Nyakig benne vagyunk a tavaszban és végre lehetőségünk van újra kimenni a szabadba anélkül, hogy három-négy réteg ruhát kéne magunkra vennünk. Vizsgáljuk meg, hogy mióta járjuk kedvtelésből a természetet, valamint milyen tárgyak kapcsolódnak a túrázáshoz az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiből.

A tudatos természetjárás viszonylag új keletű, nagyjából száz éve tekinthetjük hobbinak, de találunk olyan példákat is, amelyek sok százéves múlttal rendelkeznek. A hegymászás, a túrázás, egyáltalán a szabadba való „kiszabadulás” történetét onnantól datáljuk, amikor az emberek nem valamiféle külső kényszer hatására indultak el tömegesen, hanem kedvtelésből, élményszerzésből, sportolási céllal. Eleinte zarándokutakra jártak, melyeknek motivációja nem a kikapcsolódás, hanem a szenthelyek felkeresése, valamint a spiritualitás volt – az ilyen típusú utak a mai napig jelen vannak.

A II. században Hadrianus császár állítólag azért mászta meg az Etnát, hogy a csúcsáról nézze végig a naplementét, ezért őt tartják az első tudatos túrázónak. Magyarországon is több száz éves múltja van a kirándulásnak, például a Késmárki Krónika 1565-ből őriz emléket egy bizonyos pünkösdi túrázásról a Zöld-tó környékén. Magyarországon a hetedik helyen jött létre elsőként turisztikai egyesület a világon: 1873. augusztus 10-én alakult meg a Magyar Tátra Egyesület, Ó-Tátrafüreden.

Az igény arra, hogy a természetben töltődjünk fel, az ipari társadalom kialakulásával jött létre. Az emberek a városok rabjaivá váltak, szabadidejük ezzel egyidejűleg viszont nőtt, így egyre szívesebben töltődtek fel az erdőkben, hegyeken, szép tájakon. Ennek hatására az 1950-es évekre több ezer kilométeres, térképsorozattal támogatott útvonalak jöttek létre Nyugat-Európában és Észak-Amerikában.

Egy 2000-es Szonda Ipsos felmérés szerint a teljes magyar népesség 30 százaléka rendszeresen kirándul és 73-78 százalék szerint ez a legnépszerűbb szabadidős tevékenység. Ha az erdőt járjuk, van pár elengedhetetlen kellék: egy vízzel teli kulacs, ha megszomjaznánk, iránytű és térkép, ha eltévednénk és nincs térerő, egy bot sem árt, ha megfáradnánk, vastag bakancs és kabát, valamint egy hátizsák, amiben kényelmesen elférnek dolgaink. Az igazság az, hogy az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben megtaláljátok a felsoroltakat. És bár elég meglepő lenne, ha valaki az egyik kezében Lukáts Kató térképpel, a másikban pedig egy 1740-es évekbeli iránytűvel, oldalán egy 19. századi bottal és gyűrűs Zsolnay kulaccsal, Esterházy mentét viselve, hátán női mini delta táskával, lábán pedig egy fél pár, Rákosi Mátyás 60. születésnapjára készült minta síbakanccsal jönne felénk a Mátrában, biztos kedvesen köszönnénk neki. Hiszen a természet lágy ölén mindannyian csak egyenlő túrázók vagyunk, irány a szabad! Közben hallgassák meg tematikus zenei válogatásunkat.