Márványpapír előzék - Szana Tamás: Petőfiné Szendrey Júlia. Budapest, 1891,
Gottermayer Nándor könyvkötő

Ne vegyék rossz néven, ha ezúttal a várakozáskeltés mesterei leszünk. Kulcslyukon keresztül akartunk kilesni valamiféle titkot, de már a míves kilincsnél elakadtunk – fogalmazhatnánk így is. Eredetileg azt tervezetük, „belelapozunk” az Iparkodjunk! című időszaki tárlaton látható könyvritkaságokba, hiszen gyűjteményünk online fotótára számos esetben erre is lehetőséget ad. Ám a díszes borítókat, veretes keménytáblákat digitálisan „felcsapva” már az előzékeknél káprázni kezdett a szemünk. Egy betű nem sok, annyit nem olvasunk ma, helyette kézzel festett, rézlemezzel vagy dúccal nyomott, márvány-, brokát- és bronzfirnisz papírokról, szemfényvesztő moiré mintás selyemszövetekről mesélünk. Arról, hogy mit árulnak el a könyvekről – szavak nélkül is – a díszes nyitólapok.

 Márványpapír előzék - Adolphe de Milly: Les Génies de la France, Párizs, 1829, Germain-Simier

Illusztrációképp, kérjük, készítsenek a kezük ügyébe egy minőségibb, keménytáblás kötetet. Jó szöveget képernyőről is élmény olvasni, ezt nem vitatjuk. Amit a fizikai könyv hozzáad az olvasás élvezetéhez, annak is sokféle magyarázata lehet, de filozófiai fejtegetés helyett most maradjunk a szikár mérnöki megközelítésnél. Keménytáblás, azaz kötött könyvek esetén – próbálják ki bátran – a kiadvány felnyitásakor szabály szerint csak a táblának szabad mozognia, a könyvtestnek nem. A szövegbe belelapozva azonban már kényelmes, de stabil tartást várhatunk a borítótól, hiszen a kötéstáblák és a gerinc bezárva védelmet, olvasáskor pedig támasztékot adnak a belíveknek, a tulajdonképpeni információt hordozó, finomabb belső lapoknak. Ma is, holnap is, száz év múlva is – s ha netán idővel elfáradna a rendszer, mivel a könyvkötők restaurátorok is egyben, bármikor átburkolhatják a kötetet. A könyv ebben a megközelítésben formatervezési csoda, s kulcsa a tábla és a könyvtest közti tartós, de rugalmas fizikai kapcsolat biztosító előzék – a vastagabb, magasabb grammsúlyú (g/m² tömegű), szöveget csak elvétve tartalmazó, számozatlan nyitólap.

Bronzfirnisz papír előzék - Rosalia Fritschin kéziratos imádságoskönyve, 1772,

Előzékről szigorúan véve Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás, pontosabban a betűszedés feltalálása óta beszélhetünk (szöveges nyomatok már 1453 előtt is készültek), amióta tehát a könyvkötészet önálló iparrá vált. A sokszorosítással előállított szövegeket ugyanis nem könyvlapokra nyomtatják, hanem nagyobb méretű ívekre, amelyekből egy bonyolult sorrendet tartva (ebben segít az oldalszámozás) hajtogatják és vágják ki, majd fűzik egymáshoz a könyv lapjait. Többféle ívméret és hajtogatás létezik (2-4-8 rét stb.), ahogy a cérnafűzést is helyettesítheti ragasztás, a nyomdai ív mégis hagyományosan 16 oldalt jelent, vagyis egy 16 nyomtatott oldalt tartalmazó, összefűzött egységet. Ilyen részegységek, belívek kötegeiből épül fel a könyvtest, amelyet megerősít és a kötéstáblához kapcsol az előzék. Azokat a lapokat nevezzük így, amelyek közül az elsőt a könyvtábla belső oldalához ragasztják, a második szabadon marad. Ilyenek csatlakoznak a gerinc mentén az első és az utolsó ívhez – s így a könyv használatakor a nyitással és csukással járó terhelés javát is viselik. Egyszerű megoldás, mégis űrtechnikának tűnhet a korábbi, kézzel írott könyvekhez képest, amelyeket jobbára még üres lapokból fűzték, és a betűvető (scriptor) az előre elkészített könyvbe írta a szöveget.

Könyv tokkal, brokát előzékkel - Mágory Endre (szerk.): Imakönyv keresztény katholikusok használatára. Pest, 1868, Orczy Tekla illusztrátor, Gottermayer Nándor könyvkötő

A könyvkötő mesterség című 1922-es kötetében Jaschik Álmos iparművész ad részletekbe menő leírást arról, hogyan jutottak el a régi mesterek az „előzékelés” rafinált megoldásáig: a 15. században például pergamen-, majd később papírcsíkokkal erősítették a nyitogatás terhét viselő tengelyeket.
A legendás művészetpedagógus arra is felhívja a figyelmet, hogy a könyvkötés technikai alapjai – a gépesítés ellenére is – alig változtak az eltelt évszázadok során. Az, hogy az eleinte fehér, merített papírból készült előzéklapokat díszesekre cserélték a könyvkötők, tisztán esztétikai szempont volt.
E színes lapokat legkevesebb a barokk kor óta formálja tehát a szeszélyes divat – erre csodálkoztunk rá a cikk elején. Jaschiknál olvastuk azt is, hogy a pergamencsíkos erősítést előbb négylapos, majd kétlapos rendszerű előzék váltotta fel, amelyet eleinte a könyvtesthez fűztek, s később az angol és francia mesterek kezdték az ívekhez ragasztani. A német és az olasz könyvkötők ennél is bonyolultabb megoldással dolgoztak: keskeny „ereszcsíkra” ragasztották az előzéket, amit áthajtottak az első íven, s azzal össze is ragasztották és fűzték az erősebb tartás érdekében.

Díszalbum üres lapokkal, bedörzsölt "francia" előzékkel - Boros Rudolf tervező, Gottermayer Nándor könyvkötő, 1898, Budapest

A díszes előzéklapok divatja a 17. századi Olaszországból indult, ahol eleinte színes és fametszetű dúcokkal díszített lapokat kezdtek befűzni a könyvekbe, amit a franciák és az angolok márványozott papírokkal, a németek pedig keményítős festékkel készített típusokkal gondoltak tovább. Az előzéklapokat legtöbbször maguk a könyvkötő mesterek készítették, ahogy a kötéstáblák védőborítását is. A bibliofil arisztokrácia mellett egyre jelentősebb lett a polgári olvasóközönség „betűéhsége” is a barokk korban; jobban koptak a kiadványok, sűrűbben töltötték meg a könyvespolcokat – ezért vált hangsúlyossá ekkoriban például a gerinc díszítése. Szintén e kor terméke az előzéklapok egyik leglátványosabb – cikkünkben is gazdagon illusztrált – változata, a márványerezetre emlékeztető mintájú, azaz márványozott papír. A ma is használatos „törökpapír” elnevezés a török könyvművészet közvetítő szerepére utal bútorgyűjteményünk vezetője, Lovay Zsuzsanna tanulmánya szerint – a Japánban már századokkal korábban ismert festési eljárás Konstantinápolyból indult hódító útjára az 1570-es években.

Márványpapír előzék - Sannazaro, Jacopo: Opera omnia. Lyon, 1536 – a 16. századi nyomtatvány kötése a 18. században készült

Miután európai mesterek előtt is ismertté vált a technika, a korábban ritka kincsnek számító
márványpapírt a 17. század végétől bőrkötések előzékeként használták fel, majd félbőr kötések fedéllapjain (ezeknél a nagy terhelésnek kitett gerincet és a kötéstáblák sarkait burkolták bőrrel). Idővel a saját szükségletükön túl is forgalmazni kezdték a díszes árut a könyvkötők, ám a 18. század közepéig szinte kizárólag a németek és franciák állítottak elő ilyen papírfajtákat – Augsburg, Nürnberg, Lipcse voltak a gyártás és kereskedés fő központjai. Később angliai mesterek gazdagították még speciális mintákkal és élénk színekkel a kínálatot. Csigás, francia kagyló, árnyékolt, fésűs, kavargófoltos minta – csak néhány típust említünk itt Lovay tanulmányából annak érzékeltetésére, hogy ebben a szemfényvesztő örvénylésben valójában van rendszer, nem is kevés. A 19. század közepéig „eső-, vagy desztillált vízben felforralt karragénmoha alapon lebegtetett alkohol, kréta és ökörepével kevert festék” adta a márványminta alapját, a végtelen variációjú mintázatok – a szemes-, fésűs- és eresmárvány voltak a nagyobb csoportok – pedig a festékoszlató eszközök alkalmazásától függtek. Moha, kréta és ökörepe – ugye, hogy nem ilyennek képzelték a könyvek illatát?

– Kézzel festett előzék - Nádai Pál: Könyv a gyermekről. Budapest, Franklin, 1911, Jaschik Álmos tervező, Galamb József könyvkötő

A gépi előállítású színes papírok a 19. század első felében kezdték kiszorítani a kézi készítésűeket – a Gustav-márványpapírok voltak a leghíresebbek az új típusok közül, s csak a század végén élénkült fel újra az érdeklődés a szecesszió dekoratív stílusára rímelő kézműves munkák iránt. Mások mellett Otto Eckmann, Koloman Moser és az említett Jaschik Almos is tervezett hasonlót. Tegyük hozzá azt is, hogy ekkoriban kezdték múzeumi tárgyként gyűjteni és tanulmányozni is e díszes lapokat – Magyarországon ennek Radisics Jenő, múzeumunk egykori vezetője volt az úttörője, aki 1897-es, észak-európai tanulmányútja hatására vásárolt nagy tételben előzékpapírokat a gyűjteménynek.

44Brokát előzék - Bossuet, Jacques-Bénigne: La Sainte Communion. Párizs, 1899, Bouasse Jeune et Cie kiadó, 19. század vége, Párizs

A márványozás mellett létezett természetesen több más technika is előzéklapok gyártására, a legnemesebbnek kétségkívül a 18. században elterjedt színes, fémesen csillogó típusok, a brokát- és a bronzfirnisz papírok számítottak. A könyvtáblák aranyozására szolgáló technikán alapult az előbbi: az egy vagy több színnel alapozott papírra rézmetszetű lemezekkel, réz-, ón- vagy ólomfólián keresztül nyomtak mintát. A bronzfirnisz papíroknak ezzel szemben a textilnyomó iparban érdemes keresni az előzményeit: ez esetben a bronzporral elegyített ragasztóanyagot – a firniszt – fadúccal nyomták rá a színesen alapozott papírra. Az előbbi dombornyomású, az utóbbi sima felületű, de olcsóbb megoldást jelentett, ami persze relatív – derül ki az idézett Lovay Zsuzsanna egy másik írásából, hiszen az aranyozott papírok forgalmazása akkora üzletnek számított, hogy a feltalálásuk elsőbbségért, s ezzel együtt a monopólium jogáért folyamatosan pereskedtek a gyártók.

Moiré mintás, bordás selyemszövet előzék - Karl Frederik Bricka: Kong Frederik den andens ungdomskjaerlighed, Koppenhága, 1873, Hans Tegner tervező, Immanuel Petersen könyvkötő

A barokkra és a rokokóra jellemző, burjánzó mintavilágú bronzfirnisz, és a sűrűn aranyozott, buja vonalrajzával a keleti szőtt kelmék mintáját utánzó – innét a neve is – brokátpapírok mellett további különlegességekre is ráakadhatunk, ha „felnyitunk” még néhány kötetet az Iparkodjunk! című tárlat kínálatából. Egyik kedvencünk a moaréselyem, vagy más néven moiré mintás, bordás selyemszövet előzék – leginkább azért, mert rajz, festés vagy nyomás helyett az anyag kikészítésének technikája adja meg különös mintázatát. A többféle szöveten is alkalmazható eljárást egy Tignat nevű lyoni takácsmester találta fel 1843-ban: az előzőleg megszínezett anyagot félbehajtva vezetik át fűtött hengerek között, amely a szembefordított oldalak bordázottságát szabálytalanul egymásba préseli, jellegzetesen vibráló, a víztükör habzására vagy a fa erezetére emlékeztető fényhatást kölcsönözve a szövetnek. A tárlaton egy Frigyes király ifjúkori szerelmeiről szóló kötet erre az egyik legszebb példa – a kézi aranyozású, bőrmozaikkal készített, barackvirágszínű rózsákkal díszített borítója remekül harmonizál a moaréselyem előzékkel.

Keményítős papír előzék – Ballagi Mór: Magyar-német szótár. Pest, 1862

No de mit keres egy dán nyelvű történeti munka a gyűjteményünkben? A díszkötésű könyv múzeumunk 1898-as nemzetközi modern művészeti kiállítására érkezett Budapestre – kifejezettem műtárgyként. Nem a tartalma számított tehát, hanem az alkotói (ez a szemléletváltás is a századelő terméke), a neves dán iparművész, a később a Bing & Grøndahl porcelánmanufaktúrának is tervező Hans Tegner, és a híres francia származású könyvkötő, Daniel Louis Clément utódjaként dolgozó Immanuel Petersen. Mert nem mindig magától értetődő az, hogy mi a valódi érték. Múzeumunk őrzi a Könyv a gyermekről című kötet bőrmozaikos borítójú, kézzel festett előzékű példányát a művészeti író Nádai Páltól, de a díszkötés tervezője, a már korábban említett Jaschik Álmos saját, itt látható németszótárát is. Mert úgy tűnik, tanítványai gyakorolták rajta a hétköznapi használtra nem kifejezetten praktikus pergamenkötést – emiatt vált könyvművészeti alkotássá és egyúttal művészetpedagógiai dokumentummá a régi szótár, számunkra ugyanakkor kézi festésű, elmosódó díszítésű keményítős papír előzéke, és Jaschik saját készítésű ex librise legalább olyan fontosak.

Terv - előzéklap Gazdag Erzsi: Száll a sárkány c. könyvéhez, Lukáts Kató, 1959 körül

Márvány- és brokátpapír előzékekre a hazai könyvkötő szakma egyik legnevesebb alakjától, Gottermayer Nándortól mutatunk fentebb példákat, egy imakönyvet és egy Szendrey Júlia-életrajzot. Stilizált virágtöves, aranyozott szegéllyel ellátott, pipacstő-mintás előzéke miatt azonban egy szavak nélküli, üres díszalbumát is beválogattuk mai illusztrációink közé. Arról pedig, hogy mi a valódi érték egy kiállításon, nem is szükséges jobb példát hoznunk magánál a vitrinnél, amelyben mindezeket a könyvritkaságokat láthatják a Ráth György-villában. Hiszen ez az a legendás bútordarab, amelyben nemrég olyan rejtett üzenetet találtunk, amely gyártója, Lingel Károly bútorgyárának izgalmas történetére világított rá. „Könyvből még senki nem tanulta meg a könyvkötés mesterségét” – mutat rá Jaschik Álmos idézett kötete előszavában. Javasoljuk, látogassák Önök is személyesen tárlatainkat – mert, mint reméljük, mai írásunkból kiderült, látható és rejtett kincsekben is bővelkednek!