Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Nagypolgári életérzést, letisztult enteriőröket, modern bútoregyütteseket kínáltak a nyomorult lakásviszonyokhoz, a dzsentrivilág zsúfolt ízléstelenségéhez szokott közönségnek az 1903-ban indult tavaszi lakberendezési kiállítások. A látogatók falták a varázst, de a rövidéletű sorozat végül magukat az iparművészeket vezette rá fontos kérdések megválaszolására.

Terv - ebédlő berendezése, Horti Pál tervező, 1903, Budapest

Spontán ötletnek indult, ám a századfordulóra az alkalmazott művészetek legfontosabb hazai fóruma lett a múzeumunkban szervezett téli kiállítássorozat – meséltük nemrég az Iparművészeti Társulat karácsonyi vásárairól. A kezdeti kudarcos kísérletezésből másfél évtized alatt az Üllői úti múzeumépület tágas földszinti termeit megtöltő, tízezreket vonzó népünnepéllyé váltak ezek a tárlatok. Olyannyira, hogy a különböző méretű polgári lakások – a nyolcszobás úri laktól a garzonig – kulisszái közé telepített teljes enteriőröket 1903-tól már önálló tavaszi lakberendezési kiállításokon csodálhatta ugyanitt a közönség. Ma e mellékszál kerül főszerepbe: a tavaszi tárlatok története ugyanis sok tanulsággal szolgál a századelős lakáskultúráról – a vágyról és a valóságról is.

Kiállításfotó - Toroczkai Wigand Ede tervezte szalonberendezés az Iparművészeti Múzeum 1903. évi Tavaszi Lakberendezési Tárlatán, 1903, Budapest

„Mindnyájan ismerjük a budapesti és vidéki városi lakásokat s valami nagyon jót a legritkább esetben mondhatunk róluk. Akár kétszobás bérlakásról van szó, akár 6–10 szobás appartement-ok birtokosai vagyunk, jogos, a mindennapi szükségleteket kielégítő praktikus igényeink nem eléggé méltányoltatnak” – adott lehangoló látleletet Lakásművészet a háború után című 1918-as cikkében a gyengén kivitelezett, előnytelen elrendezésű városi otthonokról Faragó Ödön, a korszak keresett bútortervezője. Ugyan a kényelem és az otthonosság megteremtése vált a századfordulóra a tehetősebb családok céljává lakóterük kialakításakor, s persze az, hogy az otthonuk mérete és berendezése társadalmi státuszukat is tükrözze, ebben a rohamosan átalakuló korszakban a lakáshelyzet, s a benne élők lehetőségei, igényei valójában igencsak lesújtó képet mutattak.

Kiállításfotó - Toroczkai Wigand Ede tervezte konyhaberendezés az 1903. évi Tavaszi Lakberendezési Kiállításon, 1903, Budapest

A kiegyezés utáni négy évtizedben a belsőbb országrészek, s azon belül a két szélső pólus, a tanyavilág és dinamikusabban fejlődő városok felé kezdett áramolni az akkori Magyarország javarészt még falusias körülmények közt élő lakossága. Az egyesített főváros lélekszáma egyenesen megnégyszereződött ebben az időszakban! Az itteni lakásállapotok, ha nem is adnak általános képet, azért jól jellemzik az urbanizáció gócpontjait. Budapesten a 90-es évektől a háromemeletes, a századfordulótól a négyszintes bérpaloták száma gyarapodott a leginkább, s a háború kitörésekor egy tömbben már átlagosan 50 fő lakott. A fővárosiak kétharmada ezzel együtt is komfort nélküli, egyszobás lakásokban tengődött, s a háromnál több helyiséggel rendelkező otthonok az ingatlanok alig 5 százalékát tették ki. Igaz, a három vagy több szobás lakásokban már szinte kötelező volt cselédet tartani, hiszen a személyzet hiánya volt a valódi választóvonal, a szegénység ismertetőjegye.

Kiállításfotó - Undi (Springholtz) Mariska tervezte gyerekszoba berendezés az 1903. évi Tavaszi Lakberendezési Kiállításon, 1903, Budapest

Érzékletes képet fest a körülményekről az átlagos pesti bérház keresztmetszete. Az alsóbb emeletek utcai frontjait a tulajdonosok és módosabb bérlők nagyobb lakásai foglalták el, a felsőbb emeleteken egy-két helyiséges, komfort nélküli otthonokat béreltek a kevésbé tehetősek, míg az épület hátsó traktusaiban, ahol gyakran műhelyt, istállót is találunk, éjszakánként „ágyra járó” vendégeknek adtak ki minden szabad felületet – hiszen a fővárosiak harmada ekkor idegenekkel osztotta meg otthonát. A nagyobb apartmanok sem a praktikusságukról voltak híresek. A hálószobákat csak alvásra, a szalont – vagy fogalmazzunk szerényebben: besötétített nappalit – szinte csak vendégfogadásra használták. Az élet az étkezőben és a konyhában zajlott, fürdőszoba és gyerekszoba elvétve akadt a századfordulós otthonokban. Az „úri középosztályt” másoló, bécsi, ritkábban londoni mintákból merítő polgárság súlyos bútorokkal, korosztálytól és ízléstől függően biedermeier, historizáló, esetleg szecessziós hangulatú berendezéssel zsúfolta tele a rendelkezésére álló teret.

Kiállításfotó - Vass Béla tervezte hálószoba berendezés az Iparművészeti Társulat 1907. évi Tavaszi Kiállításán, 1907, Budapest

„A pesti polgár lakását ma körülbelül ugyanazok a tényezők determinálják, mint egész vitalitását: keleti kényelemszeretet, térpazarlás, a kicsinyességig menő szeretete a smukknak, bizonyos sablonok felé való törekvés, amelyeket azonban az állandó izgalmak mégsem engednek végképpen kialakulni és végül egy kis kacérkodás az arisztokratikussal, az excentrikussal, a kozmopolitikussal” – írja 1914-ben a Magyar Iparművészet kritikusa (A polgári lakás pszichológiája). Az Iparművészeti Társulat tavaszi tárlatai nemcsak attól voltak izgalmasak, hogy ehhez a dzsentrivilághoz képest milyen modern álmot kínáltak közönségüknek világos, tágas, letisztult enteriőrjeikkel. Vállalt előképeik, kompromisszumaik, s mindenekelőtt a munkájukról beszámoló kritikák arról is sokat elárulnak, milyennek ismerték valódi megrendelőket a kor ünnepelt, világlátott iparművészei.

Kiállításfotó - úri dohányzó-szoba Toroczkai Wigand Ede által tervezett berendezése az Iparművészeti Társulat 1907. évi Tavaszi Kiállításán, 1907

Beszédes például Diner-Dénes József beszámolója az első, 1903-as lakberendezési tavaszi kiállításról, mikor leszögezi: „nálunk is ideje már, hogy a művészeket magukra hagyjuk és arra kell törekednünk, hogy a közönséget neveljük a művészetre”. Bevezetőjében hosszasan ecseteli, hogyan forrott ki alig egy évtized alatt az önálló, magyaros jelleget tükröző hazai műipar, miközben a közönség „még sokkal kevésbé ítél önállóan, semhogy az abszolút eredetiséget be tudná fogadni”. Meglátása szerint az angol bútorok célszerűsége és kényelme, a skót lakberendezés magas technikai és művészi színvonala ugyanúgy példaként lebegett a kortárs hazai bútortervezők előtt, mint a modern belga lakáskultúra anyaghasználata, józan konstrukciói. Mindez szerinte ellentétben állt azzal, hogy a magyar megrendelők erősen igényelték még a történelmi jelleget, a csillogó díszeket. Mint írja, „minden műipari munkát művészi frázisokkal kell fölcicomázni, hogy nálunk igazán értékesnek tartsák.”

Kiállításfotó - Fehérkuthy Bálint-Dósa Lukács tervezte hálószoba berendezése az Iparművészeti Társulat 1909. évi tavaszi kiállításán, 1909, Budapest

„A viktoriánusi idők kispolgári ízléstelenségének középeurópai értelmezése volt ez az «új lakásművészet» – s ahogy laktak, úgy öltözködtek, olvastak, «társalogtak»” – jellemezte Márai Sándor a finoman szólva is eklektikus századvégi otthonokat az Egy polgár vallomásaiban. Nem láthatunk bele minden egyes korabeli szalonba, de az biztos, hogy azt az éles kontrasztot, amit a hasonló vallomásokból kiolvasható vegyes közízlés, valamint a lakásművészeti kiállítások Adattárunkban megőrzött, itt látható felvételei között tapasztalunk, jól érzékelhették a kortársak is. Már az első, 1903-as tavaszi tárlatnak közel 12 ezer fizető látogatója volt az ingyen belépő iskolásokon, társulati tagokon túl. Olyan kiemelkedő volt az érdeklődés, hogy előbb a Magyar Királyi Államvasutak kezdett mérsékelt árú menetjegyeket értékesíteni a lakberendezési tárlatra érkezőknek, később inkább az Iparművészeti Társulat utaztatta vidékre a tárlatait, de hasonló enteriőr-bemutatók születtek magánkezdeményezésre, például 1905-ben a Műbarátok Körének szervezésében is.

Kiállításfotó - Wessely Vilmos tervezte gyerekszoba berendezés az Iparművészeti Társulat 1907. évi Tavaszi Kiállításán, 1907, Budapest

„A lakás berendezése a háziasszony lelkének tükre” – idézi egy korabeli életmódtanácsadó, Nogall Janka sorait a polgári otthonok kapcsán Fónagy Zoltán történész, utalva arra, hogy az urbanizáció és az átalakuló életstílus következménye a lakáskultúra felértékelődése is. A lakberendezési kiállításoknak áttételesen ez az újkeletű érdeklődés okozta a vesztét. Az Iparművészeti Társulat névleg karácsonyi és tavaszi vásárai valójában egész évre lekötötték az Üllői úti épület földszinti tereit, alig néhány hónapot hagyva a gyűjteményét ekkoriban dinamikusan gyarapító múzeum más, alkalmi tárlatainak. Az 1906-os milánói fiaskó után, mikor tűzvész pusztította el a világkiállítás magyar pavilonját, a faszerkezetű lakásenteriőröket is egyre kevésbé látták szívesen az épületben. 1912-ben aztán végleg bezárt a bazár – a Társulat meghajolt az érvek előtt, s átmeneti helyszínt kerestek vásáraiknak, de a végleges megoldásra túl sokáig, a háború miatt egészen 1925-ig kellett várni.

Kiállításfotó - Menyhért Miklós tervezte társalgó ablakfülkéjének berendezése az 1912-es Lakásművészeti Kiállításon, Budapest

De milyen álmot kínáltak az addigi grandiózus tárlatok? „Akár a belgáktól, akár az angoloktól, vagy akár a szeszélyes bécsiektől nyert impresszióját követte, az idegen művészeten mindig utat tört magának nyomós egyénisége. Mindig férfias, erőteljes volt” – jellemzi például 1903-ban a kiállítás főnyereményét, a nyitóképünkön még rajzon látható praktikus étkezőberendezést tervező Horti Pál nagypolgári művészetét Diner-Dénes. Első valódi ipari formatervezőnk a karácsonyi és a nemzetközi kiállítások után a lakberendezési tárlatokat is meghódíthatta volna, ha nem ragadja el méltatlanul korán a halál. E vezető szerepet sokkal inkább Toroczkai Wigand Edére, a korszak nemzetközileg talán legismertebb magyar bútortervezőjére osztotta a sors. Horti ellenpárjaként a „nuance, a csaknem feminisztikus szeszély” művészének értékelte őt a kortárs kritikus, ami jelentsen bármit is, történelmi stílusokkal radikálisan szakító, a lakás minden területére, így az újdonságnak számító gyerekszobára is kiterjedő bútortervei garantáltan elkápráztatták a látogatókat.

Kiállításfotó - Vass Béla tervezte úri dolgozószoba berendezés az Iparművészeti Társulat 1909. évi Tavaszi Kiállításán, 1909, Budapest

Sík bútorlapokból tervezett hálószoba-szettje, rézedénykészlettel feldobott, letisztult konyhabútora, s főként fehér angórabőrrel bevont, egyszerű fotelekkel és kényelmes kanapékkal berendezett világos szalonja olyan hatást keltenek, mintha hirtelen eltévedtünk volna az időben, s nem is 1903-at írnánk. Sokatmondó, hogy gyerekszobabútorát az Iparművészeti Társulat elnöke, Györgyi Kálmán vásárolta meg unokájának. Ugyan a kritika már ekkor szinte alkotótársként emlegeti a műiparosokat, s a tavaszi tárlatokon szerepeltek még a régi nagy bútorgyárosok, például Thék Endre is, a pálmát mégis a korban szinte futurisztikusnak számító enteriőröket megálmodó tervezők vitték el. Toroczkai Wigand mellett ilyen volt például a korabeli sajtó szerint a „pesti polgárnak lakásvágyait és szépségszomjait” stílussá kristályosító Vass Béla, a modern egyszerűségű bútoraikkal kitűnő Fehérkuthy Bálint Dósa Lukács tervezőpáros, ahogy rendszeresen előkerül a gyerekszobáknál Undi Mariska és Wessely Vilmos, a kiállítás rendezésénél Jánszky Béla és Tátray Lajos, vagy később Kozma Lajos neve.

Kiállításfotó - legénylakás dolgozószobájának berendezése az 1912. évi lakásművészeti kiállításon, Bábolnay József terve után, 1912, Budapest

 

A felsorolásunk kényszerűen hézagos. Nehéz volna ugyanis a nagy, akár nyolcéves kihagyásokkal, változatos helyszíneken rendezett tavaszi tárlatokról e rövid cikkben átfogó képet adni. Ahogy az itt látható, megkopott fényképek sem adják vissza az újszerű színharmóniákat, kifinomult anyaghasználatot, vagy éppen azt, hogy a letisztult formák, ívelt hátú székek, lapbútorok és kerek asztalkák közt megbújó hímzésekkel, szőttesekkel, bőrdíszművekkel hogyan csempészték be a tervezők a népi motívumkincset a modern enteriőrökbe. Hogy miért lehetett megdöbbentő, egyben szívet melengető érzés körbesétálni a kortársaknak ezeken a lakberendezési kiállításokon. „A művészetek valamennyi ágának virágzása attól függ, bele tudjuk-e varázsolni az emberek szívébe az otthon művészetének szeretetét” – adott fontos magyarázatot az 1909-es tavaszi tárlat kritikusa, Margitay Ernő. Annyi biztos, hogy a későbbi visszatekintések alapján a lakásművészet minden ágára, a tervezők és iparosok munkájára, egyúttal a közönségízlésre is hatással voltak e tárlatok.

Kiállításfotó - gyerekszoba berendezése az 1903. évi tavaszi lakberendezési kiállításon-falburkolat részlete mesék jeleneteivel, tervező: Undi Mariska, 1903, Budapest

Hogy a hétköznapi lakberendezést megváltoztatták-e, az persze másik kérdés. 1912-ig az Iparművészeti Társulat pályázataira nevezve, az arra érdemesnek tartott tervek kerülhettek be a kiállításokra. De ekkorra már felmerült a kérdés: helyes-e valós megrendelői szempontokat nélkülözve, a bérlakáshoz nem hasonlító környezetbe tervezni enteriőröket? Ha valamit feltétlenül köszönhetünk a tavaszi kiállítássorozatnak, az éppen e bátor kérdések sora. Meddig tart az iparművész felelőssége? A dísztárgy, a bútor, az enteriőr, vagy a lakás, az épület, az épített környezet a határ? Netán az embert kellene szolgálnia a lakberendezésnek? Szükséges esetleg vizsgálnia a lakásviszonyokat, reagálnia szociális kérdésekre is a tervezőnek? Olyan kérdések ezek, amelyekre később épp a legnagyobbak, Kozma Lajos és Kaesz Gyula, vagy éppen a lánglelkű Borz Kováts Sándor keresték a válaszokat.

Mintalap - gyerekszoba berendezésének terve, Undi (Springholtz) Mariska, 1903, Budapest

Mire az Iparművészeti Társulat alapításának 40. évfordulójára, 1925-re állandó teret kapott az Andrássy úti régi Műcsarnok földszintjén a lakberendezési kiállítás, a kényszerű szünetben sorra végigvették e kérdéseket a teoretikusok. Előjött az iparművészet demokratizálásának igénye, az olcsó de ízléses lakberendezés gondolata, de még egy központi tervezőiroda felállításának lehetősége is – s innét már csak egy lépés volt a típusbútorok ötlete. A gazdasági kényszer egyben ráirányította a figyelmet arra, hogy az addigra már versenyképes bútorművészetünk akár még exportképes ágazat is lehetne. Nem így alakult – de ez már egy másik történet, legközelebb mesélünk erről is. 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/811,T%C3%A1rsb%C3%A9rletben+a+t%C3%B6rt%C3%A9nelemmel