készített miniatűr portré-ábrázolásokkal – megerősíthető személye Széchenyi István miniatűr képmásának alkotójaként is. Ezt támasztja alá a Magyar Tudományos Akadémián 2001-ben megrendezett Johann Nepomuk- és Thomas Ender-emlékkiállítás katalógusában fellelhető két információ is. Az egyik szerint Johann Nepomuk Ender 1816-ban bemutatta portréminiatűrjeit a bécsi Akadémia kiállításán, köztük a Széchenyi család portréit is.

Illetve szintén e katalógus 29. jegyzetében szerepel az az információ, mely szerint Ender – Széchenyi Istvánnal 1818-ban megkezdett közös utazása előtt – 1816-ban egy katonaruhás akvarellt is készített róla, mely elveszett.

Az eltűnt kép méreteit nem tudjuk, viszont okunk van az egyenruha és a kapott rendjelek miatt feltételezni, hogy az Iparművészeti Múzeum miniatűrje azonos az elveszett portréval. Ugyanis el kellett indulni az egyenruha beazonosítása felé is. Itt is érdekes szál merült fel.

Széchenyi István a katonai Schematizmusok 1815–1818 közötti listái szerint az 5. Huszárezred (Radetzky) katonája volt, Premier Rittmeister rangban. Ács Tibor tanulmányából viszont tudjuk, hogy egészen pontosan 1814. november 30-án lépett az 5. Huszárezredbe. A Radetzky-huszárok egyenruhája sötétzöld. Illetve fűzöldnek is nevezik. A beöltözés Ács Tibor kutatása szerint 1815 márciusában történt. A 4. Huszárezredbe való átigazolása legkorábban már 1819-ben folyamatban volt, ugyan még 1821-ben is az 5-ben említik őt a katonai Schematizmusok, az áthelyezés 1820. március 15-ével megtörtént.

A Napoleon, his Army and Enemies című tanulmány közli az Ausztriai katonák/huszárok alfejezetben a huszárregiment egyenruháinak színeit. Itt a 4. ezred világoszöld, az 5. sötétzöld mentét visel. A miniatűrön látható zöld színről nem tudható biztosan, hogy a festő a világos- vagy a sötétebb zöldnek tekintette a maga korában. Mivel a miniatűr portrén látható egyenruha téli mente, ezért feltételezhetjük, hogy leghamarabb 1815. december táján készülhetett a kép.

Összefoglalva, mivel tudjuk, hogy Johann Nepomuk Ender már 1815-ben kapcsolatba került a családdal, és ez az ismeretség Széchenyi István esetében kitartott még 1823-ban is; valamint a művész miniatűr portréi stílusának, illetve Széchenyi Istvánról készített 1818-as civilportréjának ismeretében kijelenthetjük, hogy a kép Ender műve az 1815–1820 közötti időszakból. Mivel az egyenruha zöld színe nem utal egyértelműen sem a 4., sem az 5. huszárezred színére, sajnos ennél pontosabban nem állapíthatjuk meg a készítés idejét. Azonban, minthogy a portrén a Szent Móric és Lázár Rend lovagkeresztje szerepel a Hadseregkereszttel együtt, feltehető, hogy a készítés ideje 1816 tájára esik. Abban az évben több rendjelet is kapott Széchenyi, amelyek itt nem láthatók. Ennek az az oka, hogy csak 1817-ban engedélyezték több rendjel viselését a fent említett kettő mellett a gróf számára: a porosz Pour le Mérite Rendét, a szicíliai Szent Ferdinánd Rend 5., valamint az orosz Szent Vladimir Rend 4. osztályát.

Részlet Schoefft Ágost: Széchenyi István a Vaskapunál című festményéből, 1836, olaj, vászon, 150 x 113 cm, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém.

A képen valamennyi kitüntetés látható már, balról kezdve a Pour le Mérite-tel, folytatva a Hadseregkereszttel, a Szent Vladimir Renddel, majd következik a Szent Móric és Lázár Rend keresztje, végül a szicíliai Szent Ferdinánd Rend keresztje zár.

 

 Szerző: Marosi Eszter főmuzeológus, művészettörténész, Adattár Főosztály