Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Nevet, mintát, sokszor szakmát is adtak egykor az atyák – de ez javarészt a múlt; a modern szerepük jóval összetettebb. Apák napja alkalmából gyűjteményünk segítségével az apaság változásairól, örökölt sorsokról, híres családokról mesélünk.

Terv - az Aspirin tabletta reklámfüzetének egy lapja, Lukáts Kató, 1930 - 1940 -es évek, Budapest

Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az apák napját. Nem számít radikális újdonságnak, sokan mégis felkaphatják a fejüket: mi ez? Méltó elismerés? Valami újabb eszement divat? Maga az alapgondolat, hogy az anyák után nekik is járjon egy saját ünnep, meglepő módon ugyanúgy az amerikai polgárháború sokkjához kapcsolódik, mint a mintaadó jeles napé. Az anyák napját 1907-ben kezdeményezte Anna Marie Jarvis, hogy a polgárháború sérültjeit ápoló édesanyja előtt tiszteleghessen. Ez bátorította fel Sonora Smart Doddot három évvel később, hogy kilenc gyermekét egyedül felnevelő, polgárháborús veterán édesapja tiszteletére ünnepeljék meg az apákat is. Ezt a 70-es években már hivatalosan is elismerték Amerikában, elterjedéséhez azonban a férfi szülői szerep változására, pontosabban a felismerésére volt szükség.

Ex libris - Édesapám könyve (Reisinger Jenő), Várkonyi Károly, 1931, Magyarország

Ez a fordulat szintén az 1970-es évekre tehető, ekkora ismerték fel a kutatók, hogy valami nagyon nem stimmel a modern családokkal. „Komoly szakemberek is úgy gondolták, hogy egy anya, az apa jelenléte nélkül is boldog és egészséges gyermekeket tud felnevelni, miközben ő is boldog édesanyaként fantasztikus karriert fog felépíteni” mesélte egy interjúban a korabeli szemléletről Léder László pszichológus.
A szakemberek eleinte arra figyeltek fel, milyen pszichológiai hátrányokat okozhat egy gyermek életében az apa hiánya, s csak ezután kezdtek – elsőként a skandináv országokban – a férfiaknak a nevelésben betöltött szerepéről gondolkodni. Évtizedekkel később már vizsgálatok mutatták ki, milyen drámai hormonális változások történnek a várandósság idején az apukákban. Bizony, mint a pszichológus is megállapítja: „az apaság az anyasághoz hasonlóan genetikailag meghatározott biológiai és pszichológiai szerep.”

Képeslap - karácsonyra (az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola levelezőlapja), Rigler József Ede Papírgyár Rt., 1913, Budapest

Újra kell gondolnunk az anya-gyermek centrikus családmodellt, hiszen az újszülött, mint azt a friss kutatások is bizonyítják, mindkét szülőjéhez keresi a kötődést. Ennek az átértékelésnek az eredménye az említett ünnep mellett a születéskori „apaszabadság” megjelenése, vagy hogy már a kispapák is mehetnek gyesre. Ám mielőtt elérzékenyülnénk, tegyük hozzá, elmélyülni az apaszerepben nemcsak felvilágosult lehetőség; egy „atomizált” társadalomban, a „nukleáris” családok korában alapvető kényszer is egyben. A kifejezések a szociológiából származnak: a modernkori individualizáció eredménye, hogy a közösség helyett az egyén került a középpontba, a kiterjesztett nagycsaládok helyett a szűkebb (szülők és gyerekek alkotta) családok váltak a nevelés színtereivé, ha éppen nem egyedülálló a szülő. Ünnepelhetnek tehát a nevelésben aktív, felvilágosult édesapák – ha lesz egy szusszanásnyi idejük! Akkor talán még azon is elmélázhatnak, hogy a katolikus egyház Szent József napján tartja az apák ünnepét.

Terv – irattárca, Nagy Sándor, 1900 – 1905, Veszprém

Felesleges is az idealizálás, a „szentté avatás”; ha a két szülőre marad minden feladat, az apaszerep megéléséhez sokkal inkább az illúziómentesség a kulcs – s a tudat, hogy mindez hosszú távú befektetés. A változás szelét már a századelőn érzékelhették a gondolkodó férfiak, mint például a gyerekeket egyenrangú félként kezelő életreformerek, a Gödöllői Művésztelep alkotói. „Az apa, mint az istenek, elvesztette talaját és tekintélyét. Mi már nem viseltünk koronát, pajtása, játszótársa lettünk gyermekünknek” – élt meglepő kijelentéssel Új nevelés című 1906-os cikkében Nagy Sándor. A neveléstörténet kutatói szerint ez a felismerés ráadásul egy régi állapot újrafelfedezését jelenti. A korábban közösen munkálkodó családokból idővel kiváltak a „dolgozó apák”, s ezzel szigetelődtek el annyira a gyerekeiktől, hogy különváljanak a gondoskodást és melegséget, illetve a védelmet és szigort kínáló szülői szerepek. Bár akadtak példák a gyermekeiket kifinomult gyöngédséggel nevelő apákra a 19. században is, a tekintélyt-parancsoló atyai példakép csak a századfordulón kezdett meginogni.

Portréfotó - Pulszky Károly, az Iparművészeti Múzeum első őre, Ellinger Ede fényképész, 1898, Budapest

Mit adhatnak nekünk az apák, ha nem éppen a szigort? Az iparművészet területén kutatva erre leginkább híres alkotók, múzeumvezetők fiai és lányai példáiból következtethetünk. Lehetőséget adhatnak például. Akkorát, mint Pulszky Károly kapott, aki húszesztendős korában dolgozta ki múzeumunk első jelentős gyarapításának szempontjait – osztrák intézménytársunk alapítója, Rudolf Eitelberger óráit látogatva tett szert tudásra ehhez. Ő vásárolta össze gyűjteményünk alapjait az 1873-as bécsi világkiállításon, tegyük is hozzá, abból az 50 ezer forintból, amit édesapja, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Pulszky Ferenc kezdeményezésére adott ehhez az országgyűlés. Kiváló munkát végzett; neki köszönhető, hogy merülőszivattyúk és nyersvas helyett ma dísztárgyakat mutogathatunk, hiszen ekkor vált szét az ipar és az iparművészet fogalma. Ugyanakkor hatalmas felelősséget is jelenthetett az apja nyomában járni. Egy újabb bevásárlásakor például, mikor Sebastiano del Piombo a kortársak által hamis Raffaello-képnek vélt festményét vette meg az államnak, botrányba került, idegösszeomlást kapott, s alig 45 évesen öngyilkos lett.

Mellszobor - Zsolnay Miklós, modell: Ligeti Miklós, Zsolnay-gyár, 1908

Példát is adhatnak az apák, kirívót, mint mondjuk Zsolnay Vilmos, aki maga is festőművész ambícióit félretéve vette át, majd fejlesztette világhírű manufaktúrává apja agyagárugyárát. Az ő gyermekei már jobban viselték a nyomást: lányai csodás dekorokat terveztek, fia lehengerlő tehetséggel vezette birodalmát. A legidősebb testvért, Zsolnay Terézt, a nemzeti ornamentika úttörőjét leszámítva, aki a családi élet központja is volt, apjukhoz hasonló renitens zsenik lettek a gyerekek. Zsolnay Júlia például antik keleti és kortárs nyugati mintákat tanulmányozva alkotta meg a maga érzékeny, szecessziós mintáit, miközben festőként önállósult. Zsolnay Miklós pedig már 16 évesen a gyárért dolgozott, s egyszerre számított botrányos világfinak és az apjához fogható üzleti tehetségnek. Fazekasfigurával díszített, eosinmázzal festett, pirogránit mellszobra (mindkét anyag Zsolnay-találmány) a jól hasznosult apai örökség valódi jelképe.

Szobor - id. Lingel Károly faragott körtefa mellszobra, 20. század eleje

Apjuk tehetségét – s birodalmát – örökölték Lingel Károly bútorgyáros fiai is. Az alapító még lécgyártással és vasúti kocsikkal kezdete, de technológiai és kereskedelmi szempontból is előzte korát. Fiai, János és az ifjabb Károly pedig üzleti és gyártmányfejlesztési terén gyarapították az apai életművet. Variálható berendezéseik már a tömegbútorgyártás irányába mutattak a század első évtizedeiben, míg modulokból építkező modern irodabútoraik a két világháború közti nagypolgári terek, orvosoki rendelők, ügyvédi irodák elengedhetetlen kellékei voltak. Hasonlóan hozzájuk, az építészethez kapcsolódó műipari területeken is dinasztiákat alkottak, s egész családokat vittek sikerre a nagy országépítés idején apák és fiaik. A német gyökerű Kauserek például generációkon át űzték a kőfaragás mesterségét, többen a családból ismert építészek lettek, de neves lakatosfamília hírnevét öregbítette Jungfer Gyula, korának legkiválóbb műlakatosa is a világvárossá fejlődő Budapesten. Példájukat, mesterségeik fogásait ma már külön programban kutatja és menti át az utókornak a múzeum.

Védjegy - Schütz Sándor és Fia Kékfestőgyár Zalaegerszeg, Kner Albert, Magyarország

Ugyan a régi céhes időket idézte, de nagyobb garanciát jelenthetett még a 20. század elején is, ha „Tóth és társa” helyett „Tóth és fia” szerepelt a cégéren – az apáról fiára öröklődő tudás tette naggyá a Knereket a nyomdaiparban, a Gottermayereket a könyvkötészetben. Akkor is így volt ez, amikor az örökség látszólag már fabatkát sem ért. Létezik például nagyobb apai önfeláldozás annál, mint az idősebb Kováts Sándoré, a rohamcsónak-motor feltalálójáé, aki motorcsónakgyára államosítása után inkább gyermeke karrierjét egyengette? Vagy talán véletlen lenne, hogy fia, a 60-as évek sztárdesignere, Borz Kováts Sándor balatoni katamarán-építéssel edzette formatervezői tapasztalatait, s hajóépítő üzemben készítette el híres PVC-designfoteljét is? Csodálkozunk azon, hogy Rubik Ernő apja a vitorlázó repülőgépek legendás fejlesztője volt, akit még vissza is foglalkoztattak az 50-es években a tőle elvett üzemben?
El tudunk képzelni Kozma Lajosnál figyelmesebb apát, aki türelemmel viselte a látogatókat bemutatóteremként is működő lakásain, miközben sejthette, hogy különc zsenije helyett inkább lányai, például a szintén tervezővé lett Kozma Zsuzsa kedvéért keresték társaságát a fiatalemberek?

Alkalmi grafika - Üdvözlőkártya: BUÉK Kner Izidor könyvnyomdája Gyoma, Kozma Zsuzsa, 1941

Ritkán esett messze az alma a fájától, hiszen mesterséget és jól csengő nevet, inspiráló mintát és nyomasztó példát is hagyhattak gyermekeikre egykori iparművészeink. Ne legyen kétségünk, függetlenül attól, hogy következetes gyengédséggel vagy szigorú következetességgel neveltek, jelen voltak gyerekeik életében, vagy inkább a műhelyükben egyengették jövőjüket, mindig is az elérhető legjobbat próbálták nyújtani szülőként. Gondoljunk alkalmanként rájuk – ünnepeljük meg néha az apákat is!

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/news/view/843,Alma+a+f%C3%A1j%C3%A1t%C3%B3l