Nem csak azért különlegesek Borsai Dórának A mi szecessziónk című kiállításban látható Smetana Ágnes-vázák, mert gyönyörködik a formájukban, színeiben, motívumaikban, hanem, mert személyes kapcsolatot is ápol tervezőjükkel. Viszont, ha Dóri ismeri az alkotót, nyilvánvalóan modern alkotásokról beszélünk. De akkor hogy válhattak egy szecessziós kiállítás részévé? Többek között ezt fejtjük meg az Iparművészeti Múzeum munkatársával.
Múzeumpedagógusként Borsai Dóra rengeteg látogatót vezet körbe a kiállításon, mesél nekik a tárgyakról. A látogatók és az alkotások közötti kölcsönhatást is fontos szempontnak tartja. Előfordult már, hogy egy-egy megnyitón elsétált olyan műtárgyak mellett, amelyek később mások érdeklődése miatt váltak neki is érdekesebbé.
Az üvegművész Smetana Ágnes saját vázáit egyszerű használati tárgyaknak tartja, fúvott, színezett üvegmasszából állítja őket össze. Úgynevezett száldíszítéssel kerülnek rájuk a különböző színű masszák. Ezekből összeáll a kép, amely hol egy erdőt, hol egy virágos mezőt ad ki. Ennek köszönhetően az egész összhangba kerül és összeolvad.
A művész ezt a régi technikát saját látásmódjával frissíti fel és teszi aktuálissá. Az üvegek és az üvegmasszák fúvás után bekerülnek a kemencébe, majd „maguktól” alakulnak, vagy ahogy Ágnes fogalmaz: „Isten teremtő keze belenyúl” az alkotás folyamatába.
Smetana Ágnes mindig a szecessziós gyökerekhez nyúl vissza – a formákkal, motívumokkal és a színekkel is, valamint azzal, hogy a vázák többsége irizál. Nem teljesen zöld, hanem bizonyos helyeken bronz- és aranyréteg látható rajta, amely fényben mutatkozik meg. A Ráth György-villa termében Zsolnay kerámiák társaságában állították ki tárgyait, amelyeknek eozinmáza kölcsönhatásba lép a vázák csillogásával.
Amikor Ráth Györgyék a villában éltek, gyűjteményükben már akkor váltakoztak a régi és a modern alkotások, ezért tartotta fontosnak A mi szecessziónk kiállítás kurátora, Horváth Hilda, hogy ma is élő alkotók művei ugyancsak szerepet kapjanak a kiállításban. Egyrészt azért, hogy a különböző korszakokból származó, egymással harmonizáló tárgyak jelen legyenek, másrészt pedig fontosnak tartja a kapcsolattartást a kortárs iparművészekkel.
A Szentendrén, 1961-ben született Smetana Ágnes már középiskolásként is a Kisképzőbe járt, ahol egyértelművé vált számára, hogy az üveggel szeretne foglalkozni. Később a Képzőművészeti Egyetemen tanult tovább, ahol Bohus Zoltán és Horváth Márton tanítványa lett – akik leginkább meghatározták művészetét. Smetana évközben „fejben” tervez, nyaranta pedig elutazik alkotótelepére, ahol elkészíti a már korábban elképzelt vázáit. Ez nem azt jelenti, hogy teljeskörűen ragaszkodik gondolataihoz, csupán a vázlatokat találja ki. Az üveget egyszerű ősi anyagnak tartja, amely mindig állandó, de egyben folytonos változásban van. Alkotásait sokszor a zenéhez hasonlítja, sőt állítása szerint komponál az üveggel, vázái „dalolnak”. Egyébként rendszeres látogatója a Ráth György-villának, és a szóban forgó vázák mellett már más művekkel is gazdagította a múzeumot, például installációkkal és díszekkel a karácsonyi kiállításra.
