Gobelin technikával szövött kárpit –Himnusz, Polgár Rózsa, 1996, Magyarország

A lassú gondolkodás örömét adhatja vissza a vers – fejtegette az évezred elején egy irodalomtudós, mondván: a költői képek megfejtése a látással rokon ősi adottságunk. A magyar költészet napjához közeledve gyűjteményünk válogatott tárgyaival biztatjuk önöket arra, hogy ne spórolják meg a belső munkát – olvassanak verseket!

„Ha azt mondjuk, hogy a filozófus feladata visszavezetni az embert a könnyedségtől és a gyorsaságtól a nehéz és lassú gondolkodáshoz, azt is hozzátehetjük: a költő feladata pedig az, hogy visszavezesse olvasóit a nehéz és lassú gondolkodás öröméhez. Ebben pedig a leginkább kéznéllevő eszköze az az érzékünk, mely természetünkből adódóan mindnyájunknak a legkedvesebb” – zárta A költői kép ikonográfiájának kérdései című előadását Bodor Béla 2005-ben. Gondolhatnánk, könnyen beszélt a költői kép okozta érzéki örömökről az igazi gourmet, aki egyszemélyben volt zenész és képzőművész, irodalomtörténész és költő. De hajoljunk csak közelebb: hogy természetünkből adódó örömforrásuk lenne a vers? Közeledik József Attila születésnapja – vessük is magunkat az élvezetekbe!

Csiszolt, formába fúvott színtelen üveg váza, Csipkeüveg
Parádi Üveggyár, 1920, Parád

A magyar költészet napja, amelyet 1964 óta ezen a napon, április 11-én tartunk, azon kevés ünnepeink egyike, amely a Kádár-korban született, mégis töretlen népszerűségnek örvend 60 év múltán is. Nézzünk csak körül ilyenkor a közösségi oldalakon – a magyar ember rajong a versekért! Hogy mit is tartunk annak? Mindent, ami rímel, ritmusos, s pálcával verték belénk, vagy szűkebben véve: ami ránk esztétikai hatást gyakorol, saját emlékeinket segít új élményekké gyúrni? Ízlésről ne most vitatkozzuk, ahogy arról sem, ha már szeretjük a verset, miért nem igazán fogynak a kortárs kötetek. Izgalmasabb kérdés, amit az idézett tanulmány kifejt: nyelvünk és gondolkodásunk eleve képi, metaforikus, a művészet tehát, amelyik ilyen eszközökkel dolgozik, lényegében bennünk rezonál. Versolvasáskor társalkotók vagyunk, s a költő idegenvezető saját emlékképeink között.

 

Gobelin technikával szövött minitextil – Kukorica, Solti Gizella, 20. század 4. negyede, Magyarország

Kövessük csak az esernyőjét – hiszen ez a gondolat ahhoz a logikus megállapításhoz repítheti az embert, hogy a műélvezet képessége az alkotás típusától függetlenül is alapvető emberi tulajdonság kell, hogy legyen. A tudomány mindenesetre, amelyik egyaránt igyekszik fogást találni a díszvázán és a szonettkoszorún, örömmel használ az eltérő művészeti ágak leírására közös eszközöket.
Az ikonográfia például, amit Bodor Béla a költői kép működését vizsgálva hívott segítségül, szándéka szerint a képek tudománya: az ábrázolások, történetek, allegóriák azonosítására szolgál. Erwin Panofsky német művészettörténész állította egy hadrendbe az ikonográfiát egy modernebb eszközzel, a műalkotások szimbolizmusát értelmező ikonológiával, olyan máig érvényes művészettörténeti módszert alkotva ezzel, amely a formai leírástól jut el apró lépésekben az alkotások mélyebb jelentésének feltárásáig. Olyan svájcibicska ez, amivel a tájképet ugyanúgy feltörhetjük, mint a tájleírást – hiszen képekben beszélni és képet olvasni lényegében egy tőről fakad.

Tusrajz – „A nagy szonáta” című sorozatból, Kozma Lajos, 1908, Budapest

A képes beszéd a tudomány bevett eszköze is, így a költészet antik eredetű fogalomkészletét a művészettörténet sem nélkülözheti. A jelkép, a szimbólum és az allegória, s általában véve a jelentésátvitelen alapuló szóképek ugyanis kiválóan használhatók műtárgyleírások alkalmával is.
Nem könnyebb úgy fogalmazni, hogy a fa alatt enyelgő fiatal pár a „tavasz allegóriája”, minthogy hosszan fejtegetnénk a természet körforgása és az életszakaszok közti számos hasonlóságot? Felesleges, hiszen olyan zsánerjelenet ez, amelyben érezzük az összefüggéseket. Az emberi tudat történelmileg rétegzett, s ezen belül az érzékszervek üzeneteinek feldolgozása – ahogy látás lesz a nézésből – elménk egyik legősibb funkciója. A kardfogú tigris látványa azonnali cselekvésre sarkallja az embert, s e gyors reagálás jóval korábbi képességünk, minthogy ezt a szép metaforikus elnevezést ráaggathattuk volna a vadállatra. Bodor gondolatmenete szerint rendelkeznünk kell valamiféle ősi sémakészlettel, a látottak feldolgozását segítő ikonográfiai „gyorsítótárral” – ez lehet az emberi faj sikerének egyik kulcsa.

Könyv - Ady Endre: Ki látott engem? Budapest, 1914, Lesznai Anna tervező, 1914, Budapest

És ezzel együtt a műélvezeté is. Az absztrakt fogalmakból építkező vers olvasásakor ugyanis egyfajta pihentető örömélményt jelentenek a költői képek, hogy hatásukra a megértés nehéz folyamatába az érzékelést feldolgozó ősi agyterületek is bekacsolódnak. Művészi olvasatunk megalkotásához saját képi emlékeinket hívjuk segítségül, vagyis olyasmiket idézhet fel bennünk egy vers, amelyekre szerzője nem is gondolhatott. (Gondolta a fene!) Felszabadító elképzelés, hogy a művészet nem eleve megközelíthetetlen: kezdetnek elég belelapoznunk egy kötetbe, körülnéznünk egy kiállításon, s használni a fejünket – az olvasat végső soron úgyis bennünk születik!

Váza - Millenniumi ornamentikával, Zsolnay-gyár (Pécs), 1896, Pécs

A költészet napjához közeledve arra szeretnénk ráirányítani a figyelmüket, hogy ugyan fontos a kontextus, az alkotásokról született tanulmányok hasznos mankót jelentenek a mélyebb megértés folyamatában – de a kulcsok ezzel együtt is mi magunk vagyunk. Soha nem késő elkezdeni, kísérletet tenni arra, hogy versek, képzőművészeti alkotások, dísztárgyak tanulmányozásával keressük a lassú és nehéz gondolkodás örömét. Ajánlunk is ehhez gyűjteményünkből muníciót! A nyitóképnek választott Himnusz című szövött kárpit értelmezéséhez például hasznos valamiféle tudással rendelkezni a Kossuth-díjas textilművész, Polgár Rózsa látomásszerű, költői munkáiról. Ám mivel itt jól ismert nemzeti énekünkből merítette az ihletet, ezúttal bátran szabadságra küldhetjük a bennünk lévő művészettörténészt, s átadhatjuk magunkat a látvány adta szabad asszociációknak.

Gobelin technikával szövött falikárpit – Tisztelet Ferenczy Noéminek
Polgár Rózsa, 1990 – 1991, Magyarország

Polgár Rózsa itt látható másik szőttesének befogadását is sokban segítheti, ha van némi lexikális ismeretünk a címében megidézett Ferenczy Noémiről: a munkáit a középkori alkotók mintájára maga tervező és kivitelező gobelinművészről, a „türelmes jelenlét” alkotói magatartásáról, mikor a művész mintegy beleszövi idejét, testét, szellemét a műbe. De nem indíthat minket izgalmas asszociációkra ezek nélkül is a kárpitba fonódó ember ábrázolása? Fontos ismernünk a nemzeti törekvéseket a századvég művészetében ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a fentebb látható vázán a 10. századi bizánci textilekről másolt millenniumi ornamentikát? Lebilincselő történet, hogyan kotyvasztották ki a Zsolnay vegykonyhájában a mintát és az eosinmázat, de első lépésben mégis elég rácsodálkoznunk arra, amire az ezredéves országos tárlat látogatói: fémes fényű mázakkal imitáltak olyan textilmustrát, amit közmegegyezéses alapon „magyarosnak” tartottak az ősi gyökereiket kereső kortársak.

Tervek – könyvillusztrációk és könyvdíszek, Nagy Sándor, 1900 – 1902, Budapest

Sokáig vita tárgyát képezte például, hogy általában a szimbolista költészet, a bécsi szecesszió ismerete és az erdélyi temetők emléke, esetleg konkrét Ady-versek ihlethették A nagy szonátát, Kozma Lajos korai szecessziós grafikáit, amiből fentebb is idézünk egy lapot. De ha végigpörgetjük a sorozatot, a szomorú tusrajzokkal ismerkedve egyre kevésbé igényeljük ezt az ismeretet, hiszen nem túlzás állítani, hogy szinte minden darabja önálló ballada – csak nézni kell, hagyni magunkban kibomlani. A Gödöllői Művésztelep jeles alkotója, Nagy Sándor további könyvgrafikáit, például Koronghi Lippich Elek költeményeinek fantáziadús díszítéseit sem szükséges behatóbban ismernünk ahhoz, hogy meséljenek nekünk az itt látható, „szövegtelen illusztrációk”. Várnánk a mesét a lapszéli rajzok között, mígnem felismerjük, hogy az bennünk születik. Sokat ad hozzá a kísérletinek szánt minitextil történeti háttere Solti Gizella kukoricájának, vagy a csipke századfordulós reneszánszának ismerete a Parádi Üveggyár csipkeüvegének értelmezéséhez – hogy további példákat említsünk gyűjteményünkből.

Függő lánccal, René Jules Lalique, Lalique Crystal Co., 1900 körül, Párizs

De nem megindító önmagában az a költőiség, amelyet a gobelinbe szőtt kukoricacsőben, a törékeny üvegbe csiszolt hálószerű csipkében, a vers nélküli illusztrációkban, a kerámiamázként újjáéledő szövetben, vagy éppen a katedrálisüvegre rímelő apró ékszerben megtapasztalhatunk? Nem lehet, hogy csak elindulni nehéz, felvállalni a ballépés lehetőségét, hogy a művészet terepén térkép nélkül alkalmanként eltévedhetünk? Megannyi kérdés, amely hasonlóan merül fel az irodalomban és az iparművészetben – minden alkotásban, ami a bennünk tükröződő képekkel dolgozik. Bíztatjuk önöket, keressék magukban a válaszokat, látogassanak kiállításokat, olvassanak verseket!

Kárpit - Kárpit határok nélkül, alkotók: Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjai, 1996, Magyarország