Terv - mennyezet részlet-Fisher Building, Detroit, alkotó: Maróti (Rintel) Géza, 1928

Létezett-e valódi magyar art deco a két világháború között, vagy inkább nagyvilági illúzió lehetett itthon az „aranykor” művészete, amelybe egy traumatizált ország menekült? A Dresszkód: art deco című új kiállításunk apropóján ezt a képet igyekszünk árnyalni.

Női kalap, 1920 – 1930, Magyarország

Míg Európában a fiatalok táncoltak és ünnepelték, hogy életben maradtak, Trianon után Budapest csendesen gyászolt, a magyarok csak visszafogott házi összejöveteleken találkoztak egymással – olvashatják új időszaki kiállításunk ajánlójában. Meglepő, hogy e kettészakított világ a divat és az életmód terén mégis milyen erős hasonlóságokat mutatott a húszas évek közepétől. A Dresszkód: art deco kiállításunk alapján például ugyanaz a bubifrizurás bakfis, a francia divatot majmoló, foxtrottot, charlestont járó, merész és önálló nőtípus válhatott ideállá Budapesten, mint akibe Párizs vagy New York éjszakai lokáljaiban is belefuthattunk.

Estélyi ruha - ún. Charleston-ruha, 1930 körül, Magyarország

Mintha mindegy lenne, hogy a fényes jövőt várják, vagy a sötét múltat igyekeznek feledni, úgy tűnhet, a háború alól felszabadulók sokfelé a világban hasonló divatnak hódolva ünnepelték az új életet. Ám, hogy mit tartunk ebből a zabolátlan irányzatból art deco jelenségnek, a luxust és az eleganciát az enteriőrökben, a felhőkarcolók és az áramvonalas gépek kultuszát, vagy éppen a merész, sportos, letisztult vonalakat a divatban, már megközelítés kérdése. Maga az „art deco” kifejezés 1925-ben született, a nagyhatású francia építész, Le Corbusier rövidítette így a modern iparművészeti törekvéseket bemutató nemzetközi szemle nevét ( (Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes), de csak a szintén Párizsban rendezett, a 20-as, 30-as évek stíluskavalkádját bemutató, 1966-os tárlat után kezdték használni – s máig inkább egy korszak iparművészetére, mint valamiféle egységes irányzatra vonatkozik.

Bálozók”, divatrajz-terv, Lukáts Kató, 1930 – 1940, Budapest

A magyar művészettel kapcsolatos összefoglalására az ezredfordulóig kellett várni, Vadas József mutatta be 2004-es könyvében a Lechner Ödön örökségére visszavezethető hazai art deco meglepő sokszínűségét az avantgárd Bortnyik Sándortól a pragmatikusan modern Kaesz Gyulán át a népies Gorka Gézáig, nem is beszélve Kozma Lajos stílusokon átívelő, kivételes talentumáról. 2011-es értekezésben Szilágyi B. András művészettörténész aztán felvetette, hogy talán nem is kellene beleerőltetni a francia-brit-amerikai „art deco” fogalmába a merőben eltérő körülmények között született egykorú hazai iparművészetet.
És nemcsak azért, mert hiányzott a közvetlen érintettség, hiszen Magyarország nem is szerepelt a két névadó tárlaton. A kifejezés szerinte eleve félrevezető, mert egy kalap alá veszi a kiállítás nevében szereplő „Arts Decoratifs et Industrials” fogalmait, a díszítőművészetet az avantgárd felé nyitott ipari művészettel.

Terv - Kresge Office Building, Mercur sisakos puttó, Maróti (Rintel) Géza, 1929, Detroit

Bárhonnan is közelítjük, mikor a magyar art deco lakáskultúráról, plakátművészetről, divatról mesélünk kiállításainkon, szükségszerűen nyúlunk ehhez a vonzó, de utólag kreált hívószóhoz. A nagy Gatsby ismerős világát hívjuk segítségül, hogy a 20-as, 30-as évekbeli magyar iparművészet kevésbé ismert részleteiről beszélhessünk – amely a historizmus hagyományait, a klasszikus modern hatásokat és a népies irányzatokat is jól eltűrte egymás mellett. Mert tágan értelmezve az art deco inkább divatjelenség, amelybe belefért, hogy párizsi módi szerint, amerikai tánczenére, hazai luxuskörnyezetben mulasson a magyar. Még akkor is, ha ez a fényűzés esetleg csak addig tartott, ameddig az éjszakai lokál fénye elért: a sarkon túl talán már társbérlet, nélkülözés, elveszett családtag halványuló emléke, egy vesztes háború árnyéka várta a vigadókat. S e búfelejtő divat hatása, nyilván, máig erős.

Díszedény fedéllel – Rókafigurával, Gorka Géza keramikus, 1931 – 1935,
Nógrádverőce; Magyarország

Az art deco építészet ritka hazai példáit kutatva Bolla Zoltán mutatott rá könyvében, hogy az 1925-re Párizsban kiforrt, majd az Egyesült Államokban kiteljesedett irányzatnak milyen jelentősek a közép- és kelet-európai forrásai. Mindenekelőtt a Párizsban ekkoriban bemutatkozó Orosz Balett és a modern bécsi mester, Josef Hoffmann hatását emelte ki – utóbbit együtt látogatta meg az 1910-es évek elején Paul Poiret divattervező és Louis Süe építész, aki a Wiener Werkstätte ötletéből merítve alapította meg iparművészeti vállalkozását, a L'Atelier Français-t. Bolla szerint innét eredeztethető, hogy a francia divattervezők elkezdtek együttműködni az avantgárd képzőművészekkel és a hagyományos képzettségű iparművészekkel, s így érlelődött a később art decóként azonosított stílus az 1925-ös nemzetközi megjelenésig.

Doboz - könyv alakú, Zilzer Hajnalka, 1938 körül, Budapest

Ismerjük jól Hoffmann és társainak hazai hatását is – és ezúttal nemcsak a Pikler-villa két éve önálló kiállításon bemutatott, izgalmas összművészeti alkotására gondolunk. Míg a szecesszió luxusát elmosta a világháború, a Wiener Werkstätte szolidan elegáns kézműves termékei még a 20-as években is hatottak a hazai ízlésre, így a magyar art deco kialakulására is. Bolla Zoltán szerint az új irányzat esetében megfordult a korábbról ismert tendencia: nem az építészet hatott a bútorművészetre, hanem a tárgytervezés befolyásolta az épületek tömegformálását. Talán így már könnyebb egymás mellé képzelni a flitteres charleston-ruhát, Zilzer Hajnalka dísztárgyait és Maróti Géza felhőkarcoló-dekorját – még ha ezeket világok is választották el. Segíthet átlátni, hogy milyen rohamosan terjedt, s hogyan olvasztott magába tendenciózusan, de országonként eltérő inspirációkat ez a háború előtti eredetű, ám csak a 20-as években berobbant világstílus.

Karosszék, Kozma Lajos, Székesfővárosi Texilműhely, 1928, Budapest

A francia szecesszióhoz visszavezethető nemzetközi art deco ugyanis egyszerre emelte be az avantgárd irányzatok jellegzetességeit, a geometrikus (úgy is mondták: cikk-cakkos) stilizációt a konstruktivizmusból, a fauvizmus és a kubizmus élénk, kontrasztos színvilágát, s persze a modern kor éltetését a futurizmusból. De ugyanilyen nyitott volt az új anyagokra és a tömegtermelésre, sőt a premodern művészetek egzotikumára is: a távol-keleti, az indián vagy éppen az afrikai törzsi művészet, sőt Tutanhamon 1922-ben feltárt sírhelyének gazdagsága ugyanúgy nyomot hagyott a korabeli dísztárgyakon, mint Kozma Lajos karosszékén a stilizált magyaros népi dekor. Ismert, hogy az új közlekedési eszközök iránti rajongás is formálta a stílust, az óceánjárók letisztult funkcionalitása, az autók és repülők áramvonalassága köszön vissza az art deco épületeken. Miután az 1925-ös párizsi tárlat anyagát bemutatták az Egyesült Államokban, a felhőkarcoló-építési lázban égő ország az indián kultúra tárgyi emlékeivel ötvözve hozta létre alig néhány év alatt a maga híres, dekoratív, monumentális építészetét.

Terv - felhőkarcoló ideál, Maróti (Rintel) Géza, 1930

Ellentétben Magyarországgal, ahol ekkor éppen minden gyanús volt, ami progresszív. A Tanácsköztársaság alatt a szecesszió korának több jelentős építész-iparművésze vállalt állami tisztséget, emiatt állították félre Kozma Lajost, Vágó József és Spiegel Frigyes emigrációba kényszerült, de az építészet fejlődését az anyaghiány is késleltette. Számos kiváló formatervezőnk, szobrászunk, díszműlakatosunk a francia art decót gazdagította, mint Miklós Gusztáv, Csáky József vagy Kiss Pál. Az említett Maróti Géza, aki az 1906-os milánói expó, majd Györgyi Dénessel a Velencei Biennálé állandó magyar pavilonját is tervezte, 1926-ban az Egyesült Államokba távozott, és jelentős belsőépítészeti feladatokra nyert megbízást például a detroiti Fisher Building vagy a mexikóvárosi Teatro Nacional építésekor, de pályázott még a Rockefeller Center dekorációra is. Sanghajban lett az art deco építésze Hugyecz László, New Yorkban Róth Imre, s még hosszan sorolhatnánk. De hasonló sorsra jutott az avantgárd képzőművészet is: vagy külföldön bontakozott ki, vagy mellékutcákba, műtermekbe kényszerült.

Falidísz - Közép-amerikai férfi fejdísszel, Zilzer Hajnalka, 1935 körül, Budapest

Ebben az értelemben tehát mégiscsak volt közünk a nemzetközi art decóhoz – jegyezhetnénk meg keserűen, pedig éppen az említett kiállításaink tanúskodnak arról, hogy az elvesztett életművek, egész ágazatokat érintő fájó hiányok ellenére sem lehet okunk panaszra. Nem született ugyan a szecesszióshoz mérhető art deco építészetünk, kevésbé befolyásolta az avantgárd az alkotókat, sokkal inkább a Bauhaus és a nemzetközi modernizmus; a párizsi tárlat a magyar helyett a lengyel, csehszlovák, jugoszláv alkotók sikerét hozta el. Mi több, önfeledt aranykornak sem volt nevezhető a húszas évek Magyarországa, melynek kulturális életét alapvetően a konzervatív modernizáció, a népiesség erőltetése határozta meg, ahol pályázatokon igyekeztek magyarossá tenni az alapvetően párizsi orientációjú női divatot.

Zeneszekrény, Kaesz Gyula, Lukáts Kató, 1935 körül, Budapest

Kevés maradt fenn az elegáns nagyvárosi revük, mulatók, kávézók, áruházak eredeti enteriőrjeiből is, de amit a ritkuló lakberendezési tárlatok anyagából ismerünk, amilyen kép a fennmaradt búrotorokból, lakástextíliákból, dísztárgyakból és kereskedelmi grafikákból kirajzolódik, s az a lelkesedés, csillogás, frissesség a divatban, amit új kiállításunk e korból kiemel, az mégiscsak a mondén polgári kultúra virágzását bizonyítja a két világháború közti Magyarországon. Mert lehet, hogy a bálokon a díszmagyar dívott, a kerthelyiségekben cigányzene szólt, a kor divatdiktátorai, a színésznők, bárónők ennek ellenére a párizsi divat reneszánszát hozták el, a magazinok, mozifilmek az új életstílust reklámozták, s éjszakánként charlestont jártak a lokálokban az életet és a szabadságot választó budapestiek. Egy újabb világháborúig persze, amely aztán így is, úgy is szilánkjaira törte a nagyvilági álmokat.

Színházi Élet, 1924. augusztus, címlap