Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A korai szőlőfajták már a kosárba kerültek, a gyümölcsfák és bokrok lassan aranyló, piros köntöst öltenek, a mustot pedig örömmel kortyolhatjuk az egyre laposabban járó napfényben. A szüretet és a termések betakarítását kísérő ragyogó meleg színeket tükrözik azok a falikárpitok, kerámiák és textilek, amelyeket az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből hívogatott elő a kellemesen meleg őszi napfény.

A szeptembert Szent Mihály, őszelő vagy földanya havának is nevezik. Ez a félig még nyári, félig már őszi hónap évről-évre változatos arcait mutatja meg nekünk: a népi bölcsesség szerint kellemes ősz vár az emberekre, ha költöző madaraink – a gólyák és a fecskék – hosszabban maradnak közöttünk, távozásuk pedig a hidegebbre forduló időt jelezhetik. A mezőgazdaságban ez a hónap szüreti munkák, a termés betakarítása, egyúttal az őszi szántás-vetés időszaka is. A nappalok rövidülését, valamint a fény és világosság apadását jelentő őszi napéjegyenlőséget is ez a kilencedik hónap hozza magával.

Ősszel a földeken, a szőlőben és pincékben végzett munka napjainkban is nemcsak társas esemény, hanem egyfajta ünnep, hisz ekkor válik láthatóvá az egész éves munka eredménye. A szüretelést kisebb gazdaságokban ma is a család vagy a falubéli szomszédok segítik, amelyért cserébe a házigazda étellel és itallal látja vendégül a szüretelő társaságot. A kora reggel induló munkálatokhoz összegyűlő csoportban mindenkinek jut feladat: előkerülnek a szőlőfejek levágásához használt metszőollók, soronként öntik a puttonyokba a bő termést, hogy aztán a szőlőtaposással és koccintással ünnepeljék a dolgos szüreti nap végét.

A természetközeliséget és a minket körülvevő környezet lassan őszbe forduló színvilágát tükrözik vissza Solti Gizella gyapjúból készült kárpitjai és formára szövött gyümölcsei. Az iparművész, gobelintervező érzéseket és gondolatokat, örömöt és bánatot szőtt textilbe.

Érdemes rápillantani a Iparművészeti Múzeum szecessziós remekére, a francia Daum fivérek által készített, színekben gazdag üvegvázára is, amely ezt a tarka, arany, lila és ezüstös, őszi növényvilágot szimbolizálja.

Műtárgyak sokasága mesél a kemény munkát lezáró szüreti bálokról és táncmulatságokról, sátoros őszünnepekről. Szinte hallhatóvá válik a kora reggel a szőlőbe vonuló csoport vidám nótázása, és megelevenednek előttünk a munkák végeztével jól megérdemelt mulatozásba feledkező legények és leányok alakjai.

 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/367,%E2%80%9E%C5%90sszel+%C3%A9rik%2C+bab%C3%A1m%2C+a+fekete+sz%C5%91l%C5%91%E2%80%9D