A Ráth György-villa Kelet Varázsa termében található az a kimonó, amelyet az Iparművészeti Múzeum textil- és viseletgyűjteményének muzeológusa, Csepregi Noémi választott kedvenc tárgyaként A mi szecessziónk című állandó kiállításából. Noémi akkor kezdett kötődni igazán a tárgyhoz, amikor a Dresszkód: Szecesszió időszaki kiállítást rendezte. Ebben az időben mélyült el igazán gróf Hadik-Barkóczy Endréné Zichy Klára életművében, aki a tárlaton kiállított, Mariano Fortuny tervezte ruhát és tunikát, valamint a szóban forgó kimonót viselte.
Zichy Klára (1875-1946) ezt feltételezhetően az 1900-as évek elején vásárolta a bécsi Ignaz Bittmann (1851-1913) gyárából. Klára rengeteg jótékonysági eseményen, tömegrendezvényen megfordult, ruháit gyakran közölte a sajtó, a kor divatikonjának, szépségideáljának számított. A japán hatás a női divatban is megjelent, az 1880-as évektől az előkelő hölgyek házi öltözékként szívesen hordtak kimonószerűséget. A nyugati világ teaköntöseivé, kényelmes otthoni viseletévé váltak, amelyeket hol lazán, övvel átkötve, hol leomlóan szétnyíló szárnyakkal viseltek. Ennek a konkrét darabnak a fekete selyemre hímzett fehér díszítése a Japánban legelőkelőbb eseményeken viselt kimonók stílusára emlékeztet.
Japán 1853-ban nyitotta meg Európa felé kapuit, élénk kereskedelem kezdődött a két kontinenst között, megjelentek az export termékek. Amellett, hogy autentikus tárgyak is bekerültek a körforgásba, az európai ízlésnek megfelelően alakították át az árukat. Az 1860-as években jelentek meg azok a boltok Londonban és Párizsban, amelyek japán ihletésű termékeket árultak.
1870-ben Párizsban mutattak be először színpadon japán öltözéket, ez idő tájt kezdett elterjedni az ázsiai kultúra nyugaton. Az 1862-es második Londoni Világkiállításon már Japán és Kína művészete keltett szenzációt. Hazánkban a távol-keleti iparművészetet Zichy Ferenc, Xantus János és Hopp Ferenc terjesztette, Xantus egyébként 1869-ben csatlakozott egy szingapúri expedícióhoz, 1871-ben a távol-keleti kollekcióját a Nemzeti Múzeumban mutatta be. Székely Bertalan ebben az évben festett Japán nő című festményén a kiállításban található tárgyak szerepelnek.
A századforduló környékén voltak olyan színházi darabok, például Magyarországon két angol operett, ahol a kimonókat jelmezként jelentettek meg a színpadon. A Mikadót 1886-ban a Népszínházban mutatták be, a Gésákat pedig 1897-ban a Magyar Színházban. 1901-ben a Magyar Állami Operaházban debütált Puccini operája, a Pillangókisasszony, melyben szintén fontos kelléknek számított a keleti ruhadarab.
Az 1860-as évektől a japán nők viseletéről, viselkedéséről, szépészeti szokásairól jelentek meg olyan írások, melyeket illusztráltak is, ezt leginkább a nyugati arisztokrácia követte nyomon. A kimonót a művészek egzotikus elemként használták műveikben, festményeken kifejezetten közkedvelt volt, érdekes módon az európai nőket öltöztették velük az alkotásaikon. Alapvetően Londonban és Párizsban gyártottak ilyen típusú ruhadarabokat, a magyar közgyűjteményekbe került kimonószerű, nyugaton készült viseletek között azonban bécsi és amerikai gyártmányok találhatók.
