Bő száz éve dolgozik bennünk Ady Endre különös zsenije – röviden talán így lehetne megemlékezni a 20. század egyik legjelentősebb és leginkább megosztó költőegyéniségéről. Halálának 103. évfordulója alkalmából olyan tárgyakat válogattunk, amelyek így vagy úgy, de a hatását tükrözik.

„A zseni, ha úgy akarja, gőgösen vonul vissza sebzett becsvágyának, emberi hiszékenységének mentsvárába, néhány évtizedre sűrűsíti a neki szánt matuzsálemi életkort, nappallá teszi éjszakáit, megveti a polgári rendet, mert úgy érzi, hogy másként egy sor sem telt volna tőle” – mentegeti az „irodalmi korhelyt”, s építi tovább a zseni szobrát a költő halálának tizedik évfordulójára írt tanulmányában Vajthó László irodalomtörténész. Az azóta eltelt majdnem száz esztendőben a helyzet nem sokat változott. Adyt már a kortársai is szélsőségesen megosztó figurának tartották, akit egyszerre bélyegeztek nemzetietlennek és érthetetlennek, ünnepeltek iránymutató orákulumként és költőzseniként, s aki egy személyben volt a századelő lényeglátó gondolkodója és botrányos celebje. Az utókor pedig, ahogy számos más költő esetében is, rendre igyekszik kiragadni életművéből a számára szimpatikus vagy legalább kevésbé kényelmetlen versciklust, gondolatot, szerepet.

Irodalomtörténészek régóta hangoztatják, Ady Endrét elsősorban a művei, a saját korában tökéletesen szokatlan, szónoki hangvételű politikai publicisztikái, a költészet nyelvét szintén megújító, Baudelaire-fordításokon csiszolt, enigmatikus versei, s nem utolsósorban radikálisan modern gondolkodása teszi megkerülhetetlen irodalmi egyéniséggé. Önpusztító életmódját és közéleti szerepvállalását azonban máig nehéz leválasztani e képről, hiszen Ady hatásának, népszerűségének szerves része a korát megelőző, de fiatalon elbukó, vátesz költő legendája is. A semmiből feltűnő zseni képe persze csak jól kitalált konstrukció. Ady – Petőfihez hasonlóan – a kezdetektől fogva tudatos brandépítő volt, aki újságíróként például jóval korábban megtalálta hangját, mint költőként. Felépítette saját legendáját, amit rengeteg munkával, legkorábban az Új versek, majd a széleskörű népszerűséget elhozó Vér és arany című kötetekkel be is teljesített. Ha szobrot kellene emelni Adynak, az feltétlenül az ambíció szobra lenne – amit a hordószámra fogyasztott italokkal ellentétben valóban érdemes példaként állítani az utókor elé. Mai válogatásunknak is elsősorban ez az irányelve: ambiciózus alkotók Adyhoz kapcsolódó tárgyaiból szemezgetünk.

Ady Endre összes verseit az Athenaeum jelentette meg először összegyűjtve 1930-ban, ezt az „egykötetes Ady” néven elhíresült könyvet Babits Mihály is méltatta a Nyugatban. Bibliofil kincseink között szerepel ennek második, Kiss Erzsi által készített kiadása. A 20. századi könyvkötészet kifejezetten kvalitásos, a 30-as évek derekán, de évjelzés nélkül készült darabját mindenekelőtt minimalizmusáért dicsérhetjük. A vörös kecskebőrbe kötött könyv a maga fekete bőrberakással készült, aranyozott kontúrokkal kiemelt ADY-feliratával a magyar art deco könyvkötések egyik mesterdarabja. Ugyan Kiss Erzsi életműve még feldolgozásra vár, annyi biztos, saját korában nagyra értékelték munkáit. 1920-ban például Tóth Aladár méltatta a fiatal Dekoráció Iparművészeti Vállalat „vezetőjét és lelkét” a Nyugatban. Máskülönben ebből a kiadásból eredeztethető az az évtizedekig jellemző gyakorlat is, hogy a költő szinte teljes életművét bemutató válogatások rendszerint függelékbe szorították Ady Endre első kettő, gyengébb kötetét, s eleve az Új versekkel indultak a gyűjtemények.

Könyvtárunk hasonlóan értékes kincse egy első kiadás is. Az 1914-es Ki látott engem? című, a Nyugat által megjelentetett kötet eredeti borítóját egy sokoldalú fiatal művész, a költő baráti köréhez tartozó Lesznai Anna tervezte (nevét a hátsó borító díszítésében is megtaláljuk). A díszítő virágvázás kompozíció érdekessége, hogy egy változata a magyar iparművészet történetének egyik különleges emlékén, a szintén Lesznai tervezte és hímezte Ady-párnán is megjelenik. E kötet azon kivételek egyike, amelynél az eredeti puhaborító izgalmasabb, mint egy esetleges művészi kötés. Szintén említésre érdemes Jaschikné Müller Mária 1925-ös, Révész Béla Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről írt könyvéhez készült borítója. Remek példája annak, mikor egy adott vers – ezúttal az Új vizeken járok – ihleti meg annyira a grafikust, hogy annak jellemző motívumait, sőt sorait is felhasználja a kötés tervezésekor. Az első tábla bőrberakásos díszítésén hullámok között hánykolódó hajó látható, árbocán egy óriási vörös szívvel. A gerincen szintén bőrberakással szerepel Ady neve, a metszésen pedig vörös háttér előtt aranybetűkkel írott feliratként fut körbe az idézet. Az alkotó neve rendszeres olvasóinknak már ismerős lehet – Müller Mária díszlet- és jelmeztervező aktívan részt vett férje, Jaschik Álmos legendás szabadiskolájának munkájában.

Talán külön tanulmányt érdemelne az Új versek említett zárókölteménye, az Új vizeken járok termékenyítő hatása. Mindenestre szintén ebből kölcsönözte a költő sógornője, Ady Lajosné Kaizler Anna számára készített ex librise motívumait az autodidakta Mata János, amelyen a csónakban könyvet tartó figura mellett az érmindszenti Ady-kúria is megjelenik. Ady Lajosné Lövőház utcai otthonában rendszeresen időzött budapesti tartózkodásai idején a költő, minderről a sógornő Az ismeretlen Ady című 1943-as könyvében számol be részletesen, sok adattal bővítve a szakirodalmat. Tegyük hozzá, ha Ady tárgyi emlékeit keressük a fővárosban, viszonylag szűk a kínálat: a költő, aki már életében legenda volt, rendszerint félreeső, elhanyagolt szállókban húzta meg magát Budapesten, mint például a roskadozó Magyar Király, de Ady Lajosék mellett rendszeresen vendégeskedett Léda húga, Brüll Berta Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcai lakásában is. Első s egyben utolsó budapesti otthonát – ahol alig két évet töltött – felesége, Csinszka rendezte be 1917-ben az apjától megörökölt Veres Pálné utcai lakásában – ez ma az Ady Emlékmúzeum helyszíne. Ady Lajosné ex librisének alkotója, a fiatalon, a II. világháború idején bombatalálat áldozataként elhunyt Mata János máskülönben – az említett Lesznai Annához hasonlóan – szintén költő volt, emellett jelentősek voltak archaikus hangulatú fametszetei, melynek ez a nyomat is kitűnő példája.

Hasonló gyönyörű fametszet a festő, grafikus Bordás Ferenc „In memoriam Andreas Ady – ex libris dr Stephani Lustig” feliratú ex librise, amelynek egyik, kardot tartó alakjában valóban felismerhetők a költő vonásai. Az „in memoriam”-lapot minden bizonnyal az 1944-ben elhunyt szegedi ügyvéd, a nemzetközi viszonylatban is jelentős műgyűjtőnek számító Lustig István megrendelésére készíthette a főként kisgrafikákat, tájképeket alkotó művész. Persze meglepetés mindig érheti a kutatókat.

Válogatásunk záródarabja erre a legjobb példa, amely a legkülönösebb Ady Endréhez kapcsolható, vagy legalábbis annak vélt tárgyaink sorában. A híres bútortervező, Kozma Lajos korai, szecessziós képciklusa, az 1908-as A nagy szonáta-sorozat éppen azzal árulkodik Ady rendkívüli hatásáról, hogy sokáig senki nem kérdőjelezte meg azt az 1913-ból származó, utóbb tévesnek bizonyult értesülést, miszerint a tusrajzok Ady-versek illusztrációiként születtek volna. Minderre a Magyar Iparművészet című folyóiratban megjelent tanulmányból következtettünk: az iparművészet fejlődésének új irányáról szóló cikket saját rajzaival illusztrálta Kozma Lajos, s itt, a rajzok francia nyelvű képaláírásában szerepelt az Adyra való utalás. Jóval később újabb kutatás tárta csak fel: az ihlető verseket hiába keresnénk – ha léteznek is, biztosan nem Ady tollából születtek.

Ha kedvet kaptak hozzá, csapjanak fel egy Ady-kötetet, vagy böngésszenek a költő
tárgyi hagyatékát bemutató oldalon!