2021. december 5-én életének 96. évében elhunyt Szabolcsi Miklósné Margules Hedvig művészettörténész, az európai bútortörténet nemzetközi hírű kutatója, az Iparművészeti Múzeum egykori munkatársa.
Szabolcsi Hedvig 1950-ben végzett a budapesti bölcsészkaron, szakdolgozatát Magyar bútor a XVIII. század második felében címmel védte meg. Pályáját az Iparművészeti Múzeumban kezdte, első tanulmányai is az Iparművészeti Múzeum évkönyveiben jelentek meg. Ő rendezte az 1951-ben a Múzeum filiájaként megnyitott Nagytétényi Kastélymúzeum első bútorkiállítását, és a későbbiekben is részt vett az állandó bútorkiállítás újabb elemeinek rendezésében, illetve ő írta az állandó kiállítás több részletben megjelent vezetőit is. Kandidátusi értekezése (1968) a 18-19. század fordulójának magyar bútorművészetével, annak európai kapcsolatrendszerével foglalkozott, és 1972-ben önálló kötetben is megjelent. Ekkor már a Magyar Tudományos Akadémia újonnan megalakult Művészettörténeti Kutatócsoportjának (később Intézetének) munkatársa volt, ahol a 18-19. századi magyarországi művészeti kézikönyvek előkészítésében vett részt. Az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének kutatása egész életét végigkísérte. Személyére és munkásságára dr. Lovay Zsuzsanna, a Múzeum Bútorgyűjteményének főosztályvezetője így emlékszik vissza:
„Közeli, személyes kapcsolatba, majd szeretetteli barátságba kerültem Hédivel, aki a doktori disszertációm konzulense volt. Biztatására kezdtem foglalkozni Thék Endre – akkoriban még teljesen feltáratlan munkásságával, útmutatásai irányt adtak a kutatásomnak, motiváltak újabb és újabb terület feltárására.
Sok fiatal kollégának segített tisztánlátásával, tapasztalatával mederben tartani gondolatait, haladni a kitűzött cél felé. Briliáns meglátásai, gondolatébresztő kritikai megjegyzései mindig segítő szándékúak voltak.
Munkáit a korszakkal foglalkozó külföldi szakemberek is elismeréssel olvasták, gyakran hivatkoztak kutatási eredményeire, rendszeresen kikérték véleményét, kritikai meglátásait publikációik megjelentetése előtt. Szabolcsi Hedvig eredményei nemzetközi fórumokon komoly elismerést váltottak ki.
Az egyetemes és a magyar bútortörténeti tanulmányai megkerülhetetlenek.
Felkészült polemizáló, széles és mélytudású vitapartner, egyénisége, szakmai tekintélye, tudása sok szakmabelit motivált.
Ritka dicsérete nem udvariassági formula, így nagyon becsülendő volt, alaposan meg kellett dolgozni érte, de etalon volt, ha elismeréssel nyilatkozott kolléga munkájáról, publikációjáról.
Az európai bútortörténetben kiemelten foglalkozott a francia bútorművészet 18. századi korszakával, és ezzel alapvető meghatározását adta az Iparművészeti Múzeum francia bútorgyűjteménye 1700-1800-ig darabjainak.
Munkássága ugyanakkor a 18-19. századi magyar lakáskultúra és bútorművészet teljes területét felölelte.
Újkori európai és magyar iparművészettörténet kutatásának összegzése a felvilágosodás korát feldolgozó Művészet és felvilágosodás tanulmánykötet (1979), amit 1980-ban Művészet Magyarországon 1780–1830 című, Galavics Gézával közösen rendezett múlhatatlan hatású, gondolatébresztő kiállítás és tudományos katalógus követte. A két szerző kutatási eredményei új kontextusba helyezték a korszak művészetét, új, tágabb művelődéstörténeti összefüggéseket tárva a szakma elé.
Kutatásaiban kitért a 19. század későbbi korszakaira is – a romantika és a historizmus iparművészetére, és itt is elképesztő alapossággal elemezte a korszak írásait és tudósi maximalizmusában megkérdőjelezte a rég bevett állításokat.
A népművészet felfedezése Kresz Máriával gondozott tanulmánygyűjtemény alapvető kézikönyvvé vált (1973). A stílushatás, az esztétikai megközelítések továbbélésének, terjedésének vizsgálata metodikai váltást hozott, új értelmezést eredményezett a szakmai körökben.
Imponáló publikációinak sokaságát Bardoly István állította össze a 80. születésnapjára megjelenő Ars Hungarica kötetben (2006).
Szabolcsi Hedvig rendkívüli igényessége minden területen megnyilvánult – bölcsész habitusában, tudásában, műveltségében, munkájában, megjelenésében, társadalmi kapcsolataiban, biztos ízlésében. Mindezekért tiszteljük és szeretjük, emlékezünk.'
