Nehezített pályán, a pandémia miatti online oktatás során készült a Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos hallgatóinak egyik első munkája: az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásait segítő tárgymásolatokat kellett készíteniük. A hallgatók a napokban elhozták munkáikat, amelyeket fotók nyomán alkottak – tanáruk, Káldi Richárd nagy megelégedésére.
Izgatottan várják a Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos hallgatói, hogy a Ráth-villában látható szecessziós műtárgyakhoz mérhessék az általuk készített tárgymásolatokat. Évek óta feladatuk Káldi Richárd elsőéves hallgatóinak, hogy válasszanak A mi szecessziónk című kiállításban egy olyan motívumot, amelynek kópiáját elkészítik. A formakészítést ezen keresztül próbálják és kísérletezik ki. Ez nemcsak nekik hasznos, hanem a múzeumnak is, hiszen a múzeumpedagógiai foglalkozásokon jól használhatóak a tárgyak.
Péterfy Melinda múzeumpedagógus meséli: a covid előtt gyakran tartottak foglalkozást gyerek- és felnőttcsoportoknak a vakok intézetéből. És bár érdeklődve hallgatták, amiket a műtárgyakról meséltek, nem igazán tapasztalhatták meg, miről is van szó. Nagy segítség lehet nekik, ha egy tárgymásolatot a kezükbe kapnak. Mivel sajnos teljes kópiákra nincs kapacitás, inkább jellegzetes ornamentumokat emelnek ki, lehetőleg olyanokat, amelyek plasztikusak. A kíváncsi gyerekeknek (és alkalomadtán a nyugdíjasoknak) is gyakran megmutatják ezeket a másolatokat, feladat lehet, hogy megtalálják az eredetit a villa termeiben.
Beszélgetünk válogatási szempontokról. Nehezen idézik fel a hallgatók, melyik műtárgy miért tetszett meg nekik 2020-ban. A pandémia miatt elnyúlt, míg elkészültek és eljutottak a tárgyak a múzeumba. Az első találkozáskor sem volt túl sok lehetőségük tanulmányozni a kiválasztott tételeket, megfogni, végigtapogatni végképp nem lehetett. Távolról csodálhatták meg, szemmel vehettek méretet, lefotózhatták, amennyire csak tudták. Az egyik hallgató vissza is jött, hogy ellenőrizze az egyik részletet, mert nehéz volt fotózni a sötétre pácolt széket a félhomályos magyar teremben. Egy másik lány pedig az online adatbázisból kapott fotókat Péterfy Melindától, amikor elbizonytalanodott az egyik motívumon. Az egyiküket a könnyen kivitelezhetőség, a kevésbé bonyolult minta érdekelte. Másokat pont a részletgazdagság motivált. Az elengedhetetlen, hogy tetsszen a formavilága és az anyaga – mondják egyöntetűen.
A kiválasztott tárgyak között volt Adriaen van Ostade Férfi korsóval című festményének arany kerete, azaz az egyik sarka. A Faragó Ödön által tervezett fogadószoba-szekrény ajtajának motívuma szintén vonzó volt. Leon Kann öntött bronzpoharáról a pitypangmotívum tűnt izgalmasnak. Toroczkai Wigand Edétől a Mesélő-garnitúra karosszékének kosfeje inspirált. Valódi kihívást jelentett Jules Desbois Éva című ón dísztányérja, amelynek csillogása megzavarta a forma értelmezését. Az alak jobb kezénél nehéz volt eldöntenie a hallgatónak: a drapériát tartja-e Éva vagy az csak a keze. Arra jutott, ezt a bizonytalanságot kell megragadnia, mestere szerint ez sikerült is. A brit teremben található Richter-féle tálalószekrény motívumai mindig népszerűek az egyetemisták körében. Most készült el a harmadik forma, szépen sorrendben mennek.
Átszellemülten méregetik az eredeti műtárgyakhoz a tárgymásolatokat a hallgatók. Alapvetően elégedettek, de van, aki kicsit meglepődve látja, hogy pár dologra máshogy emlékezett. Például a váza alapanyagára, amelyre kerámiaként gondolt vissza, most kiderült, hogy öntött bronz. Másikuk azért csalódott picit, mert a saját mintája nagyobb lett, mint az eredeti. Ez egyáltalán nem gond, nyugtatja Melinda, hiszen így még jobban érzékelhető a tárgy domború és homorú felülete. Egy harmadik hallgató viszont tudatosan választotta a forma nagyítását.
Mindegyik egyetemista másféle technikát alkalmazott. Legtöbbeknek az jelentett kihívást, hogy a gipszmintát negatívba kellett faragni, még sosem csináltak ilyet. Ezzel pedig visszafelé kellett gondolkodniuk: ami a tárgyon domború, az a gipszben homorú lesz. Ami a legkiállóbb pontja, az a gipszben a legmélyebb. Sokan útközben ellenőrző formát is készítettek, hogy jó úton járnak-e. Egyikük azt meséli: egy életre megtanulta, forró viaszt sosem szabad gipszmintánál alkalmazni, mert a viasz beleszívódik a gipszfelületbe, és két heti munkája repül a kukába. Szerencsére másodjára sokkal gyorsabban, két nap alatt rekonstruálhatta a formát.
A kópiákon körülbelül egy hónapot dolgoztak a hallgatók, mivel csak délelőtt 3-4 órányi idejük volt rá, utána jött a többi tantárgy. További nehézséget jelentett, hogy az online oktatás idején nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy kiüljön a kertbe vagy bemenjen egy műterembe dolgozni. Panelban a gipszfaragás nem a legelőnyösebb foglalatosság.
Nem gipszből készültek a végleges tárgymásolatok, árulja el Káldi Richárd, majd hozzáteszi: szilikon öntőformát készítettek a hallgatók a megformázott gipsz nyomán, és abba úgynevezett AC 100-as anyagot öntöttek, amely tartós és kemény.
A múzeumpedagógiának szép kis kollekciója áll össze – mivel minden új elsősnek megmutatják az előzőek munkáját, és kérik, válasszanak újat. Péterfy Melinda azt is meséli, amikor az első mintát használták, érdeklődve figyelték, ahogy a vakok ugyanúgy tapogatták végig a mintákat, ahogy a braille-írásnál olvasnak, nem simogatják, hanem sorról sorra haladnak.
Az új tárgymásolatokat hamarosan olyan gyerekcsapat kapja kézbe, amelyben sajátos nevelési igényűek is vannak, és ezekkel a mintákkal térképezhetik fel a Ráth-villa kiállításait.
Az idei múzeumok majálisán (május 21-22-én) bárki kipróbálhatja az összes kópiát – mégpedig úgy, hogy párosíthatja az eredeti tárgyak képeivel.
