Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A karácsonyi hangulat egyik legfontosabb kelléke a forralt bor, jellegzetes módon már ősz végén megjelenik a vásári sátrak kínálatában. Az illata a hideg széllel egyszerre járja át az utcákat, tereket, nehéz is úgy dönteni, hogy ne melegítsük át magunkat ezzel a forró itallal. Kevesen gondolnánk, de a forralt bor fogyasztása sok ezer éves múltra tekint vissza, ismerjük meg tehát az őszi-téli szezon kedvenc nedűjét, töltsük ki együtt az Iparművészeti Múzeum kancsóiból szebbnél szebb poharaiba.

Az ókori rómaiaknál jelent meg először ez a felforralt, fűszerezett bor, bár funkcióját tekintve egész más okból alkalmazták. Az alkoholos ital romlásakor létrejött ecetes ízt próbálták elnyomni, megelőzni, ehhez olyan fűszerekkel is ízesítették, mint az ánizs, a koriander, a gyömbér, a kakukkfű és a bors. Egyfajta penészmentesítő, tartósító megoldásként használták a folyamatot és csak a hidegebb napokon melegítették fel az így elraktározott borokat.

Azt nem lehet tudni, vajon forralt volt-e a „felnőttek szőlőleve”, amikor kiöntötték ebből a mutatós díszedényből, mindenesetre biztosan sok poharat töltöttek meg vele. Ez az  1675-ben, Bécsben készült céhedény aranyozott ezüst alapanyagú, egyedi megmunkálású, jellegzetes barokk műalkotás.

A céhbe felvett új mester kötelessége volt egy ünnepi lakoma megrendezése, ekkor – valamint a céhmesterválasztó-gyűlés alkalmával – kerültek az asztalra a céhcímerrel díszített borosedények.
A bécsi molnárcéh címerét - a két oroszlán által tartott malomkereket -, az edény felső részén, úgynevezett harangvirág-serlegen fedezhetjük fel, cizellált molnárjelenetekkel, továbbá a céhmesterek bevésett neveivel körülvéve.



Ebbe a serlegbe öntötték a bort, amely lassan csordogált le az alsó, vízimalmokat ábrázoló domborított díszű medencébe, ahonnan a kis malomkereket megforgatva, a vályún keresztül ömlött az alátartott poharakba. A malomépület ablakaiból, kupáikkal integető vidám molnárfigurák láthatóak.
A barokk kor pompakedvelését, különleges formai megoldások iránti vonzódását, valamint a bécsi molnárcéh egykori gazdagságát egyaránt reprezentálja ez a műtárgy, amely az LW mesterjegy tanúsága szerint Leopold Wilder bécsi ötvös műve.

A középkorban kapott először nevet a forralt bor. Hippokratész után Hippocrasnak nevezték a rómaiak fűszeres alkoholját, és úgy gondolták, hogy elűzi a tél nyavalyáit. Írásos receptet a középkorból már egy latin nyelvű kéziratban is találtak, angolul először 1390-ben jelent meg.
A XVI. századra számtalan, több nyelven elérhető receptjét ismerték, fűszerei között pedig megtalálható volt – többek között – a fahéj és a vanília is. Jótékony hatása miatt kifejezetten népszerűvé vált a XVIII. századra, de a különféle ünnepélyek, bálok, szalonok egyik legkedveltebb itala is volt, valamint afrodiziákumként terjedt még el. Állítólag XIV. Lajos, a Napkirály is nagy rajongói közé tartozott.



Az ünnepekhez közeledve nem csak a fűszeres, illatozó forralt bor kerül elő, hanem a szép étkészletek és a csillogó poharak is. Az ünnepi hangulat fokozására két, 19. században készült talpas borospoharat hoztunk el a kerámia- és üveggyűjteményből. Az elsőn – amely a bécsi Josef & Ludwig Lobmeyr üveggyárban készült – a „Wahr und Treu”, azaz az „Igaz és Hű” jelmondat olvasható, valamint koronás címer látható. A pohár formája, valamint zöldes színe a korai Rajna-vidéki Römer-poharakat idézi.



A második pohár Velencében készült a Salviati & Co. üveggyárban. A tárgy formája és díszítése a velence-muranói reneszánsz üveg hagyományait követi, valószínűleg egy készlet része volt, mint ahogy azt az azonos díszítésű palack is bizonyítja, amely szintén a múzeum gyűjteményében található.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/615,A+kar%C3%A1csonyi+v%C3%A1s%C3%A1rok+szt%C3%A1rja