„A habfürdő az elképzelhetően legtökéletesebb ruha. Nincs az a pehelypaplan, mely könnyűségben és hővisszatartó képességben a habfürdővel vetekedhetnék. A habfürdőben ülő beteg voltaképen nem tett mást, mint a legkönnyebb és legmelegebb ruhát vette föl” – olvasható az Orvosi Hetilap 1929. júliusi számában. Hideg téli napokon, mint ez a január 8-i habfürdő napja (National Bubble Bath Day), kicsit merüljünk el a relaxáló fürdés luxusában, hagyjuk a tusolást másnapra, és fújjunk buborékokat a gőzölgő fürdővízben.
Őszintén: mikor merültünk el utoljára egy nagy habos fürdőben, állig buborékba burkolózva? A ráérősen ellazulós formában mintha ritkábban engednénk meg magunknak, legtöbbször csak beugrunk a zuhany alá, és már indul is a nap. A pancsolás élménye leginkább a gyermekek esti programja maradt, és a filmesek hangulatfestő kelléke.
A legkorábbi habfürdőt szappannal habosították – miután a szappanpelyhet elkezdték forgalmazni. Nagyobb népszerűségre az 1930-as években tett szert, a gyártók termékskálájukat is ekkor bővítették. Hírlik, hogy az érdeklődés egyik kiváltója a Broadwayn játszott, A nők (The Women) című színdarab egyik jelenete volt, ahol az eredeti, 1936-os előadásában a fürdőhab egyfajta díszletként funkcionált a jelenethez, vonzó kikapcsolódást ígérve a fáradt testnek.
A habfürdő-napon merüljünk el az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében!
A Baeder szappangyár készítményeként megismert Caola termék nevét a gyártulajdonos kislányáról kapta. A 20. század hajnalán Baeder Hermann, aki az illatszer- és szappankészítés tudományát külföldön tanulta, idehaza nyitott laboratóriumot. Baeder lányát Carolának hívták, de a kislány még nem tudta helyesen kiejteni a saját nevét, egyre csak a „kaola, kaola” szót hajtogatta. Az apa – a fülének kedves szójáték után – Caolának nevezte el az új termékcsaládot. A szappanhoz az akkoriban számos termék csomagolását tervező Lukáts Kató álmodott meg egy kék csillagokkal díszített, színes virágcsokrot ábrázoló borítást.
Csehországban, a századfordulón készült széles, mélyöblű mosdótálra úgy is tekinthetünk, mint napjaink pár perces tusolásának megfelelője. A habos pancsolás sajnos kivitelezhetetlen benne, de tulajdonosának minden alkalommal biztos felfrissülést hozott. A díszes vizeskancsó, a téglatest formájú fogkefetartó és az ovális szappantartót tartalmazó fürdőkészlet darabjait gazdag, stilizált növényi ornamentika díszíti.
A habokból előtűnő, kecses nőalak sziluettje és a vízbuborékokat idéző dekoráció tűnik elő René Jules Lalique (1860–1945) üveg dísztálján. A rendkívül sokoldalú ötvös, ékszerész, üvegtervező művész tanulmányait Párizsban, majd Londonban mélyítette el.
Figyelme később fokozatosan az üvegtervezés szerteágazó műfajai felé fordult, 1918-ban alapította meg Wingen-sur-Moderban (Elzász) ma is működő üveggyárát, ahol előszeretettel használt maratott és opalizáló üveganyagot. Itt készült az art deco eleganciáját sugalló, anyagában az opálkövet utánzó dísztálja is.