A holdújév, avagy „tavaszünnep" a számos hiedelemvilágban megtalálható télbúcsúztató, tavaszváró és szerencsét varázsló ünnepek közé tartozik, a hagyományos kínai naptár szerinti új évet köszönthetjük ilyenkor. Megannyi szokás és legenda kapcsolódik ehhez az időszakhoz, na meg persze egy sor míves iparművészeti remek múzeumi gyűjteményünkből.
A tavaszünnep minden évben január 21. és február 21. közé, kezdete pontosan újholdra esik. Hogy pontosan mikor ünnepeljük, azt egy i.e. 6. században kialakult módszerrel, holdnaptár segítségével számolják ki. A hagyományos kínai naptár egy luniszoláris időszámítási rendszer, ami egyaránt figyelembe veszi a nap és a hold járását. Európában főként a falusi emberek körében a 19. század közepéig az időszámítás gyakran használt, hétköznapi eszközei voltak a holdórák. Ilyen szerkezetre az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is rábukkanhatunk.
Ennek a 17-18. századi stílusban megmunkált holdórának az eredete kétséges, azonban az megállapítható, hogy egy német mester műhelyében készült. Feltehetően mutató és egyéb szerelvény is tartozott a szerkezethez. Az óralapot két egymáson elforgatható litográf palából készült korong alkotja; a felsőre a hét napjainak asztrológiai jelképei kerültek, míg az alsó korongon a hold fényváltozásainak ciklusa látható. A holdóra segítségével előre kiszámítható a nappalok és éjszakák hossza, a hold fényváltozása, illetve a hét napjainak dátuma az egyes hónapokban. Ehhez hasonló műszerrel tehát kiszámítható a mozgó ünnepek kezdete és vége, így például a kínai tavaszünnep dátuma is, ami idén 2024-ben február 10. és 24. közé esik.
A kínai holdnaptár 12 ciklikusan váltakozó állatövi jegye közül az idei a sárkányé. A legenda szerint Jáde császár versenyt hirdetett a 12 égövi állat között szárazföldön és vízen át, hogy eldöntse, az évek során milyen sorrendben kövessék egymást. A sárkány – a dicső első hely várományosa – Jáde császár legnagyobb megdöbbenésére csak ötödikként ért célba. Ennek az oka a verseny után hamar kiderült, a sárkány jó szándéktól vezérelve megállt, hogy segítsen a bajba jutott falusiakon, így maradt le az élbolytól. Bizony, a sárkány Kínában jóságos lény, alakjához a bölcsesség, megfontoltság társul. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében több száz kínai szövettöredék között megbújik pár sárkánnyal díszített anyag is, például fentebb egy aranyszínű fém vetülékfonallal átszőtt, selyem fríz a 18. század második feléből. Ezen a szöveten elölről, míg a következő, szintén ebben a korban készült selyem szövettöredéken pedig oldalnézetből is szemügyre vehetjük a sárkány alakját, hosszú fejét, éles karmait, pikkelyes bőrét.
A sárkányt jelentő kínai írásjegy első felbukkanása a Jin-kori (i.e. 14. század) jóslócsontokhoz köthető. Az archaikus karakter modern megfelelőjéhez képest jóval képszerűbb, hosszú testű, hosszú fejű állatot ábrázol, fején szarvakkal. Kína mitológiai rendszerében a Sárkánykirály a vizek ura, alárendeltjei a mennydörgés, a villám, a szél és az eső istenei. Kultusza rendkívül elterjedt volt már a régi időkben is, a patakok, folyók partján, gázlóknál és kutaknál seregnyi szentélyt állítottak a Sárkánykirálynak. Mikor aszály pusztított, a sárkány szobrát kivitték a templomból, és a tűző napra tették, árvíz idején pedig körbehordozták a vidéken, hogy megmutassák neki az ár martalékává vált terményt, remélve, hogy megenyhül, és véget vet a víz tombolásának. Hasonlóképpen a Sárkánykirályhoz fordult a nép a tűzvészek elkerülése érdekében is. A hagyományosan fából készült, könnyen lángra kapó tetőszerkezeteket keleten gyakran díszítették sárkánymotívummal, remélve, a víz elem jelenléte megelőzi a tűzvészt.
A sárkány oltalmára nagy szükség lehet az évnek ebben a szakában is, ugyanis a holdújévi petárdázás és lampiongyújtás veszélyes műfaj. A tűz és a piros szín vidámsággal köszönti az új évet, Kínában ilyenkor piros papírkivágással, szerencsehozó kalligráfiával, lampionokkal díszítik a házat. De az alkalomhoz illő választás lehet a vörös viselet, például a képen látható borjúbőr táska, amely 2010-ben került az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe. Megálmodója a MOME-n és Finnországban tanult Seres Edina kortárs ruhatervező, aki 1995-ben alkotta meg egyedi megoldásokkal és formabontó vonalakkal ezt a darabot. Egy bőrpántokba bújtatott bambuszpálca adja a táska csingafa-szerű (vízhordórúdszerű) fülét, amely keleties összhatást kölcsönöz a táskának. Úgy tartják, az örökzöld bambusz a hosszú életet, egyenes, égbe törő szára a hajlékonyság és erő közötti arany középutat szimbolizálja.
A számos szerencsevarázsló hagyomány között egy nálunk is jól ismert szokás az óév utolsó napján megszabadulni a rossz gondolatoktól, berögződésektől, jelképesen és ténylegesen is időszerű lehet a nagytakarítás. Ehhez talán meghozhatja a kedvet ez a díszes ezüstözött lapát a hozzá tartozó morzsaszedővel, amelyet a párizsi Christofle cég készített az 1890-es évek elején. Charles Christofle ötvös család sarjaként 1830-ban került a kis családi ékszerműhely élére, amit később fia és unokaöccse vett át. A Ráth-villa állandó kiállításán több Christofle-termék mellett ez a finom megmunkálású morzsalapát is látható. Részleteit megfigyelve az egymásba fonódó indák közül három kismadár bújik elő. A tavasz hírnökei is lehetnek, akik azt üzenik, élvezzük az élénkülő napsugarakat, amiből új erőt gyűjthetünk a sárkány évére. Boldog tavaszünnepet kívánunk!
