Az őszi szünet a legjobb alkalom arra, hogy kicsit bekuckózzunk a gyerekekkel, mesekönyveket lapozgassunk. A kicsiknek olvassanak a szüleik, hogy hadd fejlődjön a fantáziájuk, a szülőknek pedig mi mesélünk kalandos életű gyerekkönyv-illusztrátorokról adattárunk gyűjteménye segítségével!
„A jó illusztráció megnyitja a kaput a mélytudati világba, így a mesét már nem halljuk, hanem velünk történik” – olvassuk Gábor Emese értekezésében a gyerekkönyv-illusztráció lényegéről. Ugyan ez a gyermeklélektani, művészetpedagógiai megközelítés csak az utóbbi évszázadra jellemző (az első világháború után élte első reneszánszát), az illusztrációk szerepének felismerése jóval korábbi. A rajzművészet a 18-19. század fordulóján került az előtérbe, elsősorban az olvasás forradalmát előidéző, sokszorosító találmányoknak köszönhetően, mikor az irodalmi művek illusztrálása presztízsértékű művészi munkává vált. A 19. század első évtizedeiben már hazánkban is félszáznál több nyomda ontotta a könyveket és időszaki kiadványokat, igaz, a kínálat javát még évtizedekig a főleg német nyelvű szövegek fordításai s ezek eredeti grafikái jelentették mind a szépirodalom, mind az ekkoriban divatossá váló mesés könyvek terén. A magyar nyelvű irodalmat és a hazai illusztrációt az 1820-as években induló két almanach, az Aurora és a Hébe karolta fel, ugyanakkor egy kuriózumot, Bezerédj Amália 1840-es Flóri könyve című mindenes gyűjteményét leszámítva a valódi magyar mesekönyvekre még egészen az 1880-as évekig kellett várni. Ekkoriban kérte a parlamentben a ma már „nagy mesemondóként” tisztelt Benedek Elek országgyűlési képviselő a gyermekirodalom támogatását, s a Singer és Wolfner cég is ezekben az években karolta fel gyerekkönyvkiadást, útjára indítva Az Én Újságom című, első irodalmi igényű gyermeklapot.
Ha képet szeretnénk alkotni a korabeli kínálatról, elég magunk elé képzelni a békebeli karácsonyi képeslapokat a színes mesekönyveket lapozó gyerekekkel – s ha esetleg közhelyesnek éreznék ezt a jellemzést, annál inkább jó nyomon járunk! A Singer és Wolfner újítása éppen az volt, hogy szorgosan követték a közízlést, ezért is fordultak a szórakoztató irodalom és a gyerekkönyvek felé, s mindenekelőtt a kispolgárságot szolgálták ki olcsó és népszerű könyveikkel. Hogy árnyaljuk a képet: ők karolták fel a századvég divatos írógenerációját, mint Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza vagy éppen Ignotus, de kényesen ügyeltek köteteik művészi kidolgozottságára is. A korábban elszigetelten működő gyerekirodalom szintén ekkor, a századfordulón kapcsolódott be az irodalmi vérkeringésbe, ahogy illusztráció formájában a képzőművészet is ekkor vált a gyerekkönyv elválaszthatatlan részévé. Benedek Elek Grimm-meseátiratai, az Az Én Újságomat vezető Pósa Lajos gyerekversei mellett ekkor született meg példaként Sebők Zsigmond Dörmögő Dömötörje, Tutsek Anna ifjúsági sorozata, a Cilike-könyvek, illetve a szecesszió és szimbolizmus korának olyan izgalmas alkotásai, mint a költő Lesznai Anna meséi, vagy éppen Balázs Béla mesejátékai. Első kalandos sorsú illusztrátorunk – hiszen ezt ígértük a bevezetőben – is ide kapcsolódik.
A stílusteremtő bútorairól és izgalmas, art déco és bauhaus épületterveiről híres Kozma Lajosról meséltünk már fiktív versillusztrációi kapcsán, de további grafikai munkáiról akkor nem esett szó. Pedig A nagy szonáta után is ontotta magából az illusztrációkat és könyvterveket. 1914-től négy éven át teljesített frontszolgálatot tüzértisztként, s az egyik hazalátogatása során ismerkedett meg a Kner családdal, és rövidesen gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki közöttük. Sorra születtek az illusztrációival olyan kortárs szerzők kötetei a gyomai nyomdában, mint Csáth Géza, Móricz Zsigmond vagy Ady Endre. Ekkoriban rajzolta meg Balázs Béla Hét meséjét is – melyből a könyvgrafikákat és a megvalósult kötetet is őrzi gyűjteményünk, akárcsak az Egy özvegyasszonyról és egy katonáról való história... című kiadvány fametszetekre emlékeztető illusztrációit. Kozma Lajos talán legizgalmasabb sorozata mégis a szonáta folytatásának tekinthető. Még frontszolgálata idején, a gyimesi szoroson túli állásokban rajzolt egy sorozatnyi meseképet kislányának, amelyekkel aztán első díjat nyert a Magyar Bibliofil Társaság 1922. évi nemzetközi mesekönyv- és illusztráció-kiállításán. A rajzokhoz utólag Karinthy Frigyes írt kétsoros versikéket, ez lett a Zsuzsa Bergengóciában, melynek egy ritka, a Kner család és barátaik részére készült magánkiadása a szecessziós könyvművészet egyik csúcsműve lett. Talán így már jobban érthető, hogy Kozma miért tekintette magát mesemondónak is; mi több, egy korai alkotótársa, Révész Béla író egyenesen „rajzoló poétának” nevezte.
Az alkalmazott grafika másik nagy polihisztora, Jaschik Álmos tudatosan rajztanárnak készült, nem festőnek, ugyanakkor a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt 1920-ban felfüggesztették iparrajziskolai állásából. Korábbi tanítványai ösztönzésére indította el szabadiskoláját, ahol felvételi és fix követelmények helyett érdekfeszítő előadásokkal és egymásra épülő, gyakorlatias kurzusokkal biztosította az eredményes oktatást: technikailag képzett, magukat a művészet eszközeivel kifejezni tudó fiatalokat nevelt. Az iskola fő profilja a kereskedelmi grafika volt, amit olyan sikerrel sajátítottak el a műfaj virágkorában növendékei, hogy saját tárlataik mellett 1926-tól alkalmanként már az Iparművészetiben is kiállíthattak. 1930 tavaszán, az Iparművészeti Társulatnál rendezett gyermekművészeti kiállításukon a többi közt mesekönyvek, játékok, ruhák, lakás- és iskola-berendezések is szerepeltek – átfogó képet nyújtva nemcsak a tanítványok rátermettségéről, de a mester egyedi pedagógiai módszereiről is. Ekkoriban fordult Jaschik Álmos érdeklődése a magyar népmese-illusztráció felé. E korszakról a Fehérlófia, a Babszem Jankó vagy éppen A kismadár és a kóró című mesék galériánkban látható illusztrációi árulkodnak. Valódi polihisztorként persze számtalan más területtel foglalkozott: díszlet- és jelmeztervezéssel, bábtervezéssel, bankjegytervezéssel sőt animációs mesefilmekkel is, és munkái többségébe bevonta tanítványait. Mert ilyen egy tanáregyéniség – aki mindemellett művészetelméleti esszéivel is jeleskedett.
A gyerekkönyv következő reneszánszát különös módon a történelmi kényszer, a Rákosi-, majd Kádár-éra művészetet (is) uraló politikája hozta el. Az 50-es, 60-as évektől partvonalra szorított írók, képzőművészek, könyvesek hada gazdagította megtűrt szerepben, gyerekkönyvek alkotóiként irodalmunkat. Ekkorra éreztették hatásukat a századelős gyermekművészeti törekvések az esztétikai, vizuális nevelésről, így hihetetlenül változatos és színvonalas lett a kínálat. Reich Károly (Kormos István Vackorjának megformálója), Kass János (a modernista Toldi rajzolója), vagy éppen a rajzfilm atyja, Macskássy Gyula mellett K. Lukáts Kató is kiemelkedik az Ifjúsági Könyvkiadó, a későbbi Móra illusztrátorai közül. Az Ablak-zsiráf és a Gőgös Gúnár Gedeon népszerű rajzolójának népművészeti hagyományokra támaszkodó, dekoratív stílusa nem változott akkorát az évtizedek alatt, mint Kozma vagy Jaschik grafikái, de talán éppen ennek is köszönhető, hogy az említettek mellett a Mesebolt, az Iciri-piciri, vagy éppen a Tündér Ilona mesekönyvek képi világa generációk közös vizuális élménye lett. Mivel életművének javát múzeumunk gondozza, így a vázlataiban és megvalósult illusztrációként is őrzött grafikái egyedülálló betekintést nyújtanak a számítógép előtti illusztrációtervezés világába. Meglepő lehet, de Lukáts Kató művészetével ugyanakkor nemcsak a meseillusztrációk között találkozhatunk gyűjteményünkben. Jaschik Álmossal együtt legutóbb a csokoládé történetéről szóló cikkünkben emlegettük, hiszen az art déco korának kiemelkedő alkotójaként textilek, intarziák, kisbútorok tervein dolgozott együtt belsőépítész férjével, Kaesz Gyulával és jó barátjukkal, Kozma Lajossal, emellett reklámgrafikusként is kifejezetten népszerű volt; ő alkotta meg például számos Stühmer csoki csomagolását!
Ha kedvet kaptak a régi mesekönyvek lapozgatásához, nézzenek körül galériánkban is.
Kellemes őszi szünetet!