Díszpárna - Kovács Ilona kivitelező, Kovács Zsuzsa tervező, 1930 körül, Budapest

Nemcsak az ábécé kedvéért sorolja nevét Kassák, Kaesz és Kozma körébe a szakirodalom, hiszen a múlt század közepének „berendező-női-sztárja”, Kovács Zsuzsa a kislakások és a típusbútorok mestere, színes tervezőegyéniség, kemény kritikus, s egyúttal elkötelezett baloldali volt. Portrénkban ma egy ismeretlen ismerősről mesélünk – tartsanak velünk!

Aki próbált már családot működtetni 30 négyzetméteren, tisztítószalonok látogatásával pótolni az ajtón sem beférő mosógépet, vagy többfogásos karácsonyi menüt rittyenteni egy teamelegítésre tervezett főzőfülkében, az könnyen a pénzéhes ingatlanbefektetők, a kapitalizmus áldozatának gondolhatja magát. Esetleg a kommunizmusénak, hiszen képtelen elrendezésű, zsúfolt, ablaktalan konyhákkal berendezett kislakásokat ekkor építettek tömegesen. Vagy rezignáltan tudomásul veszi, hogy a városiasodás és a modernizáció korról korra olyan lehetetlen helyzetbe taszítanak sokakat (ez Budapest születése óta visszatérő probléma), hogy garzonnyi élettérrel kénytelenek beérni, amit jó esetben hozzáértő bútortervezők tesznek élhetőbbé leleményes praktikáikkal. Fontos tehát az érzelemmentes megközelítés. Érdemes a nézőpontot tisztázni a kislakások berendezésének egykori mestere, Kovács Zsuzsa belsőépítész kapcsán is.

Terv - Magyar Országos Szövetkezeti Központ kiállítási pavilonja, Kovács Zsuzsa, 1948, Budapest

A rendszerváltás idejére jószerivel elfeledték nevét, ami könnyen lehet, összefügg valamikori szerepvállalásával, hiszen a II. világháborút követően néhány évig a Magyar Kommunista Pártban, majd az utódjaként létrejött Magyar Dolgozók Pártjában dolgozott belsőépítészként. „Komoly, lelkes, lelkiismeretes és egyszerű ember volt. Nehéz ember” – búcsúzott tőle elismerő szavakkal 1974-ben kor- és pályatársa, a később kultúrpolitikusként elhíresült Fekete György, hogy árnyaljuk a képet. Hiszen a 20. század történelmi viharai közt nincsenek fekete-fehér életutak, legfeljebb olyan konok elmék, akik minden körülmények között ragaszkodnak elveikhez – ők ritkán élték túl a világháborúkat. Érdemes színesíteni a képet Kovács Zsuzsáról is, hiszen ilyen távolságból különösen izgalmas, hogyan illeszkedett munkásságával a legnagyobb kortársai közé, s hogyan formálták egyéniségét a 30-as évek kihívásai.

Asztal, Kovács Zsuzsa tervező, 1930-as évek, Budapest

2016 őszén különleges műtárggyal gazdagodott az Iparművészeti Múzeum: a magyar származású Breuer Marcell nagyméretű gránitasztalával, amit saját, New York-i irodájába tervezett a világhírű bútortervező és építész. A tárgyat bemutató tárlaton Breuernek a hazai enteriőrművészetre gyakorolt hatását kortársai dolgozószoba-berendezéseivel illusztrálta a múzeum – Kozma Lajos és Kaesz Gyula mellett a Bauhausban tanult Molnár Farkas, az 56-os szerepvállalása miatt mellőzött Fischer József, vagy éppen Bierbauer Virgil, Wágner László és persze Kovács Zsuzsa alkotásaival. „A lakberendezés nagyasszonyának” hagyatékát javarészt az Iparművészeti Múzeum őrzi, korábbi munkatársunk, Reichart Dóra ezért rajzok, tervek, fotók százai, s jó néhány bútora segítségével kezdhette feltárni Kovács korai munkásságát már néhány évvel az említett kiállítás előtt (ezekből csemegézünk cikkünkben most is). Kutatásai nyomán, melyet a Magyar Építészeti Múzeum programjában folytatott a művészettörténész, meglepően gazdag életút tárult fel.

Illusztráció: Kovács Zsuzsa portréja - a Breuer újra itthon című kiállítás katalógusából

Mivel a Műegyetem 1916-ban még csak férfiakat fogadott, Kovács Zsuzsa az Iparművészeti Iskolába iratkozott be; a később pszichoanalitikusként ismertté vált Gyömrői Edit után ő volt a belsőépítész szak második női hallgatója. A Tanácsköztársaság bukását követően eltanácsolták az iskolából, így Kaesz Gyula magánnövendékeként fejezte be tanulmányait, s a nála mindössze öt évvel idősebb mesteréhez hasonlóan neki is Kozma Lajos lett a példaképe. Később Málnai Béla és az art deco elegáns stílusában alkotó Pál Hugó irodájában szerzett gyakorlatot, majd 1924-től Leo Nachtlicht építésznél dolgozott Berlinben. Bár a következő években tanulmányozta Bécs, Stuttgart, Párizs, Köln és Düsseldorf építészetét is, a Kozma-barokk mellett berlini élményei voltak a legerősebb hatással a fiatal alkotóra. Könnyed vonalakkal megrajzolt bútor- és enteriőrtervei, az „új-chinoiserie” jegyében fogant csomagolás-, textil- és tapétatervei, kortárs német példákhoz illeszkedő épülettervei maradtak ránk e korból az idézett tanulmány szerint.

Tervek - textilekhez, Kovács Zsuzsa, 1930-as évek, Budapest

Nem utolsó sorban, itt figyelt fel tudatosan a Bauhaus teljesítményeire, amelyet bár sterilnek és színtelennek talált az 1931-es berlini építészeti kiállításon, tervezői stílusán mégis nyomot hagyott. Ugyanebben az évben bejutott Ernst May előadására is a német fővárosban, aki arról volt ismert, hogy a lakáshiányra reagálva az angol kertvárosok ihlette munkáslakótelepeket épített Frankfurt am Main korábbi főépítészeként – ám felkérésre ekkoriban már teljes szovjet városokat is tervezett. A komplett szolgáltatásokat közösségi alapon biztosító, gyakran csak szobányi méretű lakások alkotta kollektív házak, lakótelepek ugyan ebben a formában csődöt mondtak, tapasztalata mégis hiánypótló lehetett. Ezek az életmódkísérletek ugyanis felkeltették a szociálisan érzékenyebb magyar tervezők figyelmét, már csak azért is, mert az ekkoriban zajló modern építészeti kongresszusokon központi témává vált, hogy a lakásínséget és az új életformával jelentkező igényeket építészeti kérdésként érdemes kezelni.

Enteriőrfotó - Hall, Stefánia úti Ékes villa, Tervező: Kovács Zsuzsa, 1939, Budapest

A Bauhaus funkcionalizmusa, a felesleges mozdulatok kiküszöbölését célzó ergonómiai alapelvek a korszellem részét képezték, és e progresszív megközelítések kapóra jöttek a frankfurtihoz hasonló olcsó tömeglakások építésénél. Ernst May például Kovács Zsuzsa kortársát, Margarete Schütte-Lihotzkyt kérte fel telepei helytakarékos, praktikus konyháinak megtervezésére. Lihotzky történetesen a bécsi Iparművészeti Iskola első női hallgatója, Ausztria első diplomás építésznője volt, s a felkérésre alkotott, sorozatban gyártott frankfurti konyhája a beépített konyhák etalonja lett. Kevésen múlt különben, hogy Kovács Zsuzsa nevét nem (szintén) Bécsből ismerjük, ahol egy építésziroda vezetésére kérték fel, s azért tért csak vissza, majd kezdett önálló belsőépítészként dolgozni Budapesten, mert kinevezését meghiúsította az 1929-es gazdasági világválság.

Terv - Mocca espresso bár látványa, Kovács Zsuzsa, 1938, Budapest

Egyik első megbízatása egy hálószoba berendezése volt, de a 30-as évek elejétől már teljes enteriőröket is tervezett – Pogány Tivadar Hermina úti villájába, vagy éppen Keéri-Szántó Andor, a Révai Kiadó elnökének Akadémiai utcai lakásába, de Ékes Henrik és felesége, G. Ékes Klára mozdulatművész megbízásából Stefánia úti modernista villájuk és táncművészeti iskolájuk belső kialakítására is lehetőséget kapott. Közben tervezett berendezést gyógyszertárnak és kávézónak – az általa megálmodott, Teréz körúti Mocca presszó ma is működik –, s emellett könyvborítók, csomagolástervek, bútorszövetek és díszletek is kikerültek műhelyéből. Az átlagember persze egészen más közegből ismerhette, hiszen a harmincas évek első felében dohányboltok típusberendezéseit tervezte a termékeit „egészségesnek” hirdető Nikotex Rt. megrendelésére. A gyűjteményünkben őrzött látványrajzaiból bátran meríthetne ihletet bármelyik mai trafikos, hiszen bécsi üzleteket tanulmányozott, s a célközönséget és a funkciót is figyelembe vette a modern enteriőrök tervezésekor.

Terv - dohánybolt berendezése a Nikotex számára, Kovács Zsuzsa, 1933 körül, Budapest

Kortárs példaképeinek köszönhetően egyszerű és funkcionális, ám egzotikus anyaghasználatával, különleges huzataival a kínálatból kitűnő, „polgári modernista” bútorai közül néhány sorozatgyártásba is került. A kísérleti bútorok terén szerzett nemzetközi kitekintését azonban egy gazdasági-társadalmi krízis közepén kellett kamatoztatnia, mikorra már a hazai lakásművészetben is felmerült a kérdés, ami Kovács Zsuzsát aztán elméleti és gyakorlati vonatkozásaiban is haláláig foglalkoztatta: kinek tervezünk? „Az igényes, de olcsó bútor, kislakás, típusbútor problematikája, kérdései és megvalósíthatósága alkotói tevékenységének és ideológiai szemléletének egyre inkább elemi része lett” – írja fordulatáról Reichart Dóra. A szériagyártott, variálható és kombinálható tömegbútorról már 1930-ban megjelent egy cikke a Tér és forma hasábjain (Az olcsó bútorról), s ugyanitt sok más mellett az építészet és képzőművészet új irányainak a bútorművészetre – különösen az ülőbútorra – gyakorolt hatásáról is értekezett.

Füles karosszék, Kovács Zsuzsa tervező, Török és Hajdú műasztalos cég, 1935 körül, Budapest

A Művészet folyóirat hasábjain 1974-ben megjelent cikkében (Kinek tervezünk és mit?) egészen szenvtelenül írja le ezt a korszakot, mikor a belsőépítészek többsége még közvetlen kapcsolatban állt, szinte együtt élt a „közepesen szituált értelmiségből” kikerült megbízójával, de már felmerült az igény a kisméretű lakások többfunkciós tereibe – nem ritkán a meglévő bútorokhoz – tervezett leleményes berendezésekre is. Innét jutott el az időskori felismeréshez, hogy „A sorozatgyártás design-ja maximális tervezői önfegyelmet követel. Szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy a társadalomnak elsősorban stiláris igényei vannak”. Nem csoda, hogy az esztétikumot mellőző ekkori elméletére, miszerint a jó szék legyen könnyű, kényelmes és gazdaságosan előállítható, azóta is a funkcionalizmus végletes példájaként hivatkoznak a szakmabeliek. A többfunkciós típusbútorok, valamint a kislakások praktikus berendezése iránti elköteleződése azonban életreszóló programjává vált a 30-as években, Reichart szerint a tömegek életkörülményeit javítani szándékozó, társadalmi-ideológiai elkötelezettsége vezette a kommunista pártba is.

Kombinált szekrény, Kovács Zsuzsa tervező, Zugschwert Béla lakatos, Kuhn és Holló műasztalos cég, 1934, Budapest

Nem szélsőséges vagy utópisztikus, hanem meggyőződéses baloldali volt, aki ebben az időszakban kapcsolatban állt Kassák Lajos Munka-körével is: Schmidt Anna néven a korszak legjobb munkásfotósaival, mások mellett Gró Lajossal és Lengyel Lajossal állította szociofotóit Kassákék 1932-es, A mi életünkből című utazó kiállításán Budapesten és Bécsben. A tárlatot végül Pozsonyban állam- és társadalomellenes izgatás miatt betiltották, Kassák kis híján börtönbe került – a kiállítás később albumban is megjelent felvételei azonban a New York-i tőzsdekrach okozta elszegényedési és munkanélküliségi hullám máig fontos hazai dokumentumai. Még akkor is, ha a nyomorúságos viszonyok fotózását nem éppen érdek nélkül ösztönözték a kor baloldali pártjai és a szakszervezetek, az a közeg, ahol ekkoriban Kovács Zsuzsa otthonra talált. Ideológiai meggyőződésének köszönhető azonban az is, hogy a Dolgozó Nők Klubjában tartott népszerű tudományos előadásaival valóban megkönnyítette az egyszerű háziasszonyok életét, de A lakásberendezés ábécéje című kötetében összefoglalt, közérthető otthonteremtési tanácsaival még az 50-es, 60-as években is tömegeknek adott gyakorlati útmutatót.

Tervek - beépített konyha és tűzhely, Kovács Zsuzsa, 1950-es évek, Budapest

Életművének csúcsa lehetett volna „bestseller” műve, a szűkre szabott lakótelepi konyhákban ideálisnak bizonyult, modulokból álló, beépített típuskonyhája – melynek Lihotzky „frankfurti konyhája” volt az előképe. Sok praktikus elemmel kidolgozott, díjnyertes modelljét az 1958-ban meghirdetett „C” terv keretében (mikor korszerű építési módokat kerestek a nagyarányú lakásépítéshez), Mináry Olga az Óbudai Kísérleti Lakótelepen megvalósult, jól variálható belső terekkel készült lakóházába építették be elsőként, majd a 1960-as években számtalan lakótelepi lakást szereltek fel ugyanilyennel. Ahogy az Építészfórum szerzője, Werk Zsuzsi írta a kísérletről: „Először fordult elő, hogy komplexen gondolkoztak a lakótérről, így az alaprajzi és szerkezeti kísérleteknél már eleve figyelembe vették a későbbi bútorok méreteit, mintegy összehangolva a tervezési folyamatokat”.

Illusztráció: Kovács Zsuzsa díjnyertes konyhája az Óbudai Kísérleti Lakótelepen - forrás: BTM Kiscelli Múzeum

Mire azonban a kísérleti lakótelep elkészült, a hagyományos építési módszerek helyett a szovjet típusú házgyári technológia mellett döntöttek a vezetők, és a kevésbé praktikus panellakások minden szabványtól eltérő konyhafülkéihez már egy másik, igénytelenebb konyhabútor sorozatgyártását kezdték meg. A folytatást már ismerjük, ezt a környezetet próbálták élhetőbbé tenni a 70-es években a Házgyári konyhaprogram szervezői – kevés sikerrel. Kis szerencsével a garzonlakások mentőangyalaként írhatta volna be magát a lakásművészet történetébe, ehelyett trafikberendezések, retro presszók, bankfiókok, párklubok és székházak tervezőjeként szerepel a lexikonokban a II. világháború után már építészként is aktív, pályáját a Lakóépülettervező Vállalat műteremvezetőjeként befejező Kovács Zsuzsa. Akit pártállami szerepvállalása miatt sokáig negligált az utókor – ám a 30-as évek legismertebb női belsőépítészeként, a kislakások és a típusbútorok mestereként mégis érdemes újra felfedeznünk maguknak. Mert ma is aktuális.