Nem szégyen meghajolni, ha már a szőnyeg szélén állunk – a Hunyadi-sorozat kapcsán ezúttal arról mesélünk, milyen gazdag oszmán-török szőnyegörökséget hagyott ránk a hódoltság kora!
Emlékeznek még a Hunyadi-sorozat szívfacsaró jelenetére, amikor Brankovics Mara először találkozik II. Muráddal az oszmán szultán hadi sátrában? Mikor a nagyhatalmú főurak, Cillei Ulrik és Brankovics György térdre rogyva szemeznek a szőnyeg szélével, hogy a szultán csizmáját csókolva fejezhessék ki hűségüket? Az árulás, a megalázottság, egyben a pozitív csalódás szélsőséges érzelmei hatják át a képsorokat. Kell hozzá némi hidegvér, hogy mi is a szőnyeg szélét bámuljuk e drámai jelenetben – pedig, higgyék el, érdemes. Bár a sötét tónusú képkockákon nehéz kivenni a pontos típusokat, az már a félhomályban is kitapintható, milyen remek munkát végeztek a díszlettervezők az oszmán-török szőnyegek megidézésekor!
Imaszőnyeg - hatoszlopos, 17. század 1. fele, Nyugat-Anatólia, Ladik
Tudták, hogy az isztambuli Török és Iszlám Művészeti Múzeum után a budapesti Iparművészeti Múzeumban csodálhatják meg e kárpittípusok második leggazdagabb kollekcióját a világon? Gondolták volna, hogy a szőnyegeket vizsgáló művészettörténészek szintén kalandos körülmények között, festmények félárnyékos jeleneteiből, leltárkönyvek homályos utalásaiból azonosították e varázslatos szín- és motívumvilágú szőttesek kevés fennmaradt példányait? És azt sejtették, hogy ezeknek a kézzel csomózott gyapjú-kárpitoknak a filmsorozatban is megidézett, nagyobb méretű változatai olyan értékesnek számítottak, hogy valójában még a palotákban, hadi sátraiban is inkább csak vendégfogadáskor terítettek azokat a földre? Hagyjuk az ármányt és a cselszövést a filmesekre, kellő izgalmat kínál már a szőnyegek története is!
Szőnyegtöredék - Memling-szőnyeg töredék, 18. század 2. fele, Anatólia
Ahhoz, hogy a középkori magyarság törökszőnyeg-mániáját megértsük, érdemes levennünk azt a szemüveget, amellyel a Hunyadi-sorozatot néztük még az imént. Ha nem kizárólag a kereszténység védőbástyájaként tekintünk a Magyar Királyságra, melynek falait pogány hordák ostromolják, akkor két, virágkorát élő civilizáció, az iszlám és a kereszténység találkozásának lehetünk tanúi, amelyek prosperáló viszonyát hosszabb-rövidebb háborúk tarkították már a 15. századtól. A hadakozás nem gátolta abban a hazai nemességet, hogy az itáliai, bécsi, párizsi és spanyol úri minták mellett az oszmánoktól is tanuljanak luxusszokásokat, divatot. A török főurak példáját követve legkorábban a 15. század végén kezdhették más értékes cikkek – például a kerámiák – mintájára felhalmozni a gazdagságot jelképező keleti szőnyegeket az előkelők.
Batári-Crivelli szőnyegtöredék, 15. század, Anatólia
Magyarországon és Erdélyben azért jöhetett létre és maradhatott fenn egyedülállóan gazdag, 16-17. századi oszmán-török szőnyegkollekció, mert a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatok már a hódoltság kora előtt élénkek voltak, sőt utána is azok maradtak, az oszmán kultúra pedig a mohácsi csatavesztést követő időkben értelemszerűen még jelentősebb nyomot hagyott a térségben.
Carlo Crivelli: Angyali üdvözletet Szent Emidiusszal, 1486 (forrás: National Gallery, London)
Számos értékes keleti portéka, díszes lószerszám, drága kelme és fegyver került az országba. Százával érkeztek az ekkor már exportra is gyártott török szőnyegek a Balkánon keresztül a szász kereskedelmi központokba, Brassóba és Nagyszebenbe, majd a Magyar Királyság belső területére is. A fejedelmi udvar hatására a székely főnemesi lakáskultúrában is elterjedtek a keleti szőttesek, főként Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idejében, de a hódoltságkori magyar nemesi kúriák inventáriumaiban is szép számmal szerepeltek ilyen kárpitok.
Az értékes szőnyegekkel persze nem a padlót borították, hanem méretüktől és anyaguktól függően asztalra terítették, falra akasztották, esküvőkön az ifjú pár lábai alá, temetéskor a ravatalra terítették. Bár diplomáciai ajándékként, adók és hadizsákmány formájában is kerültek be lakástextilek, az egyszerűbb darabokkal török, görög és zsidó kereskedők látták el az országot, ahogy az itáliai kalmárok is nagy számban értékesítettek keleti kárpitokat Európában. Az erdélyi főurak nem egyszer személyesen vagy követeiken keresztül szerezték be a Portán a szőnyegeket – a gyulafehérvári palota berendezésének 1629-es összeírásában például már több mint 30 ilyen szerepel. Ezek javát később fogadalmi ajándékként, templomok díszítésére adományozták, ahol padra, prédikálószékre terítve, vagy a karzatról lelógva állították ki a szőnyegeket – nem véltetlen, hogy Erdélyben a brassói Fekete templom oszmán-török kárpitgyűjteménye a legjelentősebb.
Erdélyi szőnyeg, 1600 körül, Nyugat-Anatólia; Usak
A török portéka kimagasló értékéről árulkodik, hogy bizonyos esetekben fizetőeszközként is használhatták a szőnyegeket. Áruk a híres szobrászok remekeivel vetekedett, így más drágaságokhoz, például az ékszerekhez hasonlóan előszeretettel örökítették meg változatos mintáikat a korabeli festményeken. Elgondolkodtató, hogy az iszlám világ e keresett termékei dísztárgyakként kerültek be templomainkba, a gyakran törzsi jelvényekre visszavezethető, az ázsiai népek történelmét „képeskönyvként” őrző díszítőelemeik pedig portrékon és csendéleteken, sőt jellemzően vallásos tárgyú festményeken köszöntek vissza a késő középkorban. A festményekről való azonosíthatóság olyannyira összeforrt a szőnyegkutatással, hogy bizonyos típusaikat eleve az azokat megörökítő reneszánsz piktorokról nevezték el Memling-, Holbein-, Lotto- vagy éppen Crivelli-szőnyegeknek a művészettörténészek.
Memling-szőnyeg töredéke, 15. század, Anatólia
Külön típust képviselnek a keletkezési helyükről elnevezett Usak-szőnyegek (megkülönböztetendő például az konstantinápolyiaktól), ezek legnagyobb méretű változatai a növényi mustrás középmezőjük után medalionosnak is mondott palotaszőnyegek, amelyeket audienciák alkalmával terítettek a földre. Legutóbbi szerzeményünk, a Pécsi Püspökségtől kapott 25 négyzetméteres szőnyegcsoda is ilyen.
Hans Memling: Csendélet korsóval és virággal, 1485–1490 körül (forrás: Museo Thyssen-Bornemisza, Madrid)
Szintén Usakban készültek a jellegzetes kettős imafülkéjükről (boltíves mihráb-fülkét imitáló mintájukról) ismert erdélyi szőnyegek, amelyeket azért nevezünk így, mert itt maradtak fenn a legnagyobb számban. Akinek van kedve végigböngészni a mintegy 800 darabos gyűjteményünk „best of” válogatását, annak a szintén a mintáikról elkeresztelt madaras, a ritka skorpiós, illetve a Ladikban készült hatoszlopos típusok tűnhetnek még fel a gazdag kínálatból. Persze nem kell feltétlenül szőnyegszakértőnek lenni ahhoz, hogy élvezettel csodáljuk – példánkhoz visszatérve – a Hunyadi-sorozat jeleneteit. Néhány egyszerű szempont azonban a segítségünkre lehet, hogy jobban értsük, amit a korhű filmekben láthatunk.
Nagy Usak szőnyeg (részlet), 18. század, Usak
A nagy becsben tartott keleti csomózott kárpitok közül az egyiptomi, damaszkuszi, észak-afrikai és kaukázusi mellett a török szőnyegek számítottak gyakorinak a firenzei és velencei leltárkönyvekben – ebből jól következethetünk arra, milyen import fajták voltak divatban a reneszánsz kori Európában. A török, vagy a terület alapján anatóliainak nevezett szőnyegművészet két nagy periódusa, a 13-14. századi szeldzsuk, és a 15-20. századi oszmán közül időben az utóbbi, tehát az Oszmán-ház hat évszázados uralkodása alatt készült darabok számítanak ide, ezek közül is a birodalom és kárpitművészete szempontjából fénykornak számító, 15-17. századi agyag a figyelemre méltó. Kárpitjaik jellemző színezésükkel, motívumaikkal, szimmetrikus csomózási technikájukkal tűnnek ki a keleti szőnyegfajták népes családjából.
Szőnyeg - ún. madaras szőnyeg (részlet), 16. század vége, Szelendi
Fontos támpont, hogy a 15. század utolsó harmadától, a természethű ábrázolásmódot elvető szunnita iszlám hagyományok megerősödésével, illetve a közép-ázsiai nomád türkmén törzsek jelképei, a „göl” motívumok térnyerésével a geometrikus mintájú szőnyegek kezdték dominálni a kínálatot. Az anatóliai állatalakos szőnyegábrázolások, mint az említett madaras, skorpiós, vagy a sárkányos és főnixes típusok (illetve ide tartozik a keleti kárpitok nagy tekintélyű szakértője, Batári Ferenc által azonosított Crivelli-szőnyeg is) még a szeldzsuk és az oszmán korszak közti átmenetet képviselik. A 15-16. századi, korai oszmán szőnyegeket – ahogy már említettük – az egyes típusokat megörökítő európai (olasz, német és holland) festők neve alapján csoportosítja a szakirodalom, kormeghatározásukat is sokban segíti festményeik keletkezési ideje.
Holbein-szőnyeg, 16. század 1. negyede, Usak
Egykori főmuzeológusunk, Batári Ferenc kutatásának köszönhetően a sokáig bizonytalan eredetűnek tartott Crivelli (ma már: Batári-Crivelli) szőnyegtöredék lett gyűjteményünk egyik legbecsesebb darabja. Nevét Carlo Crivelli (1435 körül – 1495 körül) velencei festőről kapta, aki az angyali üdvözletet ábrázoló 1482-es triptichonján, valamint a londoni National Galleryben látható 1486-os oltárképén örökített meg hasonlókat. Egy hosszában kettévágott kárpit jobb oldala árulkodik e típusról, ez ma az egyetlen ismert, az említett képeken is szereplő, naturalisztikus madárábrázolású darab. Két töredékben maradt fenn gyűjteményünk egy másik különlegessége is, a legkorábbi a Hans Memling (1430 körül – 1494) flamand festőről elnevezett fajtából. Utóbbi Madonna-képeire festett nyolcszögekbe foglalt, kampós és lépcsős szélű rombuszokkal díszített szőnyegeket, de ilyen látható a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban őrzött csendéletén is.
Érdekesség, hogy a Crivelli szőnyegek hagyományait a kortárs, azaz szintén 15. századi spanyol szőnyegeken vélte még visszaköszönni Batári Ferenc – hiszen ne feledjük, az import keleti portékát korán másolni is kezdték az európai mesterek. Sőt, hogy egy további izgalmas összefüggést említsünk, a keleti szőnyegornamentika archaikus rétegét képviselő, a Memling-kárpitok rajzaival rokon, végtelenül ismétlődő minta a nomád népművészetben egészen a 20. századig általános maradt. Az egyszerű, közép-ázsiai pásztornépek még akkor is csomózták ezeket a szőnyegdíszeket, mikor a kézműves manufaktúrák 15-16. századi termékeit reneszánsz festményeken kezdték beazonosítani a kutatók. Nézzük is a további, festői felismeréseket!
ifj. Hans Holbein: Georg Gisze kereskedő portréja, 1532 (forrás: Staatlichen Museen, Berlin)
Négyzethálóba rendezett, végtelen geometrikus motívumok díszítik az ifj. Hans Holbein (1497 – 1543) német festőről elnevezett szőnyegtípusokat, ezek mintája nagy és apró is lehet – utóbbira ismerhetünk rá a Georg Gisze német kereskedőről, illetve két francia követről készült londoni portréin az 1530-as évekből. Kortársa, Lorenzo Lotto (1480 – 1556) velencei festő jellegzetes, arabeszkes rozettákkal díszített szőnyegeket örökített meg festményein.
Lorenzo Lotto-szőnyeg, 17. század eleje, Anatólia; Usak
Ezek attól igazán különlegesek, hogy egy ornamentális stílusú, ismétlődő minta különböző szakaszai jelennek meg a kárpitok tükrében (középmezőjében), így nincs közöttük két egyforma. A velencei Szent János és Pál templomban őrzött, Pierozzi Szent Antonin domonkos érsekről az 1540-es évek elején készült festményén láthatunk például ilyen szőnyeget, de hasonló kárpitot ábrázolt az 1665 körül Trencsényben elhunyt Illésházy Gáspárné Thurzó Ilona ravatalképét alkotó, ismeretlen festő is.
Végtelen számú további részletet emelhetnénk még az oszmán-török szőnyegekről, hiszen nem meséltünk még színezésükről, csomózási technikáikról, változatos felhasználási formáikról, múzeumi gyűjtésükről, vagy éppen arról, milyen történet olvasható ki egykori törzsi jelvényeket rejtő dekoratív rajzolataikból. De e mesteri részleteket már tényleg hagyjuk meg a szőnyegkutatóknak!
Lorenzo Lotto: Szent Antonin alamizsnája, 1540-42 (forrás: wikipedia.org)
Aki szeretne mélyebbre süppedni a témában, annak Batári Ferenc és Pásztor Emese a múzeumunk kiadásában megjelent szakkönyveit ajánljuk. Mindenki másnak pedig azt javasoljuk, hogy ne csak az érzelmeikre hallgassanak, mikor hódoltság kori történelmünkről olvasnak vagy néznek filmeket. Nem szégyen meghajolni, ha ilyen csodákat, mint a török szőnyegek, közelebbről szemlélhetünk!
