Kevésbé köztudott, hogy az Esterházy-kincstár anyagával a mai napig foglalkoznak az Iparművészeti Múzeum munkatársai, ezért tartotta fontosnak intézményünk, hogy műhelykonferenciát rendezzen a témában.

1920-tól a II. világháborúig letétben őrizte az Iparművészeti Múzeum a kincstár nagyobbik részét, amelyet még 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején szállítottak Budapestre. 1944 végén, az akkor már a Nemzeti Múzeumban őrzött kincseket Esterházy Pál herceg visszavette, ezzel felmondva a letéti szerződést. A budai Esterházy Palotába helyzete át, ahol az ostrom alatt az épület romba dőlt, maga alá temetve a műtárgyakat. 1949-ig kellett várni, hogy feltárják, ekkor került be ismét az Iparművészeti Múzeumba az anyag, mint állami tulajdon, és ez a jogi helyzet érvényes a mai napig.

A szerves anyagot tartalmazó tárgyak egyébként a mai napig az Iparművészeti Múzeum kezelésében vannak, ugyanez vonatkozik a roncs állapotú, törött tárgyakra is, ezek restaurálásával foglalkoznak intenzíven a múzeum munkatársai.

Az online konferencián négy előadás hangzott el Darabos Edit, Juhász Gábor és Szabóné Szilágyi Mária főrestaurátoroktól, valamint Pandur Ildikó főmuzeológus, az ötvösgyűjtemény vezetőjétől. Az érdeklődők megtudhatták, milyen munka folyt az Iparművészeti Múzeumban 1949 után, azaz hogyan restaurálták a műkincseket és miként alakult a tudományos feldolgozása.

Többek között olyan kérdések jöttek elő a szakember értekezéseiben: segíthetik-e a tokok a megsemmisült, töredékes tárgyak rekonstrukcióját, az aranyozott bélyegzők milyen tárgytípusokban fordulhattak elő. Kiderültek a drágakőből faragott tárgyak típusai a kincstárban, különös tekintettel a borostyán műtárgyakra. Szó volt a még háború előtti és az újabb restaurálásokról, valamint azok következményeiről. És elhangzott az is, a múzeumi restaurálás előrehaladtával, a műkincsek hol és mikor kerülhettek a nagyközönség elé.