Terv - illusztrációk: Új Mesekönyv, Iciri-piciri mese, Lukáts Kató, 1960 - 1970 - es évek, Budapest
Mit keresnek a gyermekrajzok a múzeumban? Ezúttal egy korai életmódreformról, a művészeti nevelés szerepéről, s a munkásságukat eköré szervező alkotókról mesélünk századelős gyerekszobák segítségével!
Gyermekrajzokkal telt meg múzeumunk a múlt század elején – és nemcsak az iparművészek érdeklődését felkeltő gyermekkorral, gyermeki igényekkel volt magyarázható befogadásuk, mikor játékok, ruhák, bútorok mellett szerepeltek a vitrinekben, hanem önálló tárlatokon is mutogatták a kisiskolások munkáit. Gyűjteményünkben ugyan nem akadtunk a nyomára ilyen alkotásoknak, valószínűbb, hogy ezek a tárlatok után a fiatalokhoz kerülhettek vissza, de szerencsére a korabeli sajtó és a szakkönyvek is megőriztek egy-egy izgalmas darabot. Annyi biztos, a kortárs pedagógiai reformoknak lehetett közük a megjelenésükhöz.
Gyermekfoglalkozás az Iparművészetiben, 1910 – forrás: Élet / Arcanum.hu
Annál is inkább, hiszen fővárosi szakfelügyelőként éppen az a Györgyi Kálmán kezdeményezte ezekben az években a rajzoktatás reformját Budapesten, aki ekkor az Iparművészeti Társulat titkára, később a Magyar Iparművészet folyóirat főszerkesztője is volt – s ami a társadalmi vitákban felbukkant, annak hatása volt a múzeum kortárs tendenciákra érzékeny kiállításaira is. 1905 nyarán szervezték meg a magyar rajztanárok nagygyűlését, amely elsősorban az objektív, illetve szubjektív ábrázolásra törekvés mentén vitatta meg a rajzoktatás kérdéseit. Sematikus, értő ábrázolást, vagy a látvány visszaadását, természet utáni rajzolást kell tanítani? A rajzkészség támogatása, vagy az esztétikai nevelés a cél?
S be kell vajon emelni a gyakorlatba az ösztönös gyermeki rajzot is? Hasonló kérdéseken vitatkozva bontakozott ki az az álláspont, amely Györgyi Kálmán reformjában tükröződött – igaz, nem számított ezzel a pedagógia magányos harcosának.
Mintalap - gyerekszoba berendezésének terve, Nagy Sándor, Toroczkai Wigand Ede, 1903, Budapest
„Mi a lényege ennek az új rajztanításnak s mi az értékessége a régivel szemben? Először is az, hogy a gyereket itt nem vesszük katonának, gépezetnek, hanem egy kisembernek, akinek ugyebár pszichéje van. Ezt a pszichét pedig (...) arra kell fejleszteni, hogy önállóan dolgozhasson, hogy megfigyeléseit, percipiált dolgait grafikusan ki tudja fejezni” – foglalta össze a változás lényegét Nádler Róbertet méltató cikkében a Művészet című lap szerzője 1911-ben. A festő-iparművészt még a Mintarajziskola tanáraként, az 1900-as párizsi világkiállításon látott amerikai gyermekrajzok vezették hasonló megállapításokra: mintalapok másolása helyett az önállóság fejlesztésére van szükség a rajzoktatásban, amit az addiginál szélesebb alapokra kell helyezni. Munkájának eredményeként a világháború után már országszerte ebben a szemléletben lett a normál tanmenet része az iskolai rajz. Ma már mulattató, hogy konzervatív kritikusai a „rajztanítás szecessziójaként”, rendszertelenségként értékelték a folyamatot.
Tankönyvi példa – forrás: Nagy László: Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából, 1905 / EDIT
Az újítók célja ekkor az intézményes rajzoktatás reformja, a tanárképzés és a művészeti szakoktatás átalakítása volt, de a gyerekkorral kapcsolatos szemléletüknek hazai előzménye is akadt. Amerikai, brit és német reformpedagógus kollégáik eredményei mellett példájukként szolgálhatott Nagy László gyermekpszichológus újító munkássága, akit éppen a gyermekrajzok elemzése segített a felismeréshez, hogy a kicsik érdeklődét leginkább az érzelmeik irányítják, fejlődésük tehát ezen keresztül is leírható. Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából című 1905-ös kötetében (a könyv itt letölthető) konkrét módszereket fogalmazott meg a gyermeki alkotások vizsgálatához, a rajztudás és az általános fejlődés közti összefüggéseket felmutatva.
Kiállításfotó - Kozma Lajos tervezte virágfuttatók az Iparművészeti Társulat 1914. évi Gyermekművészeti kiállításán, 1914, Budapest
„Azt, hogy a művészeti nevelés kérdése központi szerepet játszik a századforduló legfontosabb társadalomtudományi elméleteiben, a művészet hivatásának újraértékelése magyarázza” – olvasható Révész Emese a Gödöllői Művésztelepről szóló egyik tanulmányában, utalva arra, hogy már a klasszikus német filozófiai gondolkodás felruházta a művészetet a vallás világmagyarázó, közösségformáló képességeivel, s ez tükröződött az ekkori reformmozgalmakban. Talán jobban érthető ez abból a megközelítésből, hogy a közízlés fejlesztésének általános igénye a művészekre – ekkor már inkább az iparművészekre – korábban ismeretlen társadalmi felelősséget helyezett. S az esztétikus környezetnek a művészeti nevelésben betöltött szerepe a gyermekek kapcsán fogalmazódott meg a legerősebben.
Műtárgyfotó - asztalka és ülőke Pálinkás Béla terve után, 1903 után, Budapest
A gödöllői alkotók tevékenysége valóban erősen kapcsolódott a gyermekművészetet megújító mozgalmakhoz – a hazai szecesszió központi iskolájának alapítói, Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor egyaránt aktív résztvevői voltak a korszak pedagógiai vitáinak. Nagy Sándorra például – mikor a művészeti neveléssel kapcsolatos, pszichológiai és evolúciós alapú elméletét kidolgozta – hatással volt barátja, Nagy László már említett lélektani megközelítése is. Az iparművész úgy érvelt, hogy a rajznak a megismerésben, az emlékezőképességben, s emiatt a fogalmi gondolkodás kialakulásában és a személyiségfejlődésben is szerepe van. A századelőn a gyerekek alkotótevékenysége mindenesetre egyszerre került az érdeklődés középpontjába az esztétikai nevelésükkel, tárgyi környezetük szerepével – s mindezt a gödöllőiek munkái mellett jól szemléltették az Iparművészti Múzeumban szervezett kiállítások is.
Fénykép – Gyermekjátékok, Wessely Vilmos, 1910 körül
Ahogy arra már a kortárs műítészek is felhívták a figyelmet, a gyermekrajzok felé forduló fokozott figyelmet a századforduló primitív művészet iránti érdeklődése is magyarázta – rokonságot láttak a népművészet és az ösztönös gyermeki alkotás között, hiszen mindkettő rendelkezett az archaikus művészet bizonyos jellemzőivel. Pedagógusok, pszichológusok és képzőművészek közös érdeklődésétől övezve már a 19. század utolsó évtizedétől szépművészeti múzeumokban mutogatták emiatt a gyerekrajzokat. Ahogy a művészeti nevelés szerepe hangsúlyossá vált, ezeknek a tárlatoknak egyre inkább pedagógiai konferenciák és iparművészeti múzeumok adtak helyet, utóbbiak előszeretettel vegyítették a kicsiknek készült tárgyakat a rajzokkal.
Háború a gyermekrajzokon, 1915 - forrás: magyarmuzeumok.hu
Már az új szemléletű rajztanítás eredménye például, hogy az 1905-ös haarlemi gyermekművészeti kiállításon formatervezett játékokkal együtt állították ki a fővárosi elemi iskolások rajzait – ugyanezeket mutatta be a cikkünk elején említett nagygyűlés idején Györgyi Kálmán a városligeti Iparcsarnokban. Rá egy évre az olasz rajztanárok milánói gyűlésén szemléltették budapesti nebulók alkotásaival az új rajzoktatás eredményeit, 1908-ban pedig az Iparművészeti Múzeum is önálló kiállítással rukkolt elő – ekkor éppen budapesti és New York-i tanulók kollekcióit hasonlították össze. „A céhbeli, rangbeli művészek ne orroljanak, amiért az iskolás gyermek rajzolását beiktatjuk a művészet világába. Mi ezt a művészetet, a gyermekművészetet, a népművészet értékes részének tartjuk” – magyarázta a korra jellemző szemléletet a következő évi kiállításról a Pesti Napló szerzője.
Kórház a gyermekrajzon, 1915 – forrás: Magyar Iparművészet / Arcanum.hu
Eredményeztek más izgalmas helyzeteket is a múzeumi rajztárlatok, mint az 1910-es például, ahol a beszámolók szerint előszeretettel másolták kortársaik munkáit – például a sárközi parasztlányok színdús díszítményeit – a látogató gyerekek, vagy a háborús rajzok 1915-ös kiállítása, ahol a nemi szerepek szerinti különbségek voltak szembetűnők, hogy ápolónővérekkel vagy harcba induló katonákkal teltek meg a lapok. Míg az újdonságként kiállított rajzokat (és kézimunkákat) bepillantásnak értékelte a kor a gyermeki lélekbe, az iparművész-tervezők egyre tudatosabban alkották meg azt a tárgyi környezetet, ami ebben a korai életszakaszban az esztétikai nevelést szolgálhatja. Ha autentikus csákós huszárokat és hercegnőket most nem is mutathatunk, kortárs válogatásunk talán visszaidézi valamennyire a századelős gyermekvilágot.
Műtárgyfotó - etetőszék, Pálinkás Béla terve után, 1903 után, Budapest
Gyerekművészet néven ugyanis – mint itt is tapasztalhatták – gyakran két külön tárgykört értett ekkor és később is a szaksajtó: a gyerekek alkotásait, illetve a nekik készített iparművészeti tárgyakat a bútortól a ruhán át a játékig és a könyvig. A gyermeki lelket és annak környezeten keresztüli formálását azonban teoretikusan és a gyakorlatban is ebben a korban kezdték közösen kezelni a gödöllői művésztelep alkotói és a hozzájuk alig kapcsolódó művészek is. Ez volt az a kor, amelyik nemcsak a gyerekszobát álmodta meg vagy a játéktervezést emelte új szintre, hanem a gyerekeket is a felnőttek közé. Ennek jelképes példája Pálinkás Béla itt látható etetőszéke, vagy a kicsikre méretezett ülőkéje és asztala, a gödöllőiek közül Nagy Sándor, Undi Mariska vagy Toroczkai Wigand Ede világos, szellős, harmonikus környezetet ígérő, apró részleteivel, dekoratív motívumaival a kicsik művészi érzékenységet is fejlesztő enteriőrjei, vagy éppen Wessely Vilmos a gyermeki fantázia alapos ismeretéről árulkodó játéktervei.
Mintalap - gyerekszoba berendezésének terve, Undi (Springholtz) Mariska, 1903, Budapest
„Egy művészetre nevelt, ízléses társadalom a legjobb fogyasztója a maga nemzeti művészetének s egyenesen rákényszeríti a maga iparát az ízléses, megbízható és szolid termelésre” – mutatott rá a lényegi összefüggésekre az 1914-es tárlat kritikusa, Nádai Pál. A művészettörténész, aki Ignotus előszavával jelentette meg nevelési tanácsait, egy olyan korban, mikor Tóth Árpád elmélkedett a gyerekrajzokról a Nyugatban. Hiszen egy valóságos életreform-mozgalom része volt a gyermeki alkotás és a gyerekeknek alkotás együttes felfedezése. Ezen a tárlaton mutatta be Kozma Lajos is egy napközi otthonba tervezett mesélő szobáját a maga népies, faragott elemeket rejtő, egyedi kialakítású gyermekbútoraival, 18. századi angol stílust idéző „mesélő” karosszékével, s apró madarakkal, szívecskékkel, mézeskalácsformákkal díszített viráglétráival.
Kiállításfotó - napköziotthon mesélőszobájának Kozma Lajos tervezte berendezése az Iparművészeti Társulat 1914. évi Gyermekművészeti kiállításán, 1914, Budapest
Emlékezzünk így a gyermekművészet hajnalára, mert legközelebb, a 60-as években – mikor újra évente szervezett gyerekrajzokból kiállítássorozatot a múzeum, s ahonnét Lukáts Kató könyvillusztrációit idézzük csak szívesen – már a „felszabadulás utáni” társadalom „vidám boldog életét”, vagy kissé elrugaszkodva, a „szocialista nevelés erkölcsi fölényét” látták bele az ítészek a gyerekrajzokba. És arról nem érte volna meg ennyit olvasniuk!
Terv - Jár a baba jár c. mesekönyv illusztrációi, Lukáts Kató, 1960 körül, Budapest
