Legyező, Greguss Gizella, 1901

Nem véletlenül hasonlította magát egy előadásában Szendrey Júliához a századelő egyik jelentős iparművésze, Greguss Gizella. Kétségei, törekvései és életfordulatai egyúttal a korszak más, öntörvényű női alkotóival is rokonítják. Híres özvegyek, kihasznált vagy elhagyott asszonyok, akik keményen küzdöttek a művészi szabadságért egy férfiak uralta világban – e modern női sorsokról mesélünk ezúttal Greguss Gizella portréján keresztül.

Terv, könyvdísz - Greguss Gizella, 1898

„A mai kor leánya már alig bír tudatával annak, mily súlyosan nehezedő előítéletekkel kellett még a legközelebbi múltban is a nőnek megküzdenie. (...) Még egy oly művelt és szellemes nőre is, a minő Szendrey Julia volt, nagyobb megalázásnak találták volna, ha önerejéből fentartja magát és gyermekét, mintsem hogy egy erőltetett házasságban keressen menedéket.” Egy negyvenes évei elején járó, ekkorra már kétszeresen is özvegy, ám iparművészként éppen csak befutó asszony szavai ezek, amelyekkel a Mária Dorothea Egylet hölgyközönségét bátorította önállóságra, szabadságszeretetre, fáradhatatlan alkotómunkára 1903-ban.

Mintalap, hímzésminta - Greguss Gizella, 1898

„Selyembársony és egy hevített tű, — semmi egyéb” – szerénykedett mindeközben Greguss Gizella saját találmányáról, a bársonyégetés alig két évvel korábban szabadalmaztatott technikájáról az egylet által támogatott tanítónők előtt. Pedig a fiatalasszonyok számára valódi sikersztorinak tűnhetett az övé, ahogy minden hányattatás ellenére egyedülálló anyaként megállta, s egyúttal alkotó asszonyként megtalálta a helyét a századelőn. Művészi érdeklődésű családba született, de akvarellfestő második férje, Mirkovszky Géza hatására kezdett csak aktívan alkotni: műkedvelőként festett, szőtteseket és hímzéseket tervezett. Második férje halála után azonban valami megváltozott. Nem várta többé ölbe tett kézzel, hogy a tervei költséges és időigényes technikával valóra is váljanak, inkább kísérletezésbe fogott, hogyan lehetne olcsóbb és gyorsabb megoldással vászonra vinni ötleteit. Olajfestékkel kezdte a részben Walter Crane inspirálta, már a magyaros szecesszió jegyeit mutató mintáit bársonyra festeni, s hirtelen ötlettől vezérelve az anyag égetésével adott kontúrt a könnyen szétfolyó foltoknak – innét az alapötlet, amelyből rövidesen a bársonyégetés bravúrját díjnyertes szabadalommá fejlesztette.

Műtárgyfotó - Festett és égetett bársonytakarók az Iparművészeti Társulat 1900. évi karácsonyi kiállításán - Greguss Gizella, 1900

Előadása szerint „egy igazi feltaláló szenvedélyével és energiájával” kísérletezte ki, milyen anyagon (főként mélyebb tónusú selyembársonyokon és plüssökön), s az égető tűt milyen, állandó hőfokon tartva tudja elérni a „velour nacré” hatást. Találmányának elnevezése arra az eredményre utal, mikor a minta beégetésével, majd az így nyert rajzolat levasalásával a bársony alapszínét a gyöngyházéra emlékeztető, szivárványosan gazdag árnyalatban, hol ércesen, hol tompán csillogva látjuk viszont. Munkáival még a kísérleti fázisban, az Iparművészeti Társulat karácsonyi tárlatain bemutatkozott a századvégen, majd az 1902-es torinói nemzetközi iparművészeti kiállításon ezüstérmet kapott – ezzel már az előadáson is elbüszkélkedett. 1904-ben St. Louis-ban, rá két évre Milánóban érdemelt aranyérmet, miközben Szentpéterváron, Párizsban, Bécsben, Szegeden és Pécsett is díjakat nyert.

Kiállításfotó - pamlag égetett bársony kárpittal az Iparművészeti Társulat 1901-es karácsonyi kiállításán, kárpittervező: Greguss Gizella, 1901, Budapest

A többi textildíszítő megoldáshoz képest gyors és olcsó velour nacré alkalmazása kimeríthetetlennek tűnt: bársonyból készült faliképeken ugyanúgy alkalmazta a technikát, mint párnákon, terítőkön, függönyökön, paravánok, bútorok és képkeretek betétjeként, de női ruhadíszekre, egész toalettekre is kapott megrendeléseket. „Úrilakásokban mindenfelé ott találhatók ma már ezek s nem egy budapesti szép asszony keltett a szalonokban föltűnést Mirkovszkynétól származó pompás ruhaderekaival, színgazdag, elegáns napernyőivel s más hasonló dolgokkal” – méltatta már 1902-ben a kritikusok és a vevők körében egyaránt népszerű munkáit a Magyar Szalon szerzője. Igaz, az Egy magyar művésznő című írásában Nyitray Aladár még igényét érezte, hogy valamiféle kontextusba helyezze Greguss Gizella talentumát, mikor azt írta, „Mirkovszkyné a művészi tehetséget úgyszólván családi örökségül kapta”, s hosszan magyarázta, mit köszönhet felmenőinek, férjeinek, mestereinek.

Műtárgyfotó - Égetett bársonyterítő (velour nacré) az 1902-es torinói iparművészeti kiállításon - Greguss Gizella, 1902

Pedig a velúr bolyhos felületét kapargatjuk csak, ha nem vesszük komolyan Greguss Gizellának a változóban lévő női szerepfelfogással kapcsolatos, hangsúlyos gondolatait az említett előadásából, nem is beszélve a tragédiák személyiségformáló szerepéről. Márpedig abból neki bőven jutott. Első férje, ifj. Horvát Árpád Szendrey Júlia második házasságából származó fia volt. Tehetséges, nyelveket beszélő, a művészetekre nyitott orvosként ismerték, akit az első felesége, O'Egan Mary halála taszított annyira a mélybe, hogy depresszióját morfiummal kezelje. Greguss Gizella lehetett volna az új reménye, de végül kevesebb mint egy évet tölthettek csak együtt: 1887-ben feladta a szer elleni küzdelmet – stílszerűen egy aranylövéssel. Greguss második férje, a szépreményű, de örök nyughatatlan Mirkovszky Géza festő és építész, aki Thék Endre műhelyében és Lotz Károly mellett is dolgozott, sőt egyike volt az Ezredévi Kiállítás épületei tervezőinek, a nekrológok szerint „önemésztő lázas tevékenysége” miatt elborult elmével hunyt el 44 évesen, 1899-ben az angyalföldi elmegyógyintézetben.

Festmény - az Országos Iparművészeti Múzeum és Iskola távlati képe a zárókő letételének ünnepén, Mirkovszky Géza, 1896

A képletet bonyolítja, hogy Mirkovszky Géza előbb O'Egan Clara – az említett Mary testvérének – a férje volt, talán épp amiatt vette el a zongoraművésznőt, mert a kiszemelt Gizellának megismerkedésükkor már udvarlója akadt ifj. Horvát Árpád személyében. Mind egy művésztársaság tagjai voltak, legkevesebb a régi Zeneakadémiáról ismerhették egymást, ahol O'Egan Clara és Greguss Gizella a zongoraszakra jártak, Mirkovszky Géza és Gizella később ismert festővé lett testvére, Greguss Imre és az épület felsőbb emeltén található Mintarajztanoda festészeti szakosztályát látogatták. Reméljük, tudták követni a neveket, mert akad még egy csavar a történetükben. ifj. Horvát Árpád első házasságából, O'Egan Marytől született, árván maradt fiát felváltva nevelték később az asszonyok: testvére, Horvát Ilona, egykori sógornője, O'Egan Clara és második felesége, Greguss Gizella. Mindennek a mozaikszerű családi-művészi hálónak pedig, mint azt a Bagolyröpte Pest felett című kötetében Buza Péter feltárta, Petőfi szellemi örökösei, a Szendrey-Horvát család s az ő pesti otthonuk, a belvárosi Képíró és Bástya utcákra néző Hét Bagoly ház adta a hátterét – ami már Krúdy regényeiből lehet ismerős. Ha lett volna Blikk a századvégen, külön rovatot érdemelt volna az életük!

Mintalap - legyezők díszítményterve - Greguss Gizella, 1902

Visszatérve Greguss és Mirkovszky kapcsolatára, a művészpár csak a férfi válása után, a Nemzeti Szalonban találkozott újra 1894-ben, ahol egymás mellett állítottak ki – levelezésük, melyet a debreceni Déri Múzeum munkatársa, Szabó Viola Anna publikált, két identitását, művészi szereplehetőségeit kereső ember arcképét rajzolja meg. A Mária Dorothea Egyletben megtartott előadása idején azonban már legfeljebb, ha szellemekkel levelezhetett volna Greguss Gizella. A fenti társaságból rajta kívül 1896-ban született lánya, Mirkovszky Mária és Horvát Ilona érték csak meg a századfordulót. Másodszori megözvegyülése után elvégezte a Mintarajziskolát, s okleveles rajztanári fizetéséből, férje elárverezett műveiből nevelte kislányukat, de a bársonyégetéssel kapcsolatos lázas kísérletei is erre az időszakra tehetők. Mikor azt olvassuk 1903-as előadásában, „hála legyen a leküzdhetlen szabadságszeretetemnek, mely önfentartási ösztönömet a helyes útra vitte és önerőmre támasztott”, nehéz nem arra gondolnunk, hogy inkább a terhelt családi örökség ellenére vívta ki művészi szabadságát, mint annak köszönhetően. Az iparművésznő, akit megrendeléssekkel halmoztak el a pesti polgárasszonyok, s díjakkal a nemzetközi ítészek, sikeres túlélőként, felvilágosult nőként, önálló, befutott művészként – egyszóval nem egy szerepét kereső asszonyként, hanem valódi self made womenként állhatott a színpadon. S megszületett vele a 20. század.

Fénykép, könyvkötés tervek - Greguss Gizella, 1898

Ugorjunk vissza most mégis egy fél évszázadot, és hadd árnyaljuk a képet Greguss Gizella – posztumusz – anyósa, Szendrey Júlia történetével. Az ő emberformáló tragédiája alig húszéves korában indult, mikor előbb Kolozsváron, később, csecsemő fiát hátrahagyva, Pesten kutatta a szabadságharcban eltűnt férje, Petőfi Sándor nyomát. Mi lett volna, ha? – tegyük fel a kérdést, amitől bársonyos borzongás futhat végig minden valamirevaló történész hátán. Szendrey Júlia arra készült 1850-ben, hogy Törökországban keresse fel Bem altábornagyot, utolsó reményét, akinek még lehetett ismerete Petőfi valódi sorsáról. Mi lett volna, ha nem kénytelen Haynau hivatalában kilincselni emiatt a forradalom utáni megtorlás kellős közepén? Mi lett volna, ha kétes ajánlatok helyett útlevelet kapott volna tervéhez, s nem veszi szájára közben Pest népe? Mi lett volna, ha szorult helyzetében nem kénytelen elfogadni a Petőfi-rajongó történész, Horvát Árpád kínálkozó házassági ajánlatát? Ha nem ég rá emiatt a hűtlenség bélyege?

Műtárgyfotó - Hímzett pannó az Iparművészeti Társulat 1898. évi karácsonyi kiállításán - Greguss Gizella, 1898

Szendrey Júlia elfogadóbb környezetet, jobb kompromisszumokat érdemelt volna rövid, küzdelmes életében, vagy ha nem csúszik annyit a magyar polgárosodás, Greguss Gizellához hasonlóan talán egyedül is nevelhette volna elsőszülött fiát, Petőfi Zoltánt. Irodalmi munkássága, versei, naplói és műfordításai (Andersen meséit például ő magyarította elsőként) azonban még így is, Petőfi szellemének árnyékában, s a régi vágású nőcsábász, Horvát Árpáddal való házassága szorításában is megszülettek. A történelmietlen kérdésre azt kell, hogy válaszoljuk, irodalmi szempontból mindez nem annyira lényeges. Alkothatott volna többet, s talán szerencsésebb lett volna, ha nem kell másfél századot várni arra, hogy teljességében csodálkozhassunk rá az életművére, ám Szendrey Júlia így is, úgy is művelt, önálló gondolkodó, író volt – már a vele kifejezetten kritikus kortársak szemében is. „Egy nő több, mint csak asszony” – idézi halálos ágyán írt levelét a hagyatékát újrafelfedező Gyimesi Emese. Bár az idézet zátonyra futott házasságára utalt (ekkora már elköltözött férjétől, s válni készült Szendrey), ám az irodalomtörténész azt is felfedezni véli ebben a mondatban, hogy Júlia érzékelte, mi az a társadalmi nem, miben különbözik a biológiai nemtől. Csak sajnos ezzel is megelőzte a korát.

Műlap - Mirkovszkyné Greguss Gizella céghirdető kártya terve - Greguss Gizella, 1900 körül

„Pedig Szendrey Julia bizonyára boldogabb lett volna, hogy ha büszke, fenkölt lelke hozzá méltó szellemi munkában talált volna vigaszt” – mondta róla fél évszázaddal későbbi előadásában Greguss Gizella, aki ifj. Horvát Árpád hagyatékának gondozójaként maga is sokat tett azért, hogy személyesen soha nem ismert anyósa életművét a közönség később felfedezhesse. Nem nehéz azonban meglátni, hogy „a honvéd özvegye” annyira fontos példaként lebegett a kor modern asszonyai előtt, hogy Greguss Gizella is az ő személyével szemléltette a századforduló társadalmi változásait sokat idézett előadásában. Az iparművésznő – hogy további sorsáról is meséljünk – ekkoriban kezdett egy polgári leányiskolában tanítani, majd órákat adni a fővárosi Iparrajziskolában, ahol aztán 1910-ben rendes tanárrá nevezték ki: szövetmunkákat, kivarrást, gyöngymunkát, illetve rajzot és tervezést tanított, s megvalósult az a régi vágya is, hogy a bársonyégetés technikai bravúrjait továbbadhassa. 1923-ban a női műhely vezetőjeként ment nyugdíjba, s aktív évei alatt mindvégig zongoratanítással is foglalkozott.

Selyem cipő (egy pár) - Greguss Gizella, 1900 körül

Teljes és gazdag életút volt az övé – ami persze nem jelenti azt, hogy az öntörvényű női alkotók társadalmi elfogadottsága egy csapásra megváltozott volna a századfordulón. Utolsó példának még említsük meg Dienes Valéria, az első magyar női egyetemi doktor esetét. Matematikus volt és filozófus eredetileg, aki később mozdulatművészeti rendszeréről, az orkesztikáról vált ismertté – saját emlékiratai szerint azonban komoly belső vívódással fordult csak a tánc felé. „(E)lőször tagadni akartam, majd elismertem” – írja évtizedekkel később arról a folyamatról, ahogy Henri Bergson francia filozófus írásai és a Duncan-testvérek mozgásművészeti előadásai, „a szabadon mozgó test esztétikai bűvölete” hatására a tánccal kezdett foglalkozni. Egy tanulmány szerint eleve azért dolgozta ki az orkesztikát, mert egy tudós nő identitását csak így lehetett összeegyeztetni a korban a táncos szerepével. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációra kényszerült, s bécsi éveiben férje is elhagyta, ezért később, 1922-ben Magyarországra visszatérve már elvált asszonyként építette fel újra magát, s egyúttal a nevéhez fűződő mozdulatművészeti iskolát.

Égetett bársonykép - Greguss Gizella, 1900 körül

Története Szendrey Júliáéval és Greguss Gizelláéval rokon; de példája más szempontból sem légből kapott ebben az írásban, hiszen Dienes Valéria tevékenysége ezer szállal kapcsolódott az iparművészethez. A Magyar Iparművészet hasábjain publikálta első orkesztrikai írásait, tanítványai is nagyobbrészt ebből a körből érkeztek, s a gödöllői művésztelep tagjaihoz, főként Körösfői-Kriesch Aladárhoz és Undi Mariskához Gregusshoz hasonlóan őt is szoros barátság fűzte. Mi több, legfontosabb tanítványa, a módszerét a világháborúk után újra ismertté tevő Mirkovszky Mária táncművész éppen Greguss Gizella lánya volt.

Műtárgyfotó - festett napernyő – Greguss Gizella, 1901

 

Gyakran olvashatnak e fórumon a szecesszió korának csodás tárgykultúrájáról, izgalmas és fordulatos művészsorsairól – mint mondjuk Horti Pálé vagy Mack Lajosé. Greguss Gizella kétségtelenül színfolt e felsorolásban. Mert ha közelről vizsgáljuk mindazt a társadalmi-gazdasági változást, amely e modern irányzatokat előidézte, s kialakította az alkalmazott művészetek kultuszát, az bizony ilyen: kétségekkel, vívódásokkal, tragédiákkal teli sorsokról szól. Nőkről és férfiakról, akik kemény munkával, gyakran született szereplehetőségeikből is kitörve vívták ki helyüket a művészetek történetében. Greguss Gizella imádta a szürke árnyalatait, amit ma már csak töredékesen adnak vissza a korabeli fotók – de a mi történetünk biztosan szürkébb lenne az ő modern, női sorsa nélkül.