Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Tárgy és tervezője sorozatunkban Miklósi Ádám ipari formatervező rétegeltlemez-hajlítással készülő, formabontó szánkóját, a Slēt mutatjuk be, amely bekerült a múzeum kortárs dizájn gyűjteményébe. A szánkó 2019-ben elnyerte a legnevesebb nemzetközi dizájndíjat, a Red Dot „Best of Best” elismerést, valamint a Magyar Formatervezési Díj 2020-on a Magyar Formatervezési Tanács különdíját. Ha végignézzük a tervező portfólióját, rengeteg érdekes tárgyat találunk benne: az útivasalótól az IKEA-hacken át az okos fűtőtestig.

Olyan sporteszközt tervezett Miklósi Ádám, amely ugyanolyan örömet jelent a szánkórajongó felnőtteknek, mint a gyerekeknek. Mint a formatervezési díj kapcsán elmondta: abból indult ki, statikailag milyen kihívásoknak kell megfelelnie egy szánkónak, így hozta létre a kettős íves szerkezetet, amely rugalmasan tartja, ugyanakkor merevíti az eszközt. Ezt az analógiát a rétegeltlemez bútoroktól leste el, és mára gyorsan és olcsón tömeggyártható terméket készített.

Miklósi Ádám többnyire orvosi- és háztartási készülékeket tervezett, és mint a Hype and Hypernek elmondta: a szánkó egyfajta szerelemprojekt, különösebb megkötések nélkül. Az Instagramon aktív tagja a #weeklydesignchallenge mozgalomnak, és ott vázolta fel ezt a szánkót is, amelynek akkora sikere lett, hogy továbbdolgozott rajta. A tervezési folyamat összes fázisát az Instagram oldalán publikálta. Olyan formavilágban gondolkodott, amely játékos, de a skandináv bútorokhoz hasonlóan letisztult és elegáns.

A szánkó kidolgozásában – mint már korábban többször is – nagy segítsége volt a most 10 éves FabLab Budapest nyílt innovációs műhely. Úgy érezte, hogy ott az eszközök és a szaktudás is rendelkezésre áll a prototípus előállításához.

Ha végignézzük a tervező portfóliáját, rengeteg érdekes tárgyat találunk. Tavaly, a koronavírus-járvány kezdetekor például olcsó és nagy példányszámban előállítható arcpajzsot tervezett egészségügyi- és rendvédelmi dolgozóknak, a gyártási fájlokat pedig bárki ingyen letöltheti.

Másik nagy kedvenc az IKEA-hack márka, az Uppgradera, amelyben 3D-nyomtatott elemekkel lehet javítani az IKEA termékein, azaz funkcionálisabbá tehetőek a már megvásárolt tárgyak. Az egyik rács például abban segít, hogy tartójában ne ázzon el és szét a szappan, a sajtreszelőre illeszthető keret megakadályozza, hogy reszelés közben a darabkák lehulljanak, a lámpára pattintható búra meg arra kiváló, hogy az erős, direkt fény ne süssön a szemünkbe.

A POIZO smart mobil infra-fűtőtestet is Miklósi Ádám tervezte, amely Ezüst díjat nyert a 2017-2018-as nemzetközi „A’ Design Award”-on háztartási készülék kategóriában. Koczka Kristóf formatervezővel színes, apró, kompakt, mobilapplikációval vezérelhető útivasalót, az Orbitot hozta létre – hőálló szilikontalppal, valamint legújabb terve – szintén Koczka Kristóffal – a Nousu elnevezésű lámpakollekció. A függő, asztali és ágyban használható verziónál a csőalakú búra forgatásával állíthatjuk be a fényerősséget.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/326,R%C3%A9tegeltlemez+sz%C3%A1nk%C3%B3%2C+a+szerelemprojekt