Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Ha végigtekintünk az itt látható archív felvételeken, mi az, ami elsőként feltűnhet? A geometrikus elemek – rombuszok, négyzetek, körök – hangsúlyos használata? Netán a ház helyiségeiben lévő bútorok szellős elrendezése? Vagy a korszakra nem annyira jellemző belsőépítészeti megoldások? Eláruljuk: mindegyik válasz helyénvaló! A Trombitás úti, 1909-ben elkészült Pikler-villa a világhírű osztrák építész-tervező, Josef Hoffmann szellemi „műhelyének” kivételes alkotása, a bécsi szecessziós irányzat egyedülálló magyarországi emléke.

A nyaralónak tervezett villa egészén érezhető az összművészeti törekvés, azaz, hogy a térben elhelyezett összes bútor, kiegészítő, de akár a kert is egy stílusjegy alapján függ össze és hat egymásra. A II. kerületi budai villák sorában a Pikler-villa volt az, amely mind belső kialakításában, mind külső megjelenésében jelentősen különbözött attól a szecessziós arculattól, amely a környezetében lévő házakat vagy akár az akkori hazai építészetet jellemezte. Ekkoriban Pikler Gyula, a megrendelő részéről egy osztrák építész felkérése akár „rebellisnek” is tűnt, mert a megbízásokkal jórészt a hazai művészeti élet és ipar szereplőit illett támogatni.

 

Amikor szecessziós stílusról vagy akár építészeti jellegzetességekről beszélünk, szemünk előtt a kacskaringós indákkal körbefont, a természet szelíden íves vonulatait alkalmazó díszítmények jelennek meg – legyen az dekoratív üvegmunka vagy századfordulón készített ex libris. Ezzel szemben a Josef Hoffmann által tervezett épületnek fehérre vakolt, puritán homlokzatával találkozunk, amely díszítésként csak geometrikus formákat alkalmaz. (Belsőépítészete szintúgy követi ezt az irányvonalat.)

Amennyiben egy pillantást vetünk a nappali bútorzatára, az ovális asztal, a négyzet alakú óra vagy akár az ülőgarnitúrán elhelyezett párna mind-mind a kerek és szögletes térelemek variációjával gyönyörködteti el a nézőt. Szintúgy érdemes elidőzni a földszinti női hálószoba formáin, ahol a heverőn látható díszpárnák erőteljes geometrikus mintáját is a Wiener Werkstätte-ben tervezték, valamint a kettős osztatú íróasztal, az ágy rombuszdíszítése is ezekkel a térelemekkel teremtik meg az összhatást.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/568,Otthonos+geometria