Ma már külön népszerűsítést igényel, ám egykor a legfontosabb értékeink közé tartozott a házasság. Ugyan száz év alatt megtízszereződött a válások száma, a kapcsolatok azért korábban is törékenyek voltak – legfeljebb több érdek tartotta egyben a repedések után a feleket. Kerámiakincseink sokat mesélhetnek erről!

Színes fedőmázakkal festett cserép emléktál - Kaesz Gyula és Lukáts Kató házasságára, Kovács Margit munkája, 1930 körül, Magyarország

Állandó megújulásban – idén ez volt a mottója a brit kezdeményezésre tizenhét éve Magyarországon is elindított Házasság Hete Mozgalomnak. Bár a rendezvénysorozatot a Valentin-nap hetére időzítik, az üzenete inkább szól a már hosszú évek óta házasságban élőknek, mint azoknak, akik most tervezik összekötni az életüket. A statisztikák javultak valamennyit az elmúlt években, de még ma is három esküvőre jut egy válás – érthető, ha a meglévő házasságok ápolását propagálják a kezdeményezők, s a gyakorlati példamutatásra helyezik a hangsúlyt. Persze, ne ámítsuk magunkat, az együttmaradás nem csak ma kihívás. Fogalmazzunk inkább úgy, a boldogsághoz való jog az a relatíve új fogalom, ami tizenegynéhány évnyi együttélés után ma gyakran radikális lépésre késztetheti a házasfeleket.

”Magyar szerelmespár ”, Herczeg (Weiss) Klára tervező, Kister Porcelánmanufaktúra (A.W.F. Kister G.m.b.H.), máz felett színesen festett porcelán kisplasztika - 1936, Scheibe-Alsbach; Németország

Hasznos is, ha a hasonló kezdeményezések segítik eloszlatni a lila ködöt. A szerelem és a házasság fogalmainak versekben és dísztárgyban egyaránt követhető változása ugyanis ezzel a tanulsággal szolgál: mindig is a vágyott ideált kergettük valódi kincseink értékelése helyett. Törékeny szépségeink, kerámia- és üveggyűjteményük szerelmet, udvarlást, menyegzőt és nászéjszakát ábrázoló dísztárgyai remek példái ennek az ellentmondásnak. Weiss Klára például kifejezetten tömegigényre reagálva, vitrinekbe való nippnek tervezte azokat az art deco kisplasztikáit, amelyből ezt a magyar szerelmespárról mintázott figurát mutatjuk – igaz, az ő házassága, ahonnét a Herczeg vezetéknevet örökölte a szobrász, nem bizonyult örökéletűnek. Mégis amellett érvelünk, hogy ne csapják az első viták hevében a falhoz a tányért. Emlékeztesse önöket erre egy másik, egykorú gyönyörű kerámia, Kovács Margit színes fedőmázakkal festett tálja nyitóképünkön, amellyel egy minden nehézséget együtt átvészelő művészpár, Lukáts Kató és Kaesz Gyula házasságának állított emléket.

Zöld ónmázas kályhacsempe - udvarlási jelenet ábrázolásával-a besztercebányai Ébner-házból, 1500 körül, Besztercebánya

Ha az ellentmondás gyökereit keressük, nem kell túl távolra visszatekintenünk.
A szerelemnek, boldogságnak sokáig inkább csak az esküvői szimbolikában volt helye, nem a házasságokban, hiszen azok többsége egészen a századfordulóig családi érdekek alapján köttetett – a hatalom és a vagyon megalapozásának, vagy éppen átmentésének bevett módja volt. Olyannyira, hogy a lovagi korban még kifejezetten ütközött a vágyott és a megélt érzelem fogalma. Az ekkor kialakult ideálképek mégis tartósan kísértették a házasulandókat, a hódolás színpadias gesztusát mentették át például az udvarlás későbbi ábrázolásai. Csodálják csak meg ezt a besztercebányai Ébner-házból származó reneszánsz kályhacsempét, vagy a volkstedt-i porcelángyár évszázadokkal későbbi zsánerjelenetét. A jövendőbeli párost szinte kivétel nélkül idillikus, kerti jelenetekben ábrázolták, s mint a mesében, madarak, virágok vallottak a szerelmükről... Ami a valóságban persze vagy fellángolt, vagy sem, sokáig nem számított ez, hiszen nem múlandó érzelmekre alapozták a hosszútávú szerződéseket.

Színesen festett porcelán kisplasztika, bronz talapzaton - Mária Jozefa Karolina szász hercegnő és Lajos Ferdinánd francia királyi herceg eljegyzése, Johann Joachim Kändler modell, Meisseni Porcelángyár, 1747

A boldogság ígérete fedőmáz volt, amellyel a kamaszos ideákhoz igazíthatták a gyarló érdekeket. S minél nagyobb volt a tét, annál idillibbnek tűntek ezek a jelenetek. Johann Joachim Kändlerről, az 1731-ben Meissenbe hívott modellőrről már meséltük, hogy ő honosította meg a barokk és a rokokó formanyelvét az európai porcelánművészetben. Csodálatos kisplasztikái, népszerű páros jelenetei erősen táplálták a szerelemmel, házassággal kapcsolatos romantikus elképzeléseket is. A Mária Jozefa Karolina szász hercegnőről és Lajos Ferdinánd francia királyi hercegről készült nippje a legjobb példa erre. Ha vesszük a fáradságot, és felcsapjuk értelmezéséhez a történelemkönyveket, egészen borzalmas jelentőséget kapnak az eljegyzési jelenetben szereplő angyalkák. A francia trónörökös itt megörökített második házasságkötését tragédiák koszorúzták: előző felesége alig néhány hónappal korábban halt meg gyermekágyi lázban, kislánya pedig a következő évben követte édesanyját a sírba.

Aranyozott, színesen festett porcelán kisplasztika - Arab férfi dudával (a Nászmenet című együttesből), Adolph Amberg tervező, Királyi Porcelánmanufaktúra (Berlin), 1910

Nem kevésbé borús a háttere ennek az arab dudást ábrázoló szobrocskának sem. A historizmus és a szecesszió évtizedeiben alkotó német szobrász, Adolph Amberg eredetileg ezüstből készítette volna el Nászmenet című húszrészes együttesét Vilmos herceg és Cecília mecklenburgi hercegnő esküvőjére. Munkája azonban nem nyerte el az örömapa, II. Vilmos császár tetszését, ezért csak az 1905-ös menyegző után évekkel, a berlini Királyi Porcelánmanufaktúra kivitelezésében valósulhatott meg a különböző népek képviselőit ábrázoló sorozat – ennek egyik figurája ez a férfialak. S hogy mit mesél az érzelmekről? Nos, nem éppen a Rómeó és Júliához fogható történetet. Vilmos hercegnek valódi választottját, a berlini operában ekkortájt Júliát alakító amerikai énekesnőt, Geraldine Farrart kellett otthagynia a „rangjához méltó” frigyért. Vajon megérte erőltetett házasságokért feladni a gyászt vagy a szerelmet? Döntsék el maguk – végül Lajos Ferdinándból és Vilmosból sem lett uralkodó.

Alexandra Pavlovna porcelán étkészlete, Cári porcelánmanufaktúra (Szentpétervár), 1790–1796

Egy újabb birodalmi érdekházasságról, s szintén tragikus sorsról mesél gyűjteményünk egyik leggyönyörűbb, nagyobbrészt épségben fennmaradt étkészlete is, amely József nádor első felesége, a Romanov-házból származó Alexandra Pavlovna nagyhercegnő kelengyéjének részeként érkezett Magyarországra 1800 februárjában. Az eredetileg mintegy 60 darabos porcelánkészlet a cári udvarnak dolgozó szentpétervári manufaktúra klasszicista stílusú, az ókori Itália épületeivel díszített munkája. Hasonló étkészleteket kaptak nászajándékba Alexandra húgai, a szintén az európai kapcsolatok ápolása érdekében kiházasított Jelena és Jekatyerina is. A nádorné azonban, akinek állítólag a magyar trikolor ötletét is köszönhetjük, nem élvezhette sokáig a budaiak vendégszeretetét: alig 17 évesen, gyermekágyi lázban hunyt el ő is. S tegyük hozzá, Napóleon hatalomra kerülése után az orosz-osztrák birodalmi érdek, ami miatt korai házasságra kényszerült, szintén semmissé lett.

Porcelánfajansz falitál - lakodalmi jelenettel, Klein Ármin dekortervező, Zsolnay-gyár (Pécs), 1881

Mikor a kapcsolat kiüresedéséről, elhidegülésről, hűtlenségről vallanak a válni készülő házastársak a békítő tárgyalásokon, érdemes felidézni, mekkora tragédiákat rejthettek magukban az egykori „érdekházasságok”, s micsoda kincset kapott a kezébe a 20-21. század embere a szerelmi frigy valódi lehetőségével. Nézzek csak meg jól ezt a népszínművet idéző, negédes lakodalmi jelenettel díszített Zsolnay-tálat – az örök boldogságról szóló elvárásaink legalább olyan hamisak, mint az ideálok, amelyekkel évszázadokig vigasztalták az egymás mellé parancsolt fiatalokat. S ha esetleg elvarázsolná önöket a nymphenburgi porcelánmanufaktúra itt látható plasztikája a nászéjszaka rokokó zsánerjelenetével, a gyönyörű baldachinos ággyal és a szolgálók hadával, megint csak kiábrándító információkkal szolgálhatunk. Pierre Antoine Baudouin francia festő rajza, amiről a kisplasztikát mintázhatták, a kommentárok szerint azt ábrázolja, amint egy fiatal menyecskét ágyba kényszerítenek a szülei a menyegző éjszakáján. Kortársai ráadásul erkölcstelennek bélyegezék a rajzot, mert nem az első éjszaka idilljét, hanem a valóságát mutatta meg.

Színtelen mázzal fedett porcelán plasztika - Rokokó zsánerjelenet (”Le couché de la mariée” / ”A nászéjszaka”), Porzellanmanufaktur Nymphenburg, 1770 körül

Félreértés ne essék, mindenkinek egyenlő joga van a boldogsághoz, s igaz az is, hogy egy házasság valóban bizonyulhat rossz döntésnek utólag, vagy akár menet közben is félremehet. Ma már szerencsére van lehetőségünk kilépni belőle, ha azt tartjuk jó megoldásnak. Ám mielőtt ítélkeznénk saját kapcsolatunk felett, érdemes megvizsgálnunk azt is, mi az a vágyálom, amit kergetünk, s hogy miért mondtuk ki egykor a boldogító igent. Mert könnyen lehet, éppen az a valódi, törékeny érték, amit éppen eldobni készülünk.

Wolfgang von Stubenberg és Anna Crescentia Scheitt 25. házassági évfordulójára készült, színesen festett kőcserép díszedény fedéllel – címerpárral, 1649, Kreussen (Bajorország)