Titokban nyitottunk egy minikiállítást – a figyelmesebbek már találkozhattak vele a Ráth György-villa előterében. Szerepe szerint az „Illanó esszenciák” – A szépségápolás eszközei című készülő tárlatunkból nyújt ízelítőt a jegypénztár mögötti lépcsősor tetején árválkodó vitrin. Ám oly régóta halasztódik e bemutató, hogy ma már inkább tűnik mini demonstrációnak. Kiállásnak amellett, hogy juszt sem hagyjuk elillanni az illatos tárlatot!
Kerámiakép - Aurora (részlet), Prensaich Porzellan Manufaktur, Plaue, 1880 körül
A kicsinyítés nem valami extrém szokás, éppen hogy mutatós bizonyítéka a szakismeretnek – erre jutottunk korábban a gyűjteményünkben található miniatűr bútorok, könyvek, dísztárgyak történetét kutatva. Az apró holmik java ugyan vitrinekben és babaházakban kötött ki, ám ezeket eredetileg mesterremeknek szánhatták, amelyeket céhlegények alkottak szaktudásukat bizonyítandó. Készültek még miniatűrök termékmintának vagy látványélménynek (ilyen Gross Arnold itt látható diorámája), sőt kicsinyítettek már hegyet is asztaldísznek ... A sort mindenesetre bátran bővíthetjük eggyel: az élő felkiáltójelnek alkotott miniatűrrel!
Nem ritka, hogy a múzeumok kabinet- vagy mikrokiállítás formájában adnak ízelítőt készülő tárlataikról. Ahogy az sem, hogy ezek témáját családi napok programjába, múzeumi foglalkozásokba csempészik be a kollégák. Feltűnt például önöknek, mennyi „illatos” program szerepelt a kínálatunkban az idei Múzeumok Majálisán, a Szecesszió Világnapján vagy éppen Múzeumok Éjszakáján? Nem furcsa, hogy mindezekkel egy olyan tárlatot rajzoltunk körbe, amely (még) meg sem született?
Dioráma - Iparművészeti Múzeum, Gross Arnold terve alapján készítette Soós Katalin főrestaurátor, 1996-1997
Az Iparkodjunk! LECHNER című időszaki tárlatunk meghívójában már kitértünk rá, hogy múzeumunk az idén még nem kapott kiállításrendezésre fordítható büdzsét. Arról azonban már kevesebb szó esett, hogy milyen hiányt fedtünk el a múzeum főépületének rekonstrukciójáról szóló alkalmi tárlattal a Ráth György-villa időszaki kiállítótermében. Hiszen ez ugyanaz a tér, ahol legkevesebb tavasz óta a szépségápolás évszázados eszközeit csodálhatnák a látogatók. Toilette asztalt és piperekészletet, régi hajsütővasat és díszes kézi tükröt, illatszertartót és púderes dobozkát, patikaüveget, bajuszvédős csészét, Chatelaine-láncot étui-vel – csupa olyan különös kis apróságot, amelyeknek ma már a szerepe is magyarázatra szorul. Izgató illatokat idéző, hajdanvolt hódítások emlékét őrző palackok, üvegcsék, fiolák, szelencék, tégelyek tucatjait. Az Üllői úti palota tervrajzait és relikviáit még be tudtuk mutatni egy „no-budget, kézműves, sufnituning” tárlaton, ahogy az említett meghívóban írtuk, azaz pusztán lelkesedésből. Apró, díszes, törékeny tárgyakat azonban még a műtárgyraktárból sem kérünk ki addig, amíg nem bizonyosodtunk meg száz százalékig a megfelelő elhelyezésük felől.
Enteriőrfotó - Ráth-villa (Városligeti fasor 12.), lépcsőház, 1906
Engedjük is el a kérdést addig, amíg méltó módon megrendezhetjük a tervezett tárlatot. Helyette nyissunk olyan tiszta lapot, mint amilyen takarosnak tűnik a villa hófehér előtere ezen a 120 éves fotón, és hadd vezessük önöket „körbe” legalább abban az apró vitrinben, amelyet ma a hallba vezető duplaszárnyas ajtó jobbján, a Jungfer Gyula műhelyében készült kovácsoltvas lépcsőkorlát mellett találnak.
A figyelmes látogatóknak azonnal feltűnhet, hogy ez az apró ízelítő a terezett kiállítás egyetlen, bár annál fontosabb aspektusát idézi vissza: az illatokat. Áldozatként tűzre vetett aromás növényekkel indult az emberek által előállított illatok története – innét származik a parfüm, azaz a latin „per fumus” (füstön át) kifejezés. A virágok illatát őrző, a test ápolására megalkotott olajok és balzsamok azonban legalább annyira ősiek, mint a szakrális céllal előállított „füstök”. Hogyan kapcsolódik e kettő? Az élet rövid és viszontagságos, a szépség is gyorsan elillan, a tetszeni akarás, a másik vonzalmának felkeltésére irányuló törekvés azonban örök. A szépségápolás története tehát a múlandósággal való, szinte már áhítatos küzdelmünk története is egyben. S ezt remekül illusztrálják gyűjteményünk szebbnél szebb illatszeres üvegei.
„Illanó esszenciák” – minikiállítás a Ráth György-villa előterében
A parfümök meglepő módon a képzelőerőnkre vannak a legnagyobb hatással – derítettük ki a történetükről szóló korábbi írásunkban. Máskülönben nehezen volna magyarázható, hogy illatokat társítunk apró, díszes üvegcsékhez, amelyek vonzó nőiességet vagy éppen karakteres férfiasságot idéznek meg bennünk akkor is, ha éppen a Ráth-villa előterében, egy apró vitrinben csodáljuk a portékát. Az orrunk ugyanis érzékeny műszer, sokkal több agyi területtel áll kapcsolatban, mint a többi érzékszervünk – s ezek többsége az érzelmekért és a szexualitásért felelős. Arról nem is beszélve, hogy egy parfüm illatát a több tíz- vagy százféle titkos összetevő mellett erősen befolyásolja a viselőjének saját kipárolgása, testszaga is. A szimatunk ugyan nem csal, de a parfümkészítők boszorkánykonyháiban kikotyvasztott csodálatos illatok mit sem érnek az egyedi üvegcsék és fantázianevek indította, illetve saját illatemlékeinkből is táplálkozó asszociációink nélkül.
Illatszeres palack tégelyekkel - piperekészlet része, Louis Comfort Tiffany, 1913 körül, New York
Az üvegcsék színével, formájával korán igyekeztek visszaidézni az abban tárolt illatszert az alkotók: a különlegességeket már a 19. elején is kristályüvegből készült palackokban tartották, s az erre emlékeztető csiszolt, ékkőre hajazó megmunkálás máig luxustermékre utal. Még akkor is, ha a 19. század végéig az illatszereket jellemzően patikusok állították elő, s a megvásárolt illatot használóik töltötték át díszes palackokba az egyszerű patika-üvegekből. A mesteri illatasszociációkról a nagy parfümházak megjelenése előtt tehát a porcelán- és üvegműhelyek gondoskodtak – igyekeztek is piperekészletek részeként a drága nedűhöz méltó edényeket kreálni.
A szecesszió üvegmesterei, mint például a francia Émile Gallé és René Lalique, vagy éppen az amerikai Louis Comfort Tiffany képviselik azt az átmenetet, mikor a művészi illat- és palackgyártás elkezdett összekapcsolódni. Az sem véletlen, hogy a nagy elődök közül éppen Tiffany palackját és tégelyeit emelték ki ízelítőként kollégáink. Az amerikai üvegművész a korabeli ásatások során előkerült római üvegek szivárványos fényét utánozva alkotta meg a maga különleges, fém-oxidokkal színezett, irizáló zöld üvegét (favrile üveg) – e levélmintás piperekészlet tehát évezredek szépségápolás-történetét idézi meg!
Míves porcelán illatszeres üvegek a Ráth György-villa minikiállításán
Találunk még arannyal festett fém kupakos flakont, plasztikusan díszített, virágtartót mintázó palackot is osztrák és cseh porcelánmanufaktúrák 18-19. századi kínálatából az apró vitrinben, de ugyanitt csodálhatjuk meg a Herendi gyár legendás, áttört falú, virágos füzérrel kombinált Rothschild madár mintás palackját is, a hazai gyártású illatszertartók egyik ékét. Mi most mégis egy újabb jelképes darabra, a Meisseni Porcelángyár egy korai, 1730 körüli, alma formájú illatgömbjére hívnánk fel a figyelmüket. Hiszen ez a tárgy pontosan rámutat, hová is vezethetnek a megtévedt illatasszociációk! Ha nem lenne elég figyelmeztetés a tiltott gyümölcsre emlékeztető forma azzal kapcsolatban, hogy miféle érzelmeket csalhat elő az apró porcelántartóban rejlő illat, az alma alsó részén, a kerti jelenetben megfestett szerelmespár eloszlat minden további kételyt. Mikor a századelős parfümházak korai marketingesei kísértést, csábítást, kalandot ígértek üvegbe zárva, tulajdonképpen nem találtak fel semmi újat, inkább csak felkaroltak egy régi jó hagyományt!
Illatasszociációk a Ráth György-villa minikiállításán
A szépségápolás eszközei ugyanis luxuscikkek, márkaképviselők, a női budoár ékkövei, az örök nő attribútumai, s a szerelmi hódítás kellékei is egyben – erre igyekeztek volna egy sokrétű, több mint 200 tárgyat felvonultató, saját gazdag gyűjteményünk mellett a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint magánkollekciók féltett darabjait is bemutató kiállítást felépíteni kollégáink. Hogy miért nem sikerült eddig? Ajánljuk figyelmükbe a minitárlat egy 20. századi, színtelen üvegből készült franciaországi illatszeres palackját, amelyet holdviolával, azaz más néven júdáspénzzel díszítettek alkotói. Önökre bízzuk az alkotás szimbolikájának visszafejtését!
Mi sokkal szívesebben időzünk az Aurorát mintázó különlegességnél, a türingiai történelmi város, Plaue manufaktúrájában készült litofán kerámiaképnél. A 19. századi polgárság körében különösen népszerű volt ez a tárgytípus, melynek készítésekor domborműves formába öntötték vékony rétegben a porcelánt, melynek köszönhetően a kész tárgy már egy kevés háttérfény hatására is fotorealisztikus képet adott vissza.
Kerámiakép - Aurora, Prensaich Porzellan Manufaktur, 1880 körül, Plaue
Az ízelítőnek választott porcelánkép Jean-Louis Hamon 1864-es, Auróra című olajfestménye után készült egy fiatal nőről, aki cserjére felfutott hajnalka frissen kinyílt virágába szagol bele, egy lapulevélen pipiskedve – ezt az illusztrációt láthatják felnagyítva a vitrin hátterében is. Telitalálat, ha szabad egy percre elragadtatnunk magunkat, hiszen a lengén öltözött, erotikus nőalak a földi szépségről, s a földön túli illatokról árulkodik, miközben a hajnal „rózsaujjú” istennőjét ábrázolva a korai ébredés, a fény és az új remény szimbóluma is egyben.
A Ráth György-villa előterében látható apró kis vitrint eredetileg azért rendezték be kollégáink, hogy egy közelgő kiállításunkat népszerűsítsék a látogatók körében. Ám, ahogy telik az idő, furcsa módon egyre inkább az Illanó esszenciák című tárlatunk fájó hiányáról szóló, kényelmetlen figyelmeztetéssé válik. Persze, mint a művészetben sok minden, ez is csak megközelítés kérdése. Fordíthatjuk úgy is: történhet bármi a múzeummal, mi tudjuk, mi lenne a feladatunk!
