Eredete homályos, de a célja nagyon is fontos: a látók figyelmének felkeltéséről szól október 15-én A fehér bot nemzetközi napja, amelynek apropóján ma fényképek segítségével egy gyönyörű szecessziós épületben, a Vakok Iskolájában és környékén tartunk virtuális sétát.

Ha a múzeumépítkezéseitől hangos Városliget keleti oldalán sétálunk, s gyanútlan turistaként keressük a híres szecessziós épületet, a Vakok Intézetét, helyismeret nélkül könnyen váratlan akadályokba ütközhetünk. Egyrészt a környéken több, megtorpanásra érdemes századfordulós épület terelheti el az érdeklődésünket a közeli Földtani Intézettől a Teleki Blanka Gimnáziumon át az Ajtósi Dürer sor és a Hermina út több villájáig. Másrészt több, a vakok és gyengénlátók gondozását és integrálását segítő volt és jelenlegi intézményt is találhatunk a közelben: a Hermina úton a 16 év feletti látássérültek komplex rehabilitációját segítő Vakok Állami Intézetét, amely egyébként szintén gyönyörű, modern szárnyakkal is kiegészített, Hajós Alfréd nevéhez köthető szecessziós épületben található, vagy éppen a Mozgásjavító Általános Iskola Lajta Béla tervezte, késő szecessziós és art deco jegyeket viselő épületét, amely eredetileg a Zsidó Vakok Intézetének adott otthont a Hungária körúton túl, de még sétatávolságra. Természetesen, akár a Városliget, akár a körút felől nézzük, összetéveszthetetlen a Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond tervei alapján épült, gyönyörű és hatalmas szecessziós épületegyüttes, amely ma – rövid nevén – a Vakok Iskolája. Látóként legalábbis nem okozhat nagy nehézséget felismernünk.

A fehér bot nemzetközi napjának, amelyről Magyarországon körülbelül a rendszerváltás óta emlékezünk meg, bár a látássérültek napjaként ismert, valójában éppen a látók figyelmének felkeltése a célja. Egészen pontosan az, hogy a szélesebb közvélemény is felfigyeljen a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresse gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésükért. Maga a fehér bot ötlete egyébként csak az 1930-as évekből származik, de pontosan jól kifejezi ezt a kettősséget. A francia Guilly d’ Herbemont grófnő figyelt fel arra, hogy az egyre jelentősebb párizsi forgalomban mekkora veszélynek vannak kitéve a vakok, így jutott el egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatáig. A „fehér bot” ugyanis egyszerre tájékozódási eszköz a használói számára, amely a környezet „látását”, azaz letapogatását segíti, s egyszerre figyelmeztető jel a járművek vezetőinek és a gyalogosoknak, hogy könnyen észrevegyék: vak ember közlekedik közöttük. Használata fokozatosan terjedt el Európában, és bár alapvetően a vakok használják, utóbbi, figyelmeztető funkciója miatt a gyengénlátóknak is hasznos eszköz. Világnapját ugyanakkor, mint arra egy látássérült portál szerzője nemrég felhívta a figyelmet, tévesen szokás egy ENSZ-határozathoz visszavezetni, a nemzetközi kezdeményezés mintája inkább az amerikai fehér bot napja lehetett.

Hazánkban a 19. század elején fogalmazódott meg a látássérültek intézeti ellátásának igénye, s József nádor és családja támogatásával, bécsi mintára, Európában másodikként meg is indult a vak gyermekek önálló iskolai gondozása. A törekvéseket összefogó, bentlakásos intézményként működő Vakok Általános Iskoláját a század végére, Zsófia, Habsburg főhercegasszony kezdeményezésére alapították meg. Az intézménynek helyet adó épületet, a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő jelentőségű példáját, a kultuszminisztérium által ösztönzött iskolaépítési program keretében tervezte és építette meg a Baumgarten Sándor – Herczegh Zsigmond páros. Húsz év alatt több száz oktatási intézmény tervezői és egyben kivitelezői voltak, Lechner Ödön korábbi munkatársaiként a nevéhez kapcsolódó, szecessziós magyar nemzeti stílust ők terjesztették el országszerte, hiszen csak az egyedi, többségükben óvodáknak, iskoláknak, gimnáziumoknak és tanítóképző intézményeknek helyet adó épületeik száma 250 fölötti, de a mintaterveik alapján felépült iskolák száma még ezt is meghaladja. Igaz, a megrendelők igényei szerint nemcsak szecessziós, hanem historizáló stílusban is építettek. Munkáik közül kétségkívül kiemelkedik az 1899 és 1904 között megvalósított, akkori nevén Vakok Országos M. Kir. Nevelő és Tanintézete, amelyet a szomszédos Erzsébet Nőiskola, a mai Teleki Blanka Gimnázium épületével egyidőben húztak fel az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és a Hungária út (ma körút) sarkán – az iskola akkori igazgatója, dr. Mihályik Szidor által néhány évvel korábban vásárolt telken.

A két épület tervei éppen a Lechnerrel történt szorosabb együttműködés éveiben készültek, s érdekességük, hogy ugyanazon stílusjegyeknek egy historizálóbb és egy puritánabb megvalósulására példák. Meghatározó közös motívumuk az ablakokat és a sík homlokzati felületeket tagoló téglaszalag, valamint a két épületet körbevevő kovácsoltvas kerítés, amelynek – szintén lechneri ötlet – gazdag díszítésű rácselemeit sorozatban gyártható, egyszerű drótháló egészíti ki. A Vakok Intézete homlokzatának zöld színű égetett porcelán díszítőelemei a Zsolnay Porcelángyár manufaktúrájából kerültek ki, akár csak több más korabeli szecessziós épület esetében. A fővárosi levéltárban őrzött eredeti, 1899-es tervsorozathoz képest tapasztalhatók ugyan eltérések a megvalósult épületen (főként a Hungária körúti homlokzat lett letisztultabb), a műhelyek, tantermek, lakosztályok és hálótermek alkotta szerkezet, a ma is az eredeti formát őrző előcsarnok, lépcsőház és a kétemeletnyi, díszes ólomüveg ablakokkal megvilágított díszterem már ezeken a részben sérült terveken is jól kivehető. Az említett ólombetétes üvegablakok egyébként ritka példái a szecessziós ornamentikájú, de vallásos témájú műveknek, hiszen azokon a négy evangélista jelképei mellett a magyar szentek ábrázolásai, sőt nemzeti jelképek is találhatók – mivel az épületben eredetileg apácák gondozták a vak gyerekeket, és a mai Nádor-terem egykor az intézmény kápolnájaként funkcionált. A páratlan akusztikájú teremben egyébként ma rendszeresen tartanak hangversenyeket, ahol rendszerint vak és gyengénlátó előadók lépnek fel.

Ha a járványhelyzet engedi, érdemes kísérletet tenni és ellátogatni valamelyik előadásukra, hiszen a díszterembe tartva az épület gazdagon faragott belső berendezését, a lépcsőházi rácsok népies, szecessziós mintáit is megcsodálhatjuk, amelyeket eleve úgy tervezett az alkotópáros, hogy tapintva érzékeléskor ugyanúgy örömet szerezhessenek, mint látványként. Ehhez hasonlóan, fontos volt már a tervezés során, hogy az építés befejezése után a vak gyermekeknek elkészítették a homlokzat makettjét, amelyen minden díszítés, apró részlet pontosan kitapogatható – a makett jelenleg is az iskola lépcsőházában látható. Bár az épületet ma mindenki úgy ismeri: a Vakok Intézete, valójában azonban eredeti céljainak is megfelelve ma már egy komplex szolgáltatásokat nyújtó intézményt rejt: az óvodás és általános iskolás korú, súlyos fokban látássérült gyermekek oktatásának, nevelésének, készségfejlesztésének a központja, az ezzel kapcsolatos gyógypedagógiai módszertannak az oktatóhelye, valamint a növendékek egy részének otthona, kollégiuma is egyben.

Ha A fehér bot nemzetközi napján, vagy az év bármelyik másik napján szeretne valaki elmélyedni a látássérültek világában, valahol itt érdemes kezdeni majd a járvány után: kitapogatni és meghallgatni ezt a csodálatos épületet, és lehunyt szemmel elképzelni egy látvány nélküli, mégis teljes életet.