Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Portréfotó - Kaesz Gyula (1897–1967) építész, belsőépítész, 1960 körül, Budapest

A katedrán, publicistaként és közéleti emberként, személyes példájával is tanított Kaesz Gyula belsőépítész, akinek saját otthonait csodálhatja most a közönség a Walter Rózsi-villában, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös kiállításán. Ezúttal a tanítványok emlékeinek tükrében mesélünk a legendás bútortervezőről.

Tükör, Mikó Sándor, 1971, Magyarország

„Emlékezünk törékeny alkatára, erős és szilárd jellemére, bölcsen mosolygó biztató szemeire, a mindig halk, de mindig lényegre mutató korrektúráira, a 03-as Pix ceruzájával csodálatos érzékenységgel megrajzolt beforduló élekre és csomóponti áthatásokra” – idézte fel az Iparművészeti Iskola, majd Főiskola rajongott oktatója és későbbi főigazgatója, a közel négy évtizeden át megszakítás nélkül oktató Kaesz Gyula alakját születésének 100. évfordulóján egykori tanítványa, Mikó Sándor. A kiváló belsőépítész, s ekkor már szintén nyugalmazott főiskolai tanár beszéde annak az emléktáblának a felavatásánál hangzott el 1997-ben, amelyet a Kaesz Gyula-Lukáts Kató házaspár évtizedes – Petőfi téri – otthonánál helyeztek el. Ennek múzeumba mentett berendezése adja az idei Kaesz otthonok 1925-1960 című tárlat apropóját.

Céhláda, Fekete György, 1970, Magyarország

Az emberközpontú, lakályos és elérhető lakberendezés volt a mindene, ezt tervezte, oktatta, propagálta egy életen át – akkor is, amikor díjazták, s akkor is, amikor épp csak tűrték érte. „Felemelték, megítélték, kitüntették, negligálták” – írta tömören a 20. század viharait megélt mesteréről Fekete György. Ahogy monográfusa és a kor bútorművészetének szakértője, Kiss Éva megjegyezte az 1994-ben újraindult Magyar Iparművészetben: „Szinte hihetetlen, hogy ennek a gyenge, kis szelíd embernek mindenkor sikerült megőriznie a bölcsességtöbbletét, amely olyan gazdag erőforrás, hogy jutott belőle mindenkinek, aki a közelébe került.” Márpedig tudjuk, sokakra hatott, még Breuer Marcellre és Moholy-Nagy Lászlóra is; tanítványai közül világhírű iparművészek, szobrászok, festők, építészek, díszlettervezők kerültek ki, s nagyjából a fél Középülettervező Vállalat (KÖZTI), hiszen aki az országban belsőépítészettel foglalkozott a II. világháború után, az szinte mind Kaesz mellett nevelkedett.

Fotel - sorfotel egy eleme, Mikó Sándor, Nemes Mária, 1970, Magyarország

Ők rendszerint bűbájos, türelmes, végtelenül segítőkész emberként emlékeztek rá. Alapelve volt, hogy a lakberendezésnek elsősorban a lakók igényeit kell szolgálnia – írtuk már a retro fotelcsodákat bemutató cikkünkben. Elvetette a garnitúrák használatát, sokkal inkább olyan, egyesével összevásárolható bútorokat tervezett, amelyekkel könnyen lehet követni a folyamatosan változó szükségleteket. A lakás legfontosabb kellékeinek az ülő- és tárolóbútorokat tartotta, fő terének a „lakószobát” – ennek megfelelően szervezte az oktatást is. „Első évben szekrénybútorokat, második évben székeket, s a harmadik évben egy szobaberendezést terveztünk” – emlékezett vissza a Hollandiában jelentős építészkarriert befutott Bodon Sándor, aki oktatói munkájában is Kaesztől merített, mikor megjegyezte: a konstruktív gondolkodást kell fejleszteni, s nem a tervezői sablont tanítani. Tőle származik a Kaesz-elveket összegző bonmot: „Mit tanultunk tőle? Sokat, az biztos, élettartást, szerénységet, s azt, hogy a bútor egy használati tárgy, egy szék csak akkor szép, ha jó.”

Váza (kisméretű), Hornicsek László tervező, Veress Zoltán üvegművész, Karcagi Üveggyár, 1959

„Kozma a szecesszióból jutott el az új tárgyiassághoz, Kaesz egy eleve puritán művészet tanulságaival zárkózott fel” – írta visszaemlékezésében Hornicsek László belsőépítész, formatervező, aki tanársegédje, majd docense, tervezőirodájának munkatársa is volt az 1940-es, 1950-es években. Ő tért ki részletesen a Bauhausszal való viszonyára is, amely egyidőben indult a mester tanári pályájával. Bár a szellemi rokonság okán diákjait azonnal megismertette az iskola kiadványaival – sőt Breuer és Moholy-Nagy a Bauhaus előkészítő tanfolyamának vezetésére is csábította –, mégsem volt elkötelezett híve tanításaiknak. Sokkal inkább az osztrák Adolf Loos díszítésellenes, puritán szelleme hatott rá, vagy éppen „az egyszerűség építésze”, a német Heinrich Tessenow elméletei. De mindeközben a saját útját járta, már a 30-as években a tervezés tudományos alapokra helyezését sürgette, azt a demokratikus reformot, amely reményei szerint nagyipari gyártású termékekkel javította volna az emberi környezetet. Mindenkiét, kedvenc kifejezésével élve: a „kiskeresetűekét” is. Ezt propagálta a háború előtt A bútor című szaklapjában, az 1940-es Új magyar otthon-bemutatón, majd ezt igyekezett elérni az 1948-as Típusbútor – Szép lakás című kiállításon is.

Fotó - típusbútor kiállítás, 1948, Budapest

„Megismerkedik az emberi test alapméreteivel, rendszerbe foglalja a különböző ülő-álló-mozgó helyzeteket, leltárba veszi az egyes embertípusok ruhatári és használati tárgyainak szükségleteit, pontosítja azok méreteit és helyszükségletét, összeállítja az egy- és a kétszemélyes bútorszükségletet, a család bútorigényét” – sorolta Kaesz korabeli ergonómiai vizsgálatait Hornicsek. Ismerősen cseng az idézet? Hasonló megközelítést a 70-as évek elején, a Házgyári konyhaprogram rendszerelvű tervezésénél tapasztalhattunk legközelebb, s még akkor is korainak bizonyult ez a designszemlélet. Juhász László belsőépítész külön érdemként említette írásában, hogy Kaesz nem hódolt be a Bauhaus szemléletének, hogy az emberhez szorosan fűződő világa „kevésnek találta a lakógép mechanizmusát.” Vagy ahogy Vadas József művészettörténész a mester születésének 90. évfordulóján írta: nemcsak a kortárs művészet eredményeit hasznosította, hanem a múlt ismeretét is ezzel egyenrangúnak tartotta. „A növendékek feladatai közé tartozott, hogy akvarellen örökítsék meg a bútorművességnek azokat a klasszikus régi emlékeit, amelyek nyomán a huszadik század racionalista tárgykultúrája kibontakozott.”

Karosszék, Juhász László tervező, Schubert Ernő textil-tervező, 1935 körül, Magyarország

Ekkoriban, a 80-as években kezdték újra értékelni Kaesz Gyula fél évszázados munkásságát az utódok, ahogy Vadas megfogalmazta a Kaesz a leltár című cikkében az Élet és Irodalomban: „Napjainkban, amikor a húszas-harmincas évek modernizmusának újraértékelése zajlik, különösen időszerű ez a múlthoz sok szállal kötődő Kaesz Gyula, akit nosztalgiáiért korábban következetlennek vagy esetleg konzervatívnak tekinthettünk.” Azóta gyakorlatilag minden kerek évfordulóra jutott egy-egy visszaemlékezés, retrospektív tárlat, saját életében ugyanakkor a gyerekkora óta vágyott oktatói széke bánta demokratikus nézeteit. Az 1897-ben született Kaesz Gyula ugyanis eleve tanítói pályára készült – asztalos édesapjától örökölt kézügyessége miatt terelték tanárai inkább az Iparművészeti Iskola felé. Györgyi Dénes osztályában végzett 1917-ben, aki már ekkor példaként emelte ki a „Művészember Háza” tárgyú diplomamunkájáért a tanítványai közül. Két évvel később már a belsőépítészet óraadó tanáraként tért vissza az alma materbe, igaz, hivatalosan csak 1933-ban nevezték ki, ez volt a büntetés „baloldali magatartásáért” a Tanácsköztársaság idején.

Karosszék, Gábriel Frigyes, Schubert Ernő, 1955, Magyarország

S mindeközben olyan tanítványok kerültek ki óráiról, mint az említett Hornicsek László, Juhász László, Gábriel Frigyes, Nagy Károly és Fekete György belsőépítészek, a szintén idézett Alexander Bodon építész, Haár Ferenc fotóművész, Kemény Zoltán szobrászművész, Mánczos József üvegtervező, Lossonczy Tamás festőművész vagy éppen Bozzay Dezső, az első hivatásos ipari formatervezők egyike. Haiman György könyvművész, szakmája polihisztora elsősorban grafikusként emlékezett meg mesteréről, hiszen, ahogy írta, Kaesz Gyula grafikusi működésének leggyümölcsözőbb része egybeesett a magyar alkalmazott grafika fellendülésének viszonylag rövid korszakával, s „a Tanár úr a maga puritán, a rációba vetett törhetetlen hitével csak lelkesen csatlakozhatott az új mozgalomhoz, mert abban a rend, a tisztaság, az érthetőség megvalósulását látta.” Ő mutatott rá arra is, hogy Kaesz képes volt lemondani művészete bizonyos területeiről azért, hogy valami számára fontosabbra koncentrálhasson. Ahogy a 30-as években mind jobban lefoglalták lakberendezési megbízásai, úgy engedte el, vagy éppen adta át a munkáiba bekapcsolódó feleségének, Lukáts Katónak alkalmazott grafikai megbízásait.

Alkalmi grafika - Üdvözlőkártya: BUÉK Kner Izidor könyvnyomdája Gyoma,
Alkotó: Haiman György, Kozma Lajos, 1942, Magyarország

Hasonlóan engedte el az építészeti-belsőépítészeti tervezést is a 40-es évek végén, hogy minden idejét az iparművészeti közélet és nevelés ügyének szentelhesse, mikor egyre inkább bebizonyosodott, hogy a típusbútorokkal kapcsolatos elképzeléseire nem lesz nyitott az új Magyarország. Ahogy a már idézett Kiss Éva művészettörténész megfogalmazta: „A részben utópisztikus elképzelések a háború utáni szűkös helyzetben csődöt mondtak. A nemlétező nagyipart és a művészeti nevelés hiányát nem lehetett egyhamar pótolni.” 1952-től az Iparművészeti Főiskola főigazgatója lett, ezzel párhuzamosan tanított a Műegyetemen, munkásakadémiákon vagy éppen szabadegyetemen a TIT-ben. Mikor Schubert Ernőtől, a baloldali túlkapások miatt leváltott főigazgatótól átvette a Főiskola irányítását, erőfeszítései elsősorban a színvonal emelésére irányultak: a kötelező orosz nyelv mellett a nyugati nyelvek fakultatív bevezetésére, az oktatási idő hat évre emelésére, az ipari formatervező (designer) tanszék létrehozására – de reformkísérleteit kicsinyes értetlenséggel fogadták.

Koncertszekrény - 31850 / 1850 Philips Ultra Szuper, Bozzay Dezső, Philips, 1937, Budapest

Ahogy a mellette dolgozó Hornicsek Lászlótól is tudható, progresszív tantervét röviddel később megbuktatta a tanári kar képzőművész szárnya, s a Művelődési Minisztérium a rehabilitált Schubert „szocialista realizmust kozmetikázó” javaslatát fogadta el. A legendás pedagógus, levonva a következtetéseket, saját maga ellen kért fegyelmi eljárást 1958-ban, s nyugdíjba vonult. Le kellett mondania a számára legfontosabbról, a katedráról is. Megfigyelésre, logikára, kreativitásra nevelt hallgatói, személyes példája és életműve volt a garancia arra, hogy még e meghurcoltatás ellenére is volt hova méltóságteljesen visszavonulnia – hadd bizonyítsák ezt a tanítványok munkái, melyeket cikkünk illusztrációiként idézünk. Vagy éppen az, hogy 1959-ben, már Hincz Gyula főigazgatósága idején mégis elindulhatott a formatervezői szak a főiskolán. „A mi feladatunk nem egyszerűen szép vagy hasznos holt tárgyaknak a tervezése, hanem az ember életét befolyásoló környezet alkotóelemeinek és szerencsésebb esetben átfogó egészének a tervezése” – mutatott rá maradandó szemléletére festőművész tanítványa, Lossonczy Tamás.

Pihenőszék, Kaesz Gyula tervező, 1938 körül, Magyarország

Fedezzék fel maguknak önök is ezt a világot, Kaesz Gyula enteriőrművészetét a Walter Rózsi-villában látható kiállításunkon

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/842,+Purit%C3%A1n+tan%C3%A1r+%C3%BAr?style=accessible