20 éve, 2002 februárjában mutatták be Magyarországon az Amélie csodálatos életét. A film szerethető karakterei, megkapó színvilága, emberi történetei pillanatok alatt milliók szívébe lopták be magukat. Jean-Pierre Jeunet francia filmrendező olyan varázsos univerzumot teremtett, amelyben a kerti törpe világkörüli útra megy, a sötétbarna szemű, kedves lány boldog pillanatokkal lepi meg a körülötte élőket, és Párizs nem az útikönyv-arcát mutatja meg. Gyűjteményünk tárgyaival emlékezünk a két évtizedes jubileumra.

Amélie egy fiatal, nagy fantáziával megáldott pincérnő a párizsi Montmartre-negyedből, akinél a képzelet és a valóság elemei sokszor igencsak összeérnek. Mikor egy apró játékokkal teli, titokzatos kis dobozt talál lakásában és azt visszajuttatja az azóta felnőtt tulajdonosának, az élete megváltozik.
A gyerekként tévesen betegnek diagnosztizált lány magányos évei miatt talán jobban keresi a kapcsolatot a körülötte élőkkel, így elhatározza, hogy meglepi őket, teljesíti kívánságaikat vagy adott esetben megbosszulja faragatlanságukat.

A film finom érzékenységgel mutatja be nekünk az Amélie körül élő lakóközösséget, azokat minden gyengeségükkel és erényükkel együtt: a szobájában rekedt öreget, aki festéssel köti le magát, az egyedül maradt özvegyet, aki elhunyt férje szerelmes leveleit őrizve emlékszik szebb napjaira, a sarki zöldségest, aki segédjének folyamatos megalázásával tölti ki munkaidejét vagy a szerelemre vágyó trafikosnő karakterét. A mozi két órája alatt a szereplők személyiség-alakulásának is tanúi lehetünk, a rossz elnyeri méltó büntetését, a sóvárgó szív pedig természetesen élete szerelmét.

A film képi világa olyan mint egy képzőművészeti alkotás, amelynek színpalettája a sötétvöröstől a mélyzöldön át az erős okker árnyalatokig terjed. Hétköznapinak semmiképpen sem mondhatóak a piros és zöld falak, ajtók, tárgyak sokasága, ezzel is egy mesés enteriőr részeseivé válunk. A történetmesélésbe a fali képeken szereplő állatfigurák vagy az éjjeli lámpát lekapcsoló, a gyermeki fantáziában megelevenedő disznó alakja kapcsolódik be: mintha egy elvarázsolt kastély vendégei lennénk. A tárgyakkal teli lakás berendezése eklektikus, nem is igazán követ egy stílust, elbűvölő kis enteriőrök kötik le a nézőt a kockás csempével, a gyöngyös függönnyel és művészi énjét hangsúlyozó különc kis tárgyakkal. Amélie egy egyszerű, kedves lány, akinek nincs szüksége pazar, modern konyhára ahhoz, hogy boldog legyen. Lakása is inkább bohókás énjét tükrözi a kedves kis kiegészítőkkel.

Mindeközben bejárjuk Párizst, a fény és a szerelmesek városát robogóval, a Sacre Coeur-höz szaladva, a Gare du Nord-nál fotóautomaták alatti fényképek után tapogatózva. A sohasem alvó, nyüzsgő város a kávéházban, a zöldségesnél, az újságosbódénál vagy a pályaudvaron szippant be minket. De ezzel együtt bejárjuk a világot is, hiszen Amélie apjának kerti törpéje képeslapokkal árasztja el nap mint nap a “papát” titokzatos földkörüli útjáról.

Mindeközben mások magánya is csak egy karnyújtásnyira van, a szomszédos társbérletek mindegyike távcsövön át jól megfigyelhető, láthatóvá válnak az évtizedek óta gyűlő titkok, a régi emlékek és még számtalan kincs, amit egy emberöltő alatt összehord a szél.

A filmből mindeközben bájos derű, optimizmus is érződik, és egy dologban biztosak lehetünk: mindenkire hatással volt. És hogy jelentősége mit sem csökkent a bemutatója óta, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Rue Lepic és a Rue Cauchois kereszteződésében található Café des 2 Moulins napjainkban is a turisták és a filmrajongók kedvelt célpontja.