A Ráth-villa eredeti berendezéséről két – eddig ismeretlen – enteriőrfestmény került A mi szecessziónk című kiállításba. Ezek csak időszakosan, január végéig láthatóak a Városilgeti fasorban, főként azért, mert az egyik magántulajdonban van. Hogy pontosan mikor készültek, nem tudni, annyi biztos, hogy már Ráth György, az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának halála után, amikor az épület földszinti része múzeumként működött. Az egyik Apátfalvi Czene János, a másik Zádor István műve, és a Czene-festménynek köszönhetően fény derült az Iparművészeti bútorgyűjteményében található egyik karosszék eredetére. További meglepő adalék, hogy a múzeum birtokába került alkotást Horváth Hilda művészettörténész a miskolci kocsonyafesztiválon fedezte fel.
Feltehetően az 1920-1930-as években készülhetettek a Ráth-villáról azok az enteriőr-festmények, amelyek a villa emeletén láthatóak január végéig. Nem tudni pontosan, mikor festette képét Apátfalvi Czene János, nincs rajta évszám. Zádor István művén találtak dátumot a múzeum munkatársai, de nem tudják eldönteni, 1925 vagy 1923 szerepel rajta – mondja A mi szecessziónk című kiállításának kurátora, Horváth Hilda művészettörténész.
Az bizonyos, Ráth György 1905-ös halála után be lehetett jönni a villába, mivel múzeumként szolgált, és a művészek bátran megfesthették a szobabelsőket. (1907-ben iktatták törvénybe az Országos Ráth Múzeum létrehozását az Iparművészeti Múzeum fennhatósága alatt.) A két világháború között az eredeti berendezéssel és elrendezéssel találkozhatott a közönség.
Bár van ellenpélda, többnyire nem élvonalbeli művészek alkotásai az enteriőr-festmények, amelyek főként a békés, idilli, nagypolgári lét kellékeit és környezetét ábrázolják. Bizonyos szempontból mégis segítséget jelenthetnek ezek az alkotások – teszi hozzá a művészettörténész. A fotókkal ellentétben itt nem feltétlenül tűpontosan azonosíthatóak a tárgyak – hacsak nem tudjuk, mit kellene keresni –, de az egykori otthonok színvilágáról, hangulatáról, a berendezők stílusérzékéről, egy-egy korszak vagy társadalmi réteg ízléséről, szokásairól rendkívül sokat elárulnak.
Zádor István amúgy több ismert enteriőrt megörökített. A villában látható festménye Ráthné kis fogadószobáját ábrázolja, amely jelenleg szecessziós fogadószoba a múzeum állandó kiállításában. Zádor képe az 1920-as évek első felében készülhetett – és Horváth Hilda azt feltételezi, akár „ujjgyakorlat” lehetett, mielőtt a Sándor-palotában elkezdett dolgozni. Erről a szobáról nem ismerünk 20. század eleji fotót. A II. világháború idején készült Leica-felvétel az Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Kőszeghy Elemér Ingó műemlékek leltárában található.
Kiemelt helyet kapott a kompozícióban és a szobában is Ráth György bronz büsztje, Stróbl Alajos alkotása. (Ráth ún. gemmák szobájában pedig a feleségemárványból faragott mellszobrát őrizte, amely szintén Stróbl alkotása. Most mindkettőt a bejáratnál tekinthetjük meg.) Ráthné kis fogadószobájába viszonylag sokféle bútor került, 18. század végi, német vagy osztrák karosszékek és kanapék várták a vendégeket.
Apátfalvi Czene János festménye kutatási eredménnyel is szolgált a múzeumnak. Az alkotás a Ráth-villa nagy fogadószobájának képtár felőli sarkát örökítette meg. Horváth Hilda összevetette a képet a Ráth Múzeum nagy szalonjának 1906-ban készített fotójával, valamint Radisics Jenő igazgató abban az évben összeállított műtárgy-leírásaival. A terem javát elfoglaló itáliai ülőgarnitúra mögött alig látszik a fotón az a karosszék, amelyet Czene a helyéről kiemelt, és a kandalló elé állítva festett meg. Így a Ráth-gyűjtemény piros – fehér csíkos kárpittal bevont, 18. századi karosszéke hangsúlyos szerepet kapott. Korábban csak annyit tudtak róla Piros Ferenc nevű altiszt feljegyzése alapján, hogy a Ráth Múzeumból az Üllői útra, az Iparművészeti Múzeumba vitték. Arról nincs információ, hogy a Ráth Múzeum megnyitását követően mikor és miért adták oda az Iparművészetinek. Csak 1962-ben vették nyilvántartásba, mint ismeretlen eredetű raktári tárgyat. A karosszék azonosítását most ez a festmény tette lehetővé, amely tehát még a bútor elszállítása előtt készült.
A Zádor-kép elég sajátos módon került a múzeum gyűjteményébe. Horváth Hilda a miskolci kocsonyafesztiválon találta a járdaszélére lerakva. Kérdezte az eladótól, vajon mi látható rajta. Ő a nagycenki kastélyra tippelt, de a művészettörténész elárulta neki, hogy ez a Ráth-villa. A múzeum végül megvásárolta a festményt, az eladó még annyit árult el róla: az Ecseri-piacon szerezte be.
A másik magántulajdonban van, és ez is véletlenül került elő. Kieselbach Galéria webshopjában bukkant rá a tulajdonosa, aki a 4-6-os villamoson cipelte haza. Ennek sem igazán ismerhető az eredete, hagyatékból kerülhetett elő, és a galéria munkatársai sem igazán tudták, hogy a Ráth-villa látható rajta. Hogy miként derült ki mégis? Azt ugyanolyan titok fedje, mint oly’ sok mindent a festményekkel kapcsolatban.
Az enteriőrökről elemző cikket írt Horváth Hilda, amelyet a karácsonyi Art magazinban olvashatnak.
