Amikor a nyár már épp befordul a sarkon, akkor fel a cipőt és jöhet az „utánam srácok!”, futás ki a rétre, térre, mezőre. Napsütötte délutánok, kulcsos gyerekek és a nagy játékban felfeslő gyerekruhák, kopott orrú cipők: ezzel jellemezhetnénk a 70-es évek gyerekzsivajtól hangos játszótéri hangulatát. Előkerültek a tarka gyermekruhák, a blúzok, a kantáros rövidnadrágok és a lazább öltözetek, a lábszárakat pedig újra melengetheti a nyári nap.
A trapéznadrág, a pantalló, a tengerészruha vagy a masnis díszítésű és fodros kisruhák mind-mind egy korszakról mesélnek nekünk. Az Iparművészeti Múzeum kortárs dizájn gyűjteményében egy komplett gyermekruhatárra bukkanhatunk, amelyben az űrhajós sapkától a nejlonból készült iskolaköpenyig számos ikonikus darab is megtalálható. Érdekesség, hogy ezek az öltözékek egy magánszemélytől kerültek a múzeumba, akinek gyermekkorát meghatározó öltözékei voltak ezek.
A tervezők már ekkoriban fontosnak tartották tisztázni: a gyerekruhák nem a felnőtt öltözékek kicsinyített másai. Szerkezetükben és szabásukban is a gyerekek alakjának és mozgásigényének felelnek meg. A divattervezők bátran használtak fel új anyagokat, színeket és a fiatalok ruhatárában a szülőkéhez hasonlóan megjelentek a divatos T-szabású ingek, garbónyakú pulóverek, Szahara nadrágok, khaki öltönyök, ami pedig a színeket illeti, modernnek számított a tengerészkék, a fehér, a sárga vagy akár a zöld.
Az 1970-es években a legstrapabíróbb anyagú öltözékek, a farmerek sem maradhattak el a gyermekek ruhatárából, leginkább trapézforma végződéssel. A ‘bevásárlóturizmus’ ekkorra szinte általános jelenséggé vált, a sokak által vágyott nyugati emblematikus ruhadarab, a farmer a fiatalok ruhásszekrényébe is beköltözött.
„Ha divatügyben kiáltványt intézhetnénk a szülőkhöz – mosolyog Weingruber Éva —, az első mondatom ez lenne: ne csak farmerben járassák a gyermeket. Bár el kell ismernem, elég praktikus viselet, de nem elég. A „nyúzható" holmik mellé kellenek a szebb ruhák. Ám általában a gyerekek szekrényében az „örök farmer" s a hozzátartozó pulóverek mellett csupán egy vagy kettő, úgynevezett szép ruha van.” – olvasható a fenti gondolat a Képes Újság 1980-as számában a Kézműipari Vállalat egyik tervezőjétől. E kedves figyelmeztetés ellenére látható, hogy a farmer fél évszázad távlatából őrzi uralkodó jellegét, népszerűsége pedig töretlen.
A múzeum őrzésében lévő, gyermekekre szánt szettek nagy része a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár vagy a Szolnoki Háziipari Szövetkezet címkéjével ellátott darabok. Az 1960-as évtizedben a kötőipar világszerte nagyarányú fejlődést élt meg, és ez Magyarországon is éreztette hatását – kényelmes, rugalmasabb viseletet nyújtva a gyerekeknek. A Budapesti Finomkötöttárugyár is mindvégig elsősorban női, férfi- és gyermek-felsőruházati kötöttáruk készítésével foglalkozott, beleértve a csecsemőruházatot is, és ezek gyártását – műszaki, minőségi és esztétikai szempontból – igen magas színvonalra emelte.
A „Nagymama-butikból” is nagyon sokan öltözködtek. Mielőtt felvonnák szemöldöküket, hogy vajon melyik üzletet hívták így, eláruljuk, hogy a Burda és egyéb, az otthoni szabás-varrást népszerűsítő lapok szabásmintáit követve sok szülő, de főképp a több idővel rendelkező nagyszülő varrta meg méretre a gyermekre szabott, elkoptatandó öltözékeket.
