Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Noha sárkánnyal viaskodása és szenvedéstörténete is minimum kétséges, Szent György kultusza bő másfélezer éve velünk él. Legendája századonként új elemekkel bővült, s a lovagi viadaloktól a tavaszi idénymunkákon át a télűző babonákig minden korban megtalálta a maga szerepét. Szent György-havában megmutatjuk, műtárgyainkon hogyan ábrázolják a lovagot!

Szent György teszteli a sárkányt, hogy koronavírus-fertőzött-e – néhány hónapja futott körbe a Facebookon ez a mém. Sok magyarázatot nem igényel, hiszen a sárkányölő lovag ábrázolása évszázados ikonográfiai közhely: annyira mélyen beivódott kultúránkba, hogy illusztráció nélkül is magunk elé képzelhetjük a jelenetet. Legyen szó gonoszról, ellenségről, rossz termésről vagy épp halálos járványról, György lovag alakja mindig is az a „vászon” volt, amelyre az uralkodóktól a pórnépig bármely kor embere rávetíthette, s példáján keresztül legyőzhette a maga félelmeit.

Pedig ha létezett egyáltalán, a legendát ihlető György szigorúan véve egy peches katona lehetett, aki hitében alig csak egy évtizeddel előzte meg korát. Nem sokkal azelőtt (a hagyomány szerint 303. április 23-án) halt vértanúhalált Krisztus követéséért a mai Palesztina területén létezett Lydda Dioszpolisz városában, hogy Nagy Konstantin 313-ban, egy látomás hatására engedélyezte volna a keresztény vallás gyakorlását a Római Birodalomban.

Emlékezete lényegesen jobban datált, hiszen tudható, hogy az ókori zarándokoknak már mutogatták a sírját, és sorra emeltek templomokat a tiszteletére az antik világban. Ma ismert legendája a 9-10. században, a szaracénok és a keresztények harca idején alakult ki, azóta ábrázolják lóháton a szentet. Széleskörű népszerűsége annak is betudható, hogy bár a korai századoktól a „nagy harcos szentek” közé sorolták, így szinte adott volt, hogy a középkorban a lovagok patrónusa lesz, ettől függetlenül idővel az ókori mitológia több alakja, így Pales pásztoristen, sőt Ceres, a földművelés istennője tulajdonságait és áprilisi ünnepeit is György mártír alakjához kapcsolta a kereszténység. Az olyan pásztorszokások, mint a tél- és gonoszűző tűzugrás, harmatban mosakodás (később a szenteltvíz vette át ennek szerepét) például innét öröklődtek át Szent György hava babonái közé.

Sárkányölő lovaskatonaként viszont legkorábban csak a 11. századtól bukkan fel alakja. A híres középkori elbeszélés-gyűjtemény, a Legenda Aurea nyomán például a mi 14. századi Érdy-kódexünkben is szerepel története. E szöveget nemcsak mint gyönyörű nyelvemléket ajánljuk az olvasók figyelmébe, hanem a kalandfilmbe illő harci jelenet miatt is, amelyet kliséként valóban máig megőrzött a filmnyelv: „Ottan azért Szent Gyergy lovára ile, és szent keresztnek jegyével magát megjegyzé, és az sárkány ellen nyomoték. És csucsáját erősen megfogotozván, és ennenmagát Úristennek ajánlván, nekieklelé, és az sárkánt az feldre leejté.” E jelenet után könnyen hihetnénk, hogy a fenevad harcban veszett oda, de ez tévedés. Bár a legenda eltérő verziói szerint számos különböző várost szabadított meg a sárkánytól (és eleve tucatnyi szent-életrajzban találunk ilyen elemeket), György azonban szinte minden változatban láncra verve vezeti az ördögöt szimbolizáló dögöt a nép elé, hogy keresztelkedésükért cserébe, a nyilvánosság előtt végezze ki – talán épp a mártírhalálra, megváltásra utalva ezzel.

Jóllehet György szenvedéstörténetét már a 7. századtól megkérdőjelezte az egyház, a férfias helytállás, az önfeláldozó emberség megtestesítőjeként olyannyira népszerű maradt, hogy templomokat, városokat, lovagrendeket neveztek el róla a középkorban, királyok és fejedelmek viselték nevét (a frank Meroving-dinasztia egyenesen Györgytől származtatta magát), a középkori Angliában pedig az egész királyság oltalmazójává nyilvánították. A harcoló katonák védőszentjeként a mondabeli sárkány alakját ráadásul bármikor az ellenségre szabhatták, így a lovag képmásával díszített érmék – mint például a körmöcbányai Györgyérmek – népszerű amulettként szolgáltak még jóval később, a 17-18. századi katonák körében is.

A katonaszent áprilisi ünnepe ráadásul jó apropó volt a népi hiedelemként továbbélő pogány kultuszok becsatornázására is. A már említett Pales-tisztelethez vezethető vissza például, hogy György Európa-szerte elterjedt kultusza vált a mezőgazdasági évkezdet ünnepévé, hiszen a lovas szent e szerepében a tavaszt szabadítja ki a tél rabságából, és az ártó gonoszt űzi el. Szent György napja évszázadokig egyfajta évforduló szerepet töltött be (az évkezdést csak XII. Ince pápa tette január elsejére 1691-ben), a pásztorok és idénymunkások évkezdő napja, a gazdasági és hivatali évkezdés, a szerződéskötések és tisztújítások napja, amelyhez ráadásul számtalan babona, gonoszűző szertartás is kapcsolódott.

Freskók és egyszerű útszéli „villáműző” szobrok, oltárképek és felöltőkbe varrt amulettek őrizték képmását, legendák és népmesék örökítették meg a sárkányölő harcos alakját évszázadokon keresztül, még ha hiteles források híján a Vatikán 1969-ben végül törölte is a szentek sorából Györgyöt. Talán nem is akkora baj, ha az előkelő kappadókiai családba született, Diocletianus császár alatt szolgáló, szörnyű kínok között mártírhalált halt katonát hagyjuk végre békében nyugodni. A világosság örök győzelme a sötétség felett, vagy éppen az önzetlen önfeláldozás eszméje, mely az ismeretlen katona alakja köré fonódott, György nélkül is kultúránk alappillére marad.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/310,Az+ismeretlen+katona