A múzeumi gyűjtemények nemcsak egyértelmű, funkciójukat híven tükröző és történelmi tárgyakat őriznek. Esetenként olyan objektekkel is találkozhatunk, amelyek első látásra gondolkodóba ejtik az „utca emberét”: vajon mire használták ezeket az eszközöket eleink?
Mikor aztán egy-egy tárgy felfedi titkait, a homlokunkra csapva jót nevethetünk korábbi feltevéseinken. Mivel a leghagyományosabb gyűjteménnyel rendelkező múzeumok is rejtenek néha gyöngyszemeket, lássuk, az Iparművészeti mivel lepi meg közönségét!
Porcelánból készült polipforma, dísztárgy, amely egymásra rakott, stilizált fahasábokat vagy szarvasagancsot formáz: ezek voltak a legjellegzetesebb válaszok a Meisseni Porcelángyárban készült műtárgy láttán. A fenti elképzelésekkel ellentétben azonban a 19. század végén teljesen más funkciót töltött be ez a kék-fehér színű objekt. A fotón egy 12 személyes asztali készlet részeként gyártott késbakot láthatunk. Ez a támaszték arra szolgált, hogy a szépen megterített asztalnál – evés közben – a használt kést ne a frissen mosott damaszt terítőre helyezze a vendég.
„Gyertyatartó dobozkának tűnik, mellette szép díszes beépített óra.” „Szerintem díszóra, mellette kis tárolóban pedig gyertya, hogy a tulajdonosa sötétben, a gyertya meggyújtásával is lássa, mennyi az idő.”
Micsoda ötletes megoldásnak tűnhet ez utóbbi válasz, hisz a 18. század második felében, az említett óra készültekor még nem volt elektromos világítás. Ma csak felkapcsoljuk az éjjeli lámpát, megnyomjuk a telefon kijelzőjét és már tudjuk a pontos időt. Pedig évszázadokkal korábban egyes ébresztőszerkezetek még puskaporral működtek, ez a darab ennek szép példája. Egyik hosszanti oldallapján kis puskaportartó mélyedés, két végén egy-egy gyújtólyuk. Ezek egyike az óra oldalára erősített kis ágyúhoz, a másik – az ott elhelyezkedő gyertya meggyújtására – a belső rekeszhez vezet.
„Színházi látcső tárolója vagy röviditalkészlet. De lehet, hogy apró üvegekben vihető alkoholos ital, mindez egy tárolóban, hogy ne törjön az üveg.” Nos, nem nyert! Képükön egy 1860-as években készült, igényes bőrkötésű, belül bársonnyal bélelt úti toilette- és varrókészlet látható. Ha az iménti linkre kattintanak, láthatóvá válik, hogy a doboz belseje milyen sok piperetárgy tárolására volt alkalmas: ez a 11 cm magas és 12 cm széles kis dobozka a varró- és kézápoló eszközök mellett illatszeres üvegcséket is rejtett, ezáltal segítve az úton lévő tulajdonosát a jólápoltság érzetében.
„Szenteltvíztartó!” Szinte minden megkérdezett „tesztalanyunk” egyöntetűen ezt válaszolta a kagylóformájú, csigavonalban végződő edényke láttán. Amint felfedtük valódi funkcióját, szinte már mindenki belátta, hogy ez a kis csésze tényleg hasznos lehetett. A „szürcsölő” ugyanis a 17. századi magyarországi ötvösség jellegzetes tárgytípusa, és feltehetően betegitató edényként szolgált. Ennek segítségével a beteg gyógynövények főzetét fogyaszthatta.
Teleki Mihály szürcsölőjén kívül a tárgytípus négy további példánya ismert: kettőt a Nemzeti Múzeum őriz, két további pedig müncheni és londoni magángyűjteményekben található. Ezek mindegyike magyar, illetve erdélyi vonatkozású, néhányra az eredeti tulajdonos nevét és címerét is rávésték. Ezek közé tartozik az itt bemutatott szűrős csésze is, amely Teleki Mihály (1634–1690) erdélyi kancellár számára készült halálának évében, 1690-ben. A tárgy gróf Teleki László kolozsvári gyűjteményének darabjaként szerepelt az 1896. évi millenniumi kiállításon, s ebből az alkalomból az Iparművészeti Múzeum galvanoplasztikai másolatot készíttetett róla Herpka Károly ötvösmesterrel.
