Körforgásban: Romani Design címmel nyílik időszaki kiállítás szeptember 24-én a Ráth György-villában Varga Erika és Varga Helena ruhakölteményeiből. Ennek apropóján a cigány hagyományok, motívumok nyomát keressük gyűjteményünkben.

A kortárs szemlélet, azaz a kortársgyűjtési kultúra és a jelenben érvényes tartalmak közvetítésének hiánya hívta életre hat éve az Iparművészeti Múzeum kortárs dizájn gyűjteményét, amely már magától értetődően, a kortárs iparművészet szerves részeként emeli be gyűjtési körébe a roma alkotók munkáit is. A Romani Design tervezőivel a divatstúdió 2010-es alapítása óta szoros a kapcsolat, hiszen hihetetlenül izgalmas, sőt, nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő Varga Erika és Varga Helena megközelítése, ahogyan a divat és az iparművészet eszközeivel igyekszik erősíteni a cigányság társadalmi, valamint kulturális presztízsét – autentikus népviseletet helyez kortárs kontextusba minőségi, kézműves dizájntermékeikkel.

Divattal az elfogadásért címmel 2011-ben a múzeumban tartotta első önálló divatbemutatóját is a Romani Design, s később kortárs főosztályunk a stúdió két teljes női és egy férfi ruházatból álló, 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját beválogatta gyűjteményébe. Az öltözékek nemcsak azért különlegesek, mert visszaköszönnek rajtuk autentikus viseletük motívumai, hanem attól is egyediek, hogy a cigány és a magyar identitást egyszerre, szervesen egymáshoz kapcsolódva képviselik. A hosszú női ruhán a piros pipacsok mellett fekete-fehér kasmírrózsák láthatók, s hagyományos magyar népviseleti elemek, mint a subaszerű férfinadrág és női szőrmemellény ugyanúgy megjelennek a kollekcióban, mint a kretinca, a roma ünnepi kötény. A tradicionális kendő az egyik viseleten ráadásul baseballsapka kiegészítőjeként jelenik meg, s az öltözékeket mintás tornazsák és egyedi dizájnékszer is kíséri.

Wanderers of the Worlds, azaz A világok utazói a kollekció eredeti címe, amit az alkotók úgy fordítanak: a roma nemzet világszerte több országban és kultúrában otthonra talált. Kérdés azonban, hogy hol érdemes keresnünk e kortárs darabok előképeit? Hogyan kutassuk egy olyan kultúra nyomait, amelyik gond nélkül kapcsolódik többféle hagyományrendszerhez? A cigányság művészi ábrázolásában? Népviseleti gyűjteményekben? A választ több más mellett a roma kultúra izgalmas kettősségében érdemes keresni, ennek a bizonyos „otthonra találásnak” a képességében. Identitásuk alapjai évszázadok óta stabilak, amennyiben a család és a rokoni kötelékek mindenek fölött álló értékét, valamint a nem-cigány világhoz való viszonyulást tekintjük, kultúrájukat azonban minden további részletében rugalmasság jellemzi, hiszen – eredetileg nomád népcsoportként – a változó környezethez igazodva akár egy nemzedék leforgása alatt is átalakulhattak szokásaik. Bár az 1800-as évek utolsó évtizedeire felvirágzott a hazai romológia, a kutatás leggyakrabban az egyes csoportjaik származására, nyelvére, életmódjára, mondavilágára koncentrál, s ritkán tér ki a tárgyi kultúrára. Népviseletről leginkább a bőszoknyás oláh cigány asszonyok esetében beszélhetünk, de ott is inkább a készen vásárolt vagy varratott termékek összeállításban megnyilvánuló ízlésről – ha tehát maradtak is fent tárgyi emlékek, ezek írott források nélkül nehezen azonosíthatók.

2017 tavaszán a Goethe Intézet kétnapos nemzetközi konferenciát szentelt a romák képzőművészeti ábrázolásának, s itt hangzottak el azok a fontos tételek, miszerint a cigányok átlagemberként sokáig láthatatlanok voltak a többség számára, a képzőművészet ezért szükségszerűen belefut a romák torzított, toposzszerű ábrázolásának zsákutcájába. Ezt figyelhetjük meg ezen az 1890-es legyezőn is, a „mediterrán tájban pihenő cigánylány” jellegzetes alakján, vagy éppen a századfordulón alkotó festőművész, Tichy Gyula jóskártyának egyes lapjain, ahol szintén erősen idealizált romaábrázolásokkal találkozhatunk. A konferencia 19. századi képzőművészetről szóló előadásai két további fontos magyarázatot is adnak arra, miért hamis kapaszkodók ezek az ábrázolások. Mivel a kor Európa-diszkurzusában eldöntetlen volt a kérdés, hogy a kontinens jelképes keleti határai a Dunánál vagy az Urálnál húzhatók meg, ezért a jellegzetesen magyar és a sajátosan roma jellemzők sokáig még a kor nyugat-európai művészetében is egybemosódtak. Az alkotók egészen egyszerűen az Európán kívüliséget, idegenséget ábrázolták romákra jellemző jegyekkel. Ugyanez a vegyesség igaz a népcsoport hazai ábrázolására, mert bár a 19. századig a vadság megtestesítőiként ábrázolják őket a magyar képzőművészetben, egyszerre igaz, hogy a „cigány” a magyarságkép részévé is válik egyben: jellemzően a többségi társadalom által méltatott muzsikusok portréin keverednek e jegyek.

Ha tehát a roma jelleget, művészetük nyomait keressük a közgyűjteményekben, a sokáig uralkodó sztereotípiák, vagy a kis számban azonosítható tárgyi emlékek helyett (tegyük hozzá: az első cigány múzeumunk is rendszerváltás utáni alapítású) érdemes inkább egészen addig előreugranunk a történelemben, mikor maguk a származásukat önként és nyíltan vállaló roma alkotók kezdték cigány perspektívából láttatni a világot. A romák ábrázolása helyett a roma ábrázolást, identitásuk tudatos megélésének művészi megfogalmazásait. Ezek az alkotók, eleinte elsősorban festők, mint például Péli Tamás vagy Balázs János, a múlt század hetvenes éveiben álltak ki művészetükkel a világ elé, s nyomukban rögtön két külön irányzat is szárba szökkent a roma képzőművészetben: a reneszánsz és barokk hagyományhoz visszanyúló figuratív vonulat, valamint az expresszív, vizionárius festészet. Az eleinte egymás számára is ismeretlenül alkotó cigányfestők Daróczi Ágnes néprajzkutató 1979-ben megszervezett Autodidakta Cigány Képzőművészek Országos Kiállításán léptek fel először egységesen – ekkortól számíthatjuk azt a művészeti mozgalmat, amely már eredetét tekintve is tradícióik életben tartását szolgálta, a romák társadalmi emancipációját erősítette.

A Romani Design kollekciók azért is fontosak múzeumunknak, mert alkotóik a hagyományokat és az egybefonódó roma és magyar identitást egyszerre képviselik a hazai iparművészetben, egyúttal szervesen illeszkednek abba a mozgalomba, amely a kortárs művészet eszközeivel közvetíti e népcsoport évszázadokon át csak a szóbeliség útján öröklődő értékeit. A Ráth-villában nyíló kiállításunkon a múzeum gyűjteményéből válogatott szentképek inspirálta női öltözékeket lehet megtekinteni, s így kapcsolódik munkájuk a kortárs dizájn gyűjtemény Körforgásban című sorozatába, amely az ötlettől a megvalósulásig a dizájn születésének teljes folyamatát mutatja be.