Kipirosodott orral köszöntött ránk a szeptember, prüszkölő, zsebkendőkkel szaladgáló emberek mindenütt. Ma már automatikus szokásunk, hogy fújunk, trombitálunk, orrot törlünk, de ez nem volt mindig ilyen egyértelmű folyamat. Kalandos utat járt be a zsebkendő, amely évszázadokon keresztül leginkább csak mint az öltözékek kiegészítője volt, ma már elengedhetetlen kellék a táskánkban. Körbenéztünk az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében, hogy felfedezzük a zsebkendők, keszkenők és díszes textilek titokzatos világát.

Ez a leginkább lenből vagy pamutból készült textildarab sokáig egyfajta dísztárgyként funkcionált, a 19. század végére viszont kizárólag a személyes higiéniára használták – egészen az eldobható papír zsebkendők elterjedéséig (az 1920-as évektől). Bár Erasmus már a 16. században felhívta a figyelmet a kendővel való orrtisztítás fontosságára, a zsebkendő használata – a mai értelemben – a dohányzás térhódításával lett egyre gyakoribb. A tubák okozta prüszkölés magával hozta a zsebben vagy kabátujjban hordozott kis textilek „fénykorát”, így  már nem csak a könnyek törlésére, de orrfújásra, orrtörlésre is használni kezdték.

A 19. századig leginkább fehér színű zsebkendőket használtak, majd egyre gyakoribb lett a különféle mintákkal és színekben pompázó textilkendő. A múzeum gyűjteményében hazai műhelyekből leginkább a 19. század végétől a 20. század első harmadáig készült darabok találhatóak, emellett brüsszeli csipke, indiai selyem és egy párizsi, az Eiffel-tornyot ábrázoló zsebkendő is található.

Ezek az apró textilek mai szemmel akár elhanyagolható kiegészítőnek tűnnek egy-egy feltűnőbb ruhaköltemény mellett, de aki a századfordulón a „zsebkendőnyelv” bennfentes jelzéseit ismerte, könnyedén adhatott jelzéseket kiválasztottjának. Mehner Vilmos ekkor írt útmutató könyvecskéje (Legujabb és legteljesebb legyező-, bélyeg-, keztyű, zsebkendő- és szinnyelv) a bálok és társas összejövetelek alkalmával használatos jelzéseit szedte csokorba A jobb kézzel a szívre helyezett keszkenő a szerelem biztosítékaként bátorította az udvarlót, míg a zsebkendő jobb kézből a bal kézbe vétele azt üzente: „Gyűlöllek!” Ha a zsebkendő egyik sarkára csomót kötöttek, nem fért kétség hozzá, hogy a hölgy találkozni kíván a kiszemelt udvarlóval, ám ha a zsebkendőt középen meggyűrte, ezzel azt jelezte, feledje el őt az illető.

A zsebkendő a párválasztás után is töltött be funkciót, a szokás szerint a kézfogó után a menyasszony díszes, hímzett kendőt ajándékozott a vőlegénynek, aki ezt jól látható helyen, büszkén viselte.