Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

1978. január 6-án adta vissza az Egyesült Államok a koronázási jelvényeket a magyar népnek. E rendkívüli tárgyegyüttes beazonosításánál és biztonságos hazaszállításánál ott bábáskodott múzeumunk egykori szaktekintélye, Szvetnik Joachim ötvösművész-restaurátor is. Tárgyaink segítségével ma a korona történetéről és hazatéréséről mesélünk.

Ha főhőst kellene választanunk egy, a magyar történelemről átfogó képet mutató kalandfilmnek, királyok és parasztvezérek, kuruc lázadók vagy barikádokon harcoló hősök helyett keresve sem találhatnánk megfelelőbb szereplőt, mint magát a Szent Koronát. Európa egyik legrégebben használt és viszonylagos épségben fennmaradt beavató koronájának története olyannyira fordulatos, hogy minden erre vonatkozó kísérlet ellenére leginkább az riaszthatja vissza e kalandfilm megalkotásától a rendezőket, hogy eredetéről és történetéről nehéz találgatások nélkül mesélni. A hagyomány szerint II. Szilveszter pápa küldte I. Istvánnak hatalmi jelképként, aki aztán a halála előtti napon a korona képében ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának. E teória forrása, Hartvik püspök Könyves Kálmán megrendelésére készített Szent István életrajza azonban kétes hitelű. Írásos források híján a tárgy vizsgálatából alakult ki az a tudományos körökben elfogadottnak számító nézet, miszerint mai Szent Koronánk két ékszer, egy bizánci eredetű női korona, a görög feliratos corona graeca, valamint egy kegytárgy (talán koponya ereklyetartó), a latin feliratos corona latina egyesítésének eredménye lehet. Származásáról és eredeti rendeltetéséről azonban máig nem teljes a tudományos konszenzus.

Annyi mindenesetre biztos, hogy a 13. század végére alakult ki az a felfogás, amely a koronát Szent István uralkodói fejékével azonosítja, s hogy csak az lehet az ország törvényes uralkodója, aki birtokában tartja az ékszert. Szintén a korai középkorban fejlődött ki a királykoronázás szertartásának az a sajátos szabályrendszere is, miszerint három feltétel teljesítéséhez kötötték annak érvényességét: a szertartást a Szent Istvántól származtatott koronával az esztergomi érseknek kellett elvégeznie a székesfehérvári bazilikában. E szigorú feltételrendszer csak tovább bonyolította a fordulatokban, hatalomért vívott harcokban amúgy sem szegény magyar történelmet. Emiatt kellett például Károly Róbertet háromszor is megkoronázni, vagy ezért kellett Mátyásnak 80 ezer aranyforintért visszavásárolnia a koronát III. Frigyestől. A fejék birtoklása szerepet játszott Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd párharcában, a török hódoltság kezdetén (kevés különbséggel mindkettőjüket megkoronázták vele), csakúgy, mint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után vagy éppen a II. világháború végnapjaiban. Története során annyiszor ellopták és kiváltották, elásták és megrongálták a Szent Koronát, hogy – a jól ismert sérülései ellenére – kisebbfajta csodának számít a megmenekülése. Békeidőben hét lakat alatt őrizték a többi koronázási jelvénnyel együtt a magyar államiság jelképeként (és egyben a magyar alkotmányosság alapjaként – erről szól a Szent Korona-tan), a trónviszályok idején azonban, a Tolkien-regényből ismert Hatalom Gyűrűjéhez hasonlóan, aktuális birtokosának szinte égethette a fejét, úgy vonzotta a bajt.

A korona a 18. század végén indult tudományos kutatása éppen ezért legalább akkor hangsúlyt fektet az átalakítások és sérülések vizsgálatára, mint az eredet kérdésére. E vizsgálatokra legkorábban akkor adódott lehetőség, mikor a kalapos királynak csúfolt II. József utóda (ő a szükséges eskü letétele miatt nem vállalta a koronázást), II. Lipót 1792-ben visszaszállíttatta Budára a királyi ékszereket, s azokat hosszú napokra közszemlére tették. Később, a forradalom idején a magyar kormány birtokába került a korona, amelyet a Habsburg-kormányzatnak csak 1853-ban sikerült felkutatnia (a déli határ közelében ásták el a többi koronázási jelvénnyel együtt a szabadságharc végnapjaiban). Ez tette lehetővé, hogy a kiegyezés után az uralkodói jogokat 1848 óta gyakorló Ferenc Józsefet hivatalosan is magyar királlyá válasszák – s a korona utolsó, ma már meglehetősen szakmaiatlannak számító átalakítását is ekkorra datáljuk. Az emberi fejre nagy, emiatt a koronázáskor az uralkodói koponyákon meglehetősen bizonytalanul billegő Szent Koronát alkalmassá kellett tenni arra, hogy kibírja hosszú útját a lovon vonuló Ferenc József kobakján a Mátyás-templomtól a Lánchídon át egészen a Belvárosi plébániatemplomig, emiatt a koronázást megelőzően egy ékszerész cinezéssel rögzítette az ékszer egyik lötyögő lemezét, az úgynevezett Dukász-képet.

A Habsburg-uralkodók idejében még egyértelműen hatalmi jelkép volt a Szent Korona, s így lett ábrázolása dísztárgyak, díszoklevelek gyakori elemévé, mint például ezen az említett, II. Lipótot és családját ábrázoló, szantálfa küllős, akvarellel festett rézmetszetes díszítésű legyező hátoldalán, vagy éppen a budai királyi palotából származó királyi készleten, ahol I. Ferenc József monogramjával együtt látható a korona. A kiegyezés és akkor formálódó nemzeti mozgalom emelte egyértelműen magyar nemzeti jelképpé. Így vált a millenniumi országos kiállítás egyik szenzációjává a mindössze három napra, a Mátyás-templomban kiállított ékszer, s a többi koronázási jelvény. Ekkor készültek róla a cikkünket illusztráló üvegnegatív fényképfelvételek is, amelyeket feltehetően az Iparművészeti Múzeummal szoros kapcsolatban álló fényképész, Weinwurm Antal készíthetett a Mátyás-templom királyi oratóriumának helyiségében. Legközelebb 1916 decemberében tették közszemlére az értékes tárgyegyüttest, mielőtt – a magyar királyok sorában utolsóként – IV. Károlyt hatalomba iktatták volna a Szent Koronával. Ekkorra már számos dísztárgy-másolat készült róla, melyek közül egy élethű díszüveget és fafaragványt is őriz múzeumunk (lásd galériánkat), s nemzeti jelképként is teljesen általánossá vált. Elég csak egy-egy századelős Herendi porceláncsészét, vagy éppen az óbudai Hüttl Porcelángyár századelős termékeit megvizsgálnunk gyűjteményünkben, hogy a tárgyak talpára pecsételt koronás védjegyekből megbizonyosodhassunk erről.

Az első világháborút a budai várban átvészelő fejéket Szent István halálának 900. évfordulóján állították ki újra 1938-ban, ekkor készültek róla azok a fotók, amelyek segítették későbbi azonosítását. A szovjet csapatok előrenyomulása miatt ugyanis a II. világháború végén, 1944 novemberében a nyilas kormányzat előbb Nyugat-Magyarországra, majd Ausztriába menekítette a koronázási jelvényeket, s Salzburg közelében elásták azokat. A koronaőrök azonban amerikai fogságába estek, s így került később az Egyesült Államokba a Szent Korona is, amelyet az amerikai-magyar kapcsolatok normalizálódásával, csak bő három évtizeddel később szolgáltattak vissza. Különös módon, a háborús pusztítás adta meg a szakmai lehetőséget annak a legendás ötvös-restaurátornak is, aki az USA aranykészletének jelentős részét is őrző Fort Knox katonai támaszponton később azonosította a magyar koronázási jelvényeket. Az 1957 és 1987 között múzeumunk restaurátoraként dolgozó Szvetnik Joachim ötvösművész jelentős részt vállalt a II. világháború végnapjaiban, a budai Várban bombasérülést szenvedett, s csaknem teljesen megsemmisült Esterházy-gyűjtemény feltámasztásában. A tragédia egyben a restaurátor-mesterség felívelését is jelentette, a múzeum ötvös restaurátor műhelyét megszervező Dömötör László és Szvetnik Joachim mellett például a textilrestaurátor szakma hazai megalapozója, Borsi Sándorné Káplár Margit is a romok alatt talált Esterházy-kincsek megmentésén edzette szaktudását.

Gerald Ford, majd Jimmy Carter elnökökkel folytatott hosszas egyeztetések eredményeként, számos gazdasági és politikai feltétellel végül 1977-ben döntött úgy az amerikai kormányzat, hogy a diktatórikus Kádár-rendszert el nem ismerve, ezért szigorúan a magyar népnek szánt ajándékként visszaszolgáltatja az ereklyéket. Szvetnik Joachimot a visszaemlékezése szerint szigorú titoktartás mellett, csak 1977. november 14-én értesítette arról a Minisztertanács, hogy egy négyfős bizottság tagjaként (Esztergályos Ferenc nagykövettel, Kovács Károly tanácsossal és Dr. Kováts Évával, az MTA munkatársával közösen) az ő feladata lesz azonosítani és felmérni, illetve utazásra előkészíteni Fort Knox-ban a koronázási ékszereket. „A láda közepe táján helyezkedett el az erősen megnyomódott doboz, melyet a koronával együtt 1945-ben a kettévágott benzines hordóban elástak. A dobozt szinte darabokban szedte ki a washingtoni Nemzeti Galéria főrestaurátora. Láthatóvá vált a korona tetején lévő sárgaarany kereszt és a keresztet tartó pántok. Ekkor az idő 13 óra 5 perc volt. Kiemelték a koronát, és az előre elkészített bársonnyal borított asztalra helyezték. Mi is odakisértük, körbeálltuk és nagy meghatódottsággal néztük, némán, csendben” – olvasható beszámolója 1977. december 14-éről, az azonosítás napjáról. Bár Szvetnik Joachim örömmel tapasztalta, hogy a vártnál jobb állapotban vannak a tárgyak, beszámolója java részében annak az akkor még ismeretlen, később Müller Lajossal azonosított ékszerésznek a beavatkozását pocskondiázza, aki jó száz évvel korábban a koronát Ferenc József számára viselésre alkalmassá tette.

A koronázási jelvényeket szállító repülőgép 1978. január 5-én, este 10 órakor landolt Budapesten, de ünnepélyes átadásukra az Országház kupolatermében csak másnap került sor, így vált január 6. a Szent Korona hazaérkezésének ünnepnapjává. Kádár János a megegyezés szerint nem jelent meg a ceremónián, ezért Cyrus Vance, az USA külügyminisztere hivatalosan Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének adta át a koronázási ékszereket. Az akkor már igencsak idős és betegeskedő ötvös géniusz, Szvetnik Joachim a korabeli fotók szerint még részt vett az átadáson, és még tartott előadásokat, írt közleményeket a koronázási ékszerekről, de a nyolcvanas években dolgozni már csak a mélykúti szülőházában kialakított műhelyben tudott. Még éppen megérte, hogy tíz évre rá, 1988-ban „művészettörténeti és a koronával kapcsolatos szakértői tevékenysége” elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

Galériánkban további dísztárgyakkal emlékezünk meg a Szent Korona utolsó, s reményeink szerint végleges hazatéréséről. 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/442,44+%C3%A9ve+t%C3%A9rt+haza+a+Szent+Korona