A magyar kultúra napján, Kölcsey Ferenc Himnuszának 200. évfordulóján az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Péreli Zsuzsa Himnusz című gobelinjét mutatjuk be, amelyért a művészt Kölcsey-emlékplakettel tüntették ki 2006-ban.
„…nekem a Himnusz csak örömet okozott. Engem már az iskolában megfogott, mert rengeteg mögöttes tartalmat hallottam ki belőle. A 90-es évek elején úgy olvastam újra, kép-e ez nekem. Kiderült, hogy ez nagyon is dolgozik bennem régóta. Ebben a gobelinben benne vannak az őrségi kirándulásaim. A gyönyörű tradicionális építésű házak pusztulását végigasszisztáltam tehetetlenül. Benne vannak a várromok, a templomok, a temetők. Egyáltalán az az út, amit járunk. Ami kicsit még a Pompejiben látott, a láva által megperzselt történelmi útra is hasonlít. Ilyesfajta köveket szőttem. De ezek a kövek egyszer csak átfordultak égi úttá, annak reményében, hogy amit mi itt a Földön cselekszünk, annak van valami felsőbbrendű értelme és perspektívája. Miközben szőttem – nem mondom, hogy boldogságot éreztem, mert az túl egyértelmű, és nem is azt fejezi ki, ami bennem volt –, inkább azt, hogy könnyű vagyok és segítenek, pedig egy évig szőttem” – mesélt egy interjúban Péreli Zsuzsa a Himnusz-falikárpitról.
Művét 1996-ban készítette, és ennek előzménye az 1992 őszén, Tokióban rendezett Magyar Kulturális Hét, amelyre az akkori kulturális kormányzat javaslata alapján a kortárs magyar gobelinművészet kilenc meghatározó egyénisége – Jerger Krisztina művészettörténész önálló válogatásában – együtt állíthatott ki. Ezután a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Textilszakosztálya alapítványt tett egy olyan különleges – Himnusz-témájú – kárpitsorozat létrehozására, amelyet kilenc művész készítene. Az elkészült kárpitokat közös tárlaton mutatta be 1996-ban, közel a millecentenáriumhoz Hauser Beáta, Hegyi Ibolya, Kecskés Ágnes, Nagy Judit, Pápai Lívia, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa és Solti Gizella. (Az időközben elhunyt Széchenyi Lenke művének csak a terve készült el.)
Péreli Zsuzsa gyerekkorától festőművésznek készült, 14 éves korától tanult rajzolni, tanulmányrajzokat és festményeket készített, pasztellképeken örökítette meg családtagjait és barátait, valamint a rajziskolai modelleket. Egy interjúban arról mesélt a művésznő, gyerekkorának főszereplője a szikrázóan tehetséges anyja volt, aki rengeteg dologgal foglalkozott. Kicsiként legfőbb élménye: különböző bútorok szétfűrészelése és összeragasztása, mivel anyjával folyamatosan költöztek, Budapesten 42 lakásban éltek.
1968-ban ismerkedett Ferenczi Noémi gobelinművész egyik legkedvesebb tanítványával, Tarján Hédivel, aki, amikor meglátta a festményeit, azt mondta rájuk: olyan, mintha szőve lennének. Megtanította szőni, így amikor felvételizett az Iparművészeti Főiskolára, fel is vették. Azóta ez a gobelin soha nem apadó szerelem.
Azt írják Péreli Zsuzsáról a művészettörténészek, hogy ő a gobelin szinonimája. Meg azt is, hogy fonalakkal fest, mivel nem előre tervez, hanem szövés közben, a szövőszéken alakítja műveit. Ő maga kézimunkának tartaná, ha megfestené előre a képet, amelyből kárpitot készít. Abban nem találna izgalmat és vesztenivalót.
Gyakran használ fel munkáihoz „talált” tárgyakat, nem véletlen, hogy egy interjúban azt nyilatkozta ironikusan: az „Ecserin születtem”. Belesző régi pénzérméket, ikon fedőlapját vagy éppen egy flakont, megihletik ódon fotók épületekről, tárgyakról, művészekről. Amikor az Axis Mundi című gobelinjét készítette a sopronbánfalvi pálos karmelita kolostornak, beleszőtte azokat a csodálatos selyem- és aranyfonalakat, amelyeket akkor kapott ajándékba, amikor még szó sem volt erről a munkáról. Megkereste őt ugyanis egy házaspár, hogy Sopronban náluk élt haláláig ennek a karmelita kolostornak az utolsó rendfőnöknője. Gyönyörű hímzéseket, miseruhákat készített, és a fonalhagyatékát a pár a művésznőnek ajándékozta.
Amikor Péreli Zsuzsa sző, akkor a szövésen kívüli élete csak olyan, mint egy képkeret, nyilatkozta, hiszen tulajdonképpen benne él abban, amit készít. Amíg a Himnuszt alkotta, addig úgy érezte, hogy ő egy madár volt.
Nemcsak a hazai, hanem a műfaj fontos külföldi szakértői is a legjelentősebb kortárs gobelinmesterek között tartják számon, a franciaországi Aubussonban nagyszabású tárlatot szenteltek műveinek, 2008-ban az Iparművészeti Múzeum is életmű-kiállítást rendezett alkotásaiból Élet-kép-regény címmel, amelyben természetesen a Himnusz is látható volt.
Péreli Zsuzsa ezt a kárpitot életműve egyik legfontosabb darabjaként értelmezi, művéért 2006-ban megkapta a Kölcsey Társaság emlékplakettjét.
