Nem ért egyet azzal a mondással Zoób Kati divattervező, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. Szerinte ennek ékes bizonyítéka, hogy az Iparművészeti Múzeum odafigyel arra, amit csinál a csapatával, a divatházával, és elhívta például egy szubjektív tárlatvezetésre A mi szecessziónk című kiállításra a Ráth György-villába. Az izgalmas sztorikkal fűszerezett sétából kiderült például, Rippl-Rónai Vörösruhás nője hogyan került az életébe, és mi köze a Rolls-Royce emblémához, mit jelentett a családjának a „Bécsben vacsorázni”-gondolat, mit kapott Margaret Thatcher tanácsadójának magyar származású feleségétől, valamint miért tervez divatmúzeumot.

Szinte még a csilláron is lógtak a Ráth-villában Zoób Kati személyes tárlatvezetésén. A divattervező gondolkodás nélkül igent mondott a felkérésre, fontosnak tartja ezt a villát, ahol száz évvel ezelőtti aprólékosan kidolgozott tárgyak üzennek a mai világnak. Nemcsak a nagymama sütiillatát érezzük ki egy mívesen megmunkált tálalószekrényből, hanem közelről látjuk az iparművészeti technikákat, technológiai mestermunkákat. Az ebédlőben gyakran ötvösremekmű evőeszközökkel ettek a polgári családok, a 100 éves kanál minősége teljesen más volt, mint a maié – így az evés hangulata és értéke is.

A divattervező különlegesnek tartja a szecesszió időszakát, gyerekkora óta gyűjti azokat a tárgyakat, amelyekből jó néhányat itt is ki lehetne állítani, főleg a textileket. Pont ebből a szándékból tervez egy divatmúzeumot Balatonfüreden, ahol bemutathatja majd ezeket a darabokat. Különösen azt a két teherautónyi öltözéket, amely bécsi barátjuk édesanyja után maradt. A négy gyereket felnevelő asszony régi csipkéket, legyezőket, esernyőket gyűjtött, felújította, kivasalta és eladta méregdrága bécsi régiségboltoknak. Halála után azonban a gyerekei nem tudtak mit kezdeni ezzel a banános dobozokba halmozott hagyatékkal. A csipkék közé dugott ékszereket, pénzeket, kis aranyat kimazsolázták, és a többit átadták Zoób Katinak, aki majdnem egy évig fizette az öltözékek árát. De mivel a divattervező nem akar ekkora tárgyi terhet hagyni a lányára, múzeumban helyezi el ezeket a kincseket. A nagypolgári relikviákon keresztül szeretné ugyanis bemutatni az egész közép-európai divatkultúrát.

Zoób Kati arról is mesélt, esti kedvenc elfoglaltsága, hogy üveg és porcelán különlegességre vadászik a neten. Az art deco tárgyak a kedvencei. Mivel maga nem tudja, hogy kell fizetni az ebayen – és nem is szeretné kitanulni, mert szerinte abból katasztrófa lenne –, ezért férjének küldi el a kiszemelt darabokat, aki, ha nem felejti el, megvásárolja neki azokat.

Mindennél kifejezőbbnek tartja az üveg- és porcelánművészetet a divattervező. Van valami ősiség az edényekben, hiszen az ember mindig is készített valamilyet magának étkezéshez, tárolásra. Fura anyagból, a földből születnek, őrületesen nagy átváltozáson mennek át, és a végén olyan használati tárggyá válnak, amelyek úgy néznek ki, mintha az éghez lenne közük. Egy mester vagy művész kezében korszakos munka születhet belőlük.

A porcelánok kapcsán mesélt egy Angliában élő hölgyről is, Veronica Banszky von Ambrozról, akinek férje Woodrow Wyatt volt, Margaret Thatcher, egykori brit miniszterelnök tanácsadója. Angol szokás szerint minden fontos monarchiabeli eseményre készítettek külön tányérokat: koronázásra, királyi, királynői születésnapra, megemlékezésekre. És mivel Wyatt sok ilyen eseményen járt, és gyűjtötte ezeket a tárgyakat, többek között azokat is, amelyeket vendégként kapott, szép kis kollekciója jött össze. (Ezeken az eseményeken mindenki hazaviheti a tányérját, koronázáson a székét is.) De a kapott tányérok mind különbözőek voltak. Amikor Wyatt felesége kiköltözött a villájukból, megtalálta ezeket – rengeteg bor és mindenféle porcelán társaságában. Mivel nem tudott mit kezdeni velük, elkérte tőle ezeket Zoób Kati. 5 évvel később, amikor karácsonyi vacsorára vendégül látta Wyatt feleségét és lányát, megterített ezekkel a porcelánokkal, és megkérdezte őket, hogy felismerik-e. Felkiáltott a lány, Petronella: de mami, ez nagyon nagy érték, nem lett volna szabad odaadni!

Megtudtuk azt is, hogy olyan házban nőtt fel Sümegen Zoób Kati, ahol az ebédlőbe csak ünnepnapokon lehetett bemenni. Amikor gyerek volt, nem nagyon tarthattak pompás nagy ebédeket. De a gyönyörű tárgyakat megőrizték. Rippl-Rónai József kultikus falikárpitjáról, a Vörösruhás nőről szintén gyerekkora jutott eszébe, mivel a falikép múzeumi plakátja lógott az ágya felett. Mikor meglátta az eredetit, megdöbbent, hogy milyen kifejező, csodás kép, mennyire hatalmas és milyen sok öltésből áll.

A „menjünk ki Bécsbe vacsorázni”, a család kedvenc fordulata volt. Nem volt olyan hét, hogy ne sóhajtott volna fel így valaki a famíliából. Egyedül az édesapja tudta tartalommal megtölteni ezt a gondolatot, aki gyerekként gyakran járt Bécsben, és Párizsban pedig tanult is. Kedvence a bécsi szecessziós irányzat, a Wiener Werkstätte volt. Amúgy bármilyen anyagból újat hozott létre. Lábbal hajtós varrógépből lábbal hajtós esztergagépet, nem olyan jó minőségű tűzifából gombokat és kis fakelyheket esztergált.

Mesélt Zoób Kati a férjéről is, aki az angol autók szakértője, a BMW múzeumban a Rolls-Royce autó kurátora. A századforduló környékén született meg az autómárka híres emblémája. A két névadó, Rolls és Royce jó barátságban volt az angol autózás egyik úttörőjével, a The Car magazin szerkesztőjével, Lord Montagúval, aki szponzorálta az autógyártásukat. Montagu titkos szerelmi viszonyt ápolt titkárnőjével, nem vehette feleségül a nagy társadalmi különbség miatt, de megbízta Charles Sykes szobrászt, hogy készítsen hűtődíszt a Rolls-Royce-ára. Szeretője, Eleanor Velasco Thornton gyakran állt modellt Sykesnak, így nem volt nagy kérés, hogy ezt a szobrot róla mintázhassák.